Állatföldrajzi beosztás

A Magyarországon előforduló állatfajok ismeretében és a környező országok, valamint a távolabbi területek állatvilágának figyelembevételével a tudósok régóta próbálkoznak valamilyen képet kialakítani hazánk állatokkal történő benépesüléséről, annak nagy időléptékű történetéről, fontosabb állomásairól, okairól. Az állatföldrajzi kiértékeléshez szükséges ún. faunisztikai adatoknak (egy-egy állatfaj példányai előfordulási helyének, idejének, esetleges egyéb körülményeinek) feldolgozása rendszerint valamiféle térképezés segítségével történik.

Az állatvilág térképezési módszerrel feltárt elterjedési mintázatai már régóta foglalkoztatták a hazai zoológusokat, de a részletesen kielemzett állatföldrajzi felosztásra csak a 19. század első harmada után került sor. A kezdeti állatföldrajzi felosztások természetesen mindig Magyarország akkori területét érintették, amely elég jól megközelítette az amúgy is természetes egységként létező Kárpát-medencét. Érthető tehát, ha a jelenlegi állatföldrajzi elemzések is Magyarországot a tágabb értelemben vett Kárpát-medencébe helyezve vizsgálják.

Az egyik legelső, mindössze néhány sorban tárgyalt állatföldrajzi értékelés Entz Géza (1897) tollából származik, aki Magyarországot faunája szerint a következő alterületekre osztotta: „Északi hegyvidék, Erdélyi hegyvidék, Alföld, Bánság, Dunántúli dombvidék, Horvátország és Szlavónia, Tengerpart”, megjegyezve, hogy e területek „faunája éles határok nélkül csap át a szomszédos területekbe”. A már ismertetett A Magyar Birodalom állatvilága faunakatalógusban szereplő, I-től VIII-ig terjedő felosztás is állatföldrajzi megfontolású, bár ennek tagadhatatlan gyakorlati célja is volt a rendtartás az ismert lelőhelyek tömegében.

Az állatföldrajzi területbeosztást olyan állatcsoportra alapozzák, amelyre jellemző, hogy elterjedési területének határai élesek, kevéssé mozgékony, kis élőhelyű, helyhez kötött életmódú, mint pl. a puhatestűek (Mollusca). Soós Lajos (1934) a Kárpát-medencét alapvetően három kerületre osztja: Pannonicum, Carpathicum és Illyricum. A Pannonicumhoz tartozik a Nagyalföld, a Kisalföld, a Dunántúli-középhegység és -dombvidék, a Mecsek, azaz lényegében az egész Dunántúl. A Carpathicum tagjai az Északi-Kárpátok (beleértve az Északi-középhegységet), a Keleti-Kárpátok, Bánság, Bihar és az Erdélyi-medence. Az Illyricum felöleli a történelmi Magyarország Adria-partvidékét, a határozottan mediterrán faunaelemekkel. Kaszab Zoltán 1961-ben a Kárpát-medence jelenlegi állatvilágának kialakulásában a jégkorszak hatását és az ún. glaciális refúgiumok (menedékhelyek) szerepét hangsúlyozta. Megállapításait a talajlakó, lassú mozgású, röpképtelen bogarak csoportjára alapozta. Magyarország állatföldrajzi területbeosztása alapjaiban támaszkodik a növényföldrajz eredményeire. Az utóbbi évek kutatásait összegezve Varga Zoltán (1995) két alapvetően eltérő produkciójú ökoszisztéma-típus dinamikus változásainak az állatvilágot befolyásoló jelentőségére mutat rá. Az erdők magas produkciójú, kiegyensúlyozott, többrétegű ökoszisztémája a negyedkor során egyes területeken periodikusan váltakozott a fás növényzetet nem hordozó, sztyepp jellegű, kisebb produkciójú, egyrétegű ökoszisztémával. E ciklikus, dinamikus változás eredményei az ún. magterületek, ahol az endemikus fajok aránya feltűnően magas. Az 1970-es években a környezetvédelmi és természetvédelmi {IV-500.} problémák globális voltának felismerése kapcsán szükségesnek látszott egy egységes regionális életföldrajzi rendszer kidolgozása. A munkát az UNESCO természetvédelmi programjának keretében Udvardy Miklós, a Kaliforniai Állami Egyetem professzora vezette.

Napjainkban Magyarországon a Dudich Endre által készített állatföldrajzi felosztás az általánosan elfogadott. Eszerint Magyarország állatvilága az Arktogaea faunabirodalom Holarktikus faunaterületének Palearktikus faunatartományába sorolt Euro-turáni faunavidék Közép-dunai faunakerületéhez tartozik.