Kataszteri térképezés

Az országos kataszteri térképezés célja az igazságos földadó-kivetés lehetővététele, valamint a hiteles adatszolgáltatás az ingatlanforgalom és hitel felvétel számára.

Az ország részletes, kataszteri felmérését 1856-ban kezdték meg Északnyugat-Dunántúlon. A kiegyezésig felmérték az egész Dunántúlt (Fejér, Komárom és Esztergom vármegye kivételével), Kárpátalját, a mai Szlovákia területén három vármegyét, valamint Horvátország egy részét. 1867 után a felmérést a Szepességben folytatták, majd ezután az Alföld és a magyar határőrvidék következett. 1914-re az ország 81%-át felmérték.

Az állami földmérésnél 1856–1908 között a felmérés kizárólag rajzi módszerekkel történt. A számszerű eljárást 1908-tól szórványosan, 1928-tól általánosan alkalmazták.

A Trianon utáni időszakban az ország területének 22%-áról nem készült korszerű kataszteri térkép, így a telekkönyvi betétszerkesztést sem végezhették el.

Az állami földmérés térképei 1928-ig 1:2880, a sűrűn beépített területeken 1:1440 vagy 1:720 méretarányban készültek. A méterrendszerre való áttérés után az 1:2000, illetve kivételesen az 1:1000 vagy az 1:500 méretarányt vették alapul.

Kataszteri térképrészlet. Jellemzője a birtokhatárok és épületek nagypontosságú, egyszínű alaprajzi ábrázolása, geodéziai mérések alapján.

A II. világháború után az állami földmérésnek az első nagyobb munkafeladatot a hiányzó térképek pótlása, majd a földosztás (földreform) után a kollektív mezőgazdaság (termelőszövetkezetek) kialakításának térképezési és földnyilvántartási munkálatai adták. Ennek földmérési munkarészeit {IV-390.} szakszerűen és kellő szakmai pontossággal nem lehetett elkészíteni korszerű geodéziai alaphálózat létrehozása, a régebbi kataszteri térképek felújítása és kisebb (1:10 000) méretarányú topográfiai térképek közreadása nélkül.

1963-tól a megnövekedett számú fotogrammetriai kiértékelő műszer segítségével légi fényképek nagyobb mérvű alkalmazására, valamint számos elektronikus (elektromágneses hullámok elvén működő) távmérő munkába állítására nyílt lehetőség, amelyekkel a felmérés és a térképezés termelékenységét egyaránt jelentősen növelték.

Magas információtartalmú légi fénykép

A légi fotogrammetria az 1990-es években is az egyik legkorszerűbb részletfelmérési eljárás, amely a gyorsaság, az élőmunkaigény és az információgazdagság szempontjából előnyös. Műszerei kezdetben magas szintű finommechanikával működtek, később az elektronikus térképezéshez még jobban automatizált, elektronizált műszereket fejlesztettek ki.

A 20. század utolsó két évtizedében a térkép-előállítás technológiája az elektronikus adatrögzítés és megjelenítés irányába tolódott el. A tömeges adatátalakítás (digitalizálás) konkrét forrásai: korábbi térképek, repülőgépes vagy műholdas képfelvételek, egyes pontoké pedig elektronikus mérőállomások, GPS-berendezések, lézeres légi, illetve mélységi szondák. A gyűjtési módok közül a geodéziában a raszteres és a vektoros adatrögzítés terjedt el, de alkalmaznak kombinált eljárásokat is. A digitalizálás sebességére vonatkozóan – ha Közép-Európáról készült szelvényeket veszünk alapul – a kataszteri térkép (1:5000) 40 óra időigényű. Űrfelvételeket a „csak” néhány méteres képfelbontási lehetőség miatt nagy méretarányú térképezéshez ma még nem használnak.

A felsorolt új eszközök, eljárások és részletekre kiterjedő módszerek tették lehetővé, hogy az állami földmérés meg tudjon felelni a felmerülő társadalmi igényeknek. Ezek között elsőként a kataszteri, hivatalos nevén földmérési alaptérképek felújításának. 1972-ben teljesen új ingatlan-nyilvántartás létrehozását határozták el, amelyhez a földmérési alaptérképekre mindenképpen szükség volt. A technológiai váltás felgyorsításával 1980-ra megtörtént a kataszteri térképek felújítása és az új ingatlan-nyilvántartás felfektetése. A másik nagy program a városok közműtérképezése volt. Digitálisan végezték az 1992-ben megindult kárpótlási földosztásokat is.

Az 1990-es évek végére megszületett a digitális földmérési alaptérképek készítésének szabványa is. Az egész ország digitális kataszteri térképezése azonban hatalmas, 10–20 évre terjedő munka, még a legkorszerűbb felmérési és nyomdai technikával is, hiszen a térképműnek 465 000 ha belterületet és 8 469 000 ha külterületet kell ábrázolnia.

Az információellátás fontos része az ún. Nemzeti Kataszteri Program, a Magyar Topográfiai Program, a távérzékelési adatbázis kialakítása és az ország légi (fényképes) felmérése. Mindezek érdekében számos jogszabály is született (pl. a geodéziai azonosítók rendszeréről [1986], illetve a digitális földmérési alaptérkép egységes kommunikációs adatrendszerként való kialakításáról [1992]).

1996-ban vették használatba az ország első színes, digitális, ún. ortofotó alapú kataszteri községtérképét Hunyán.