A meteorológia története 1945 után

Réthly Antal kis megszakítással – 1944 májusa és 1945 márciusa között a megbízott igazgató Aujeszky László (1903–1978) volt – 1948-ig vezette az intézetet, de mint klimatológus haláláig aktív maradt. Pótolhatatlan adatgyűjtő és értékelő munkát végzett közel kétezer évre visszamenőleg a földrengések, a sarki fény és az időjárási rendkívüliségek, illetve azok következményeinek témakörében (árvíz, aszály, járványok, jég- és viharkárok, sáskajárás, éhínségek stb.). Számos tudományág nélkülözhetetlen forrásanyaga az Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701-ig (1962), valamint az Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (1970) c. műve. A 19. század időjárási eseményeit is összegyűjtötte, de sajtó alá rendezéséhez már nem maradt elég ereje és ideje. A befejező munkaszakasz az anyag rendezése és kiadása az utódokra maradt. Közel negyedszázaddal halála után, 1998-ban és 1999-ben látott napvilágot Réthly újabb két kötete a 19. századi rendkívüli időjárási eseményekről a korábbi két kötettel azonos címen, Simon Antal, Antal Emánuel és Tänczer Tibor szerkesztői és lektori munkájának eredményeként.

Réthlyt Kenessey Kálmán (1948. április 17.–1948. május 12.), majd Tóth Géza (1948–1950) követte az intézet élén. Tóth igazgatósága alatt a meteorológiai és földmágnességi szolgálat és kutatás kettévált: 1950-től a meteorológiai rész Országos Meteorológiai Intézet (OMI) néven működött tovább, a földmágnességi mérések az Eötvös Loránd Állami Geofizikai Intézethez kerültek. Tóthot az Államvédelmi Hatóság 1950. június 13-án letartóztatta, majd a recski internálótáborba került, ahol kényszermunkát végzett a tábor felszámolásáig; 1992-ben rehabilitálták.

Az OMI vezetésével 1950 decemberében Dési Frigyest (1912–1978) bízták meg, s ezzel egy időben új felügyeleti szerve a Honvédelmi Minisztérium, majd 1953-ban a Minisztertanács lett. Az 1940-es évek végétől az adatgyűjtés is gyorsan fejlődött. Szinoptikus észlelőhálózatot szerveztek 3–5, főfoglalkozású észlelővel, óránkénti megfigyeléseket végezve, amelyeket rádió adó-vevő berendezéssel továbbítottak a központba. Az óriási adattömeg biztos alapokat nyújtott mind az időjárási, mind a repüléskiszolgálási előrejelzések gyors fejlődéséhez.

{IV-372.} A széles körű adatgyűjtés lehetővé tette a szervezett keretek között folyó kutatást. Az 1950-es években megalakult az éghajlati, időjárási, aerológiai, légkörfizikai, ionoszféra, agro-, hidro- és biometeorológiai, valamint a sugárzási kutatóosztály. 1952-re készült el az Aerológiai Obszervatórium (Budapest, Pestlőrinc), ahonnan május elsején indították az első rádiószondát. A publikációs lehetőségeket bővítette az 1951-től évenként megjelenő Beszámoló a tudományos kutatásokról c. sorozat. Az elkövetkező évtizedekben több ezer tanulmány, számos monográfia, népszerűsítő kiadvány, szakkönyv és egyetemi jegyzet fémjelzi a magyar meteorológiai tudomány fénykorát.

Rádiószonda indítása a pestszentlőrinci mérőhelyen

1968-ban az OMI Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) néven, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság felügyelete alá tartozó, főhatósági jogkörű szervezet lett. Élére az OMI igazgatóját, Dési Frigyest nevezték ki, elnöki minőségben. A következő években létrehozták a Központi Meteorológiai Intézetet, a Központi Légkörfizikai Intézetet (az Aerológiai Obszervatórium jogutódját), a Központi Előrejelző Intézetet, a Baranya Megyei, illetve a Bács-Kiskun Megyei Rakétás Jégeső-elhárító Rendszert, s valamivel később az OMSZ Számítóközpontját. A hivatásos észlelőkkel működő szinoptikus vagy főállomások száma 1969-re 21-re, a naponta 3-4 alkalommal észlelő klímaállomásoké 123-ra, a csapadékmérő állomásoké 916-ra nőtt. Az OMSZ elnöke 1974-től Czelnai Rudolf (1932–), 1981-től Barát József (1934–), 1990-től Antal Emánuel (1931–), 1991-től Mersich Iván (1948–).

1951–1980 között több obszervatórium és kutatóállomás létesült a szolgáltatások és a kutatások kiszélesítése céljából. Az 1977–1989 között élt agrometeorológiai információs hálózat Antal Emánuel irányításával jött létre (OMFB támogatással), a konzervgyárak számítógépes termelés- és termeltetésirányításának agrometeorológiai megalapozására. Az országos időjárási radarhálózat 1975–1984 között épült ki, a hálózat automatizálása 1995-re fejeződött be. Az 1960-as években megindult a meteorológiai mérések automatizálása is a balatoni távszélmérők üzembe helyezésével, majd az agrometeorológiai mérésadatgyűjtőkkel (Mezősi Miklós, Kozák Béla, Galló Vilmos). A távcsapadékmérők először a már említett agrometeorológiai információs rendszerben jelentek meg az 1980-as évek elején. Néhány évvel később üzembe léptek az „intelligens”, azaz programozható mérő- és feldolgozó berendezések a szél, a csapadék és a sugárzási összetevők változásának folyamatos nyomon követésére. Automatizálták a magaslégköri rádiószondázást is. Az 1990-es évek végén befejezés előtt állt a főállomásokon a földfelszíni meteorológiai megfigyelések automatizálása (Bereczky László). A megfigyelőrendszer földbázisú részéhez csatlakozik a meteorológiai műholdak rendszeres vétele, amely alapján folyamatosan elemzik (előrejelzési és kutatási célokra) a felhőzetet, a felszín hőmérsékletét, a légoszlop víz- és ózontartalmát, valamint az egyes légszennyező anyagok mozgását.

A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium 1994-ben Schenzl Guido-díjat alapított, amelyet minden évben a meteorológiai világnapon (március 23.) adnak át a magyar és a nemzetközi meteorológia területén kimagasló tudományos, kutatási és szakmai eredményeket elért meteorológusoknak.