| Gyógyszerkutatás és gyógyszergyártás | TARTALOM | Talajtan és agrokémia |
A 19. század második negyedében, a reformkorban, az egészségügyi kultúra fellendülésével párhuzamosan, indultak meg az első orvosi és gyógyszerészi szaklapok, az egyre szaporodó szakmai információ közvetítésének és az ismeretterjesztésnek az eszközei. Amiként a gyógyszerészet évszázadokkal azelőtt az orvosi tevékenység szerves része volt, majd később abból önálló foglakozássá és tudománnyá lett, úgy differenciálódtak az orvoslás és a gyógyszerészet szakterületére az orvosi szaklapok, amelyek korábban a gyógyszerészet területét is magukba foglalták.
A magyar gyógyszerészi és orvosi szaksajtó kialakulása szoros összefüggésben állt az orvosok és a gyógyszerészek egyesülési törekvéseivel, érdekvédelmi és tudományos egyesületeik megalapításával. Az 1809-ben megalakult Budapesti Gyógyszerész Testület folyamatosan szorgalmazta „központi és vidéki gyógyszerészi testületeknek hazánkbani felállítását” , ennek ellenére csak 1872-ben jött létre Országos Gyógyszerész Egylet. Szerencsésebb körülmények között voltak az orvosok; az ötlet felvetődése után nem sokkal, 1837 végén kérvénnyel járultak a helytartótanács elé a „gyakorló orvosok pesti tudományos egyesület”-ének megalakítása tárgyában, s a király már 1841-ben jóváhagyta a Budapesti Királyi Orvos-Egyesület alapszabályát.
Az első két magyar orvosi szakfolyóirat, a Bugát Pál által 1831-ben elindított Orvosi Tár, majd az 1857-től – napjainkig – megjelenő Orvosi Hetilap gyógyszerészi vonatkozású előadásokat, értekezéseket is közölt; {IV-576.} a tudományos és referáló közlemények számának növekedése kedvezően hatott az önálló gyógyszerészi szaksajtó kialakulására.
Láng Adolf Ferenc nyitrai gyógyszerész 1848-ban Nyitrán indította útjára az első magyar nyelvű, kifejezetten gyógyszerészi lapot, a Gyógyszerészi Hirlapot, amely – nyilván a politikai események következtében – kilenc szám megjelenése után, még ugyanabban az évben meg is szűnt. A folyóirat mégis jelentős volt a tekintetben, hogy megmutatta: a szakma létre tud hozni olyan szaklapot, amely a gyógyszerészek érdekképviseletének és a tudományos tevékenységnek is saját fórumot ad.
Az osztrák–magyar kiegyezés (1867) után újjászületett és fellendült a magyar gyógyszerészi szaksajtó. Megjelent két új szakfolyóirat: a Gyógyszerészi Hetilap (Schédy Sándor gyógyszerész alapította 1862-ben), valamint a Vegyészet és Gyógyszerészet (1863–1865 között Felletár Emil szerkesztésében). Az utóbbi azonban rövidesen megszűnt, mert – valószínűsíthetően – a gyógyszerészek a Gyógyszerészi Hetilapot kedvelték meg, s azt használták publikációs fórumnak.
A kiegyezés utáni évtizedekben, az orvos- és gyógyszerésztársadalom küzdelme és az illetékes kormánykörök kedvező hozzáállása révén megvalósult a közegészségügy rendezése, az orvostudomány reneszánszát élte, s a magyar gyógyszerészet történetében is felívelő szakasz következett, amelynek csírái részben a magyar nyelvű szaklapok létrejöttében, valamint a magyar orvosi-gyógyszerészi szaknyelvezet kialakulásában keresendők.
A 20. században megjelent/megjelenő fontosabb gyógyszerészeti folyóiratok: Gyógyszerészi Értesítő (Budapest, 1893–1938), Gyógyszerészi Közlöny (Budapest, 1885–1944; 1919. március–október között szünetelt). A Gyógyszerész (Budapest, 1901–1914), Pharmakotherapiai Értesítő (Budapest, 1904–1909), Gyógyszerészi Folyóirat (Budapest, 1906–1912), Gyógyszerészek Lapja (Budapest, 1908–1944), Gyógyszerész Újság (Budapest, 1914–1919; elődlapja: Gyógyszerészsegédek Lapja), Pharmacia Gyógyszerész Újság (Kolozsvár, 1921–1923), Magyar Gyógyszerész. Tudományos és gazdasági gyógyszerészeti hetilap (Budapest, 1922; 1931–1933), Gyógyszerészi Szemle (A magyar gyógyszerészet független, gazdasági és kulturális szaklapja, Budapest, 1936–1944; folytatása: Egyesített Gyógyszerészi Lapok, 1944), A gyógyszerész (az M. M. Sz. Szakszervezete Gyógyszerész Szakosztályának hivatalos lapja, Budapest, 1946–1956; folytatása: Gyógyszerészet), Gyógyszerésztudományi Értesítő (a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság folyóirata, Budapest, 1948–1949; elődje A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője, 1925–1944, 1947; utódlapja: Acta Pharmaceutica Hungarica), Gyógyszerészet (az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet Gyógyszerész Szakcsoportjának lapja, Budapest, 1957-től), Acta Pharmaceutica Hungarica (Budapest, 1953-tól), Magyar Gyógyszerészet–Hungarian Pharmacy (Budapest, Kempler Kurt indította 1968-ban), A gyógyszerészeti tudomány aktuális kérdései (a Magyar Gyógyszerészeti Társaság indította 1987-ben), Gyógyszerészi Hírlap (a Magyar Gyógyszerész Kamara indította 1990-ben)
A gyógyszerészeti-gyógyszeripari tan- és szakkönyvek közül kiemelhető: Vámossy Zoltán–Fenyvessy Béla–Mansfeld Géza: Gyógyszertan (Bp., 1908; 9., átdolgozott kiadása: 1944), Jakabházy Zsigmond–Issekutz Béla: A gyógyszerismeret tankönyve. 1–2. (1913); Lipták Pál: Gyógyszerismeret (1940); Kovács Jenő: Részletes gyógyszertan. 1–2. (1942–1945); Issekutz Béla, id.: Gyógyszertan, méregtan, gyógyszerrendelés (1951; 3., átdolgozott kiadása: 1954); Gyógyszertan és gyógyítás. Szerkesztette id. Issekutz Béla. 1–2. (1959); Zalai Károly–Vincze Zoltán: Gyógyszertechnológia (1991); Simon Ferenc–Laczay Péter–Semjén Gábor: Állatorvosi gyógyszertan (2. kiadás, {IV-577.} 1991); Knoll József: Gyógyszertan (1965; 9. kiadás, 1–2, 1995); Mezey Géza: Klinikai gyógyszerészet (1992); Rácz István–Selmeczi Béla: Gyógyszertechnológia. 1–3. (3. kiadás, 1996); Gyógyszeres terápia. Szerkesztette De Châtel Rudolf és Rácz István (1993). Farsang Csaba és Vincze Zoltán szerkesztésében, Alföldi Sándor összeállításában 1992-től jelenik meg a Gyógyszerkódex című kiadvány. Hasznos népszerűsítő munka Szendei Ádám és Szendei Katalin Orvos a családban (4., átdolgozott kiadás, 1991) című könyve.
A gyógyszerészettörténet jelentős alakja volt Ernyey József (1869–1945), a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának könyvtárosa (1902-től), az Éremtár igazgatója (1929-től), aki a 19. század végén egymás után jelentette meg gyógyszerésztörténeti, néprajzi, botanikai, etimológiai cikkeit, majd az 1930-as évek közepén a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen gyógyszerésztörténeti szemináriumot tartott. Nevéhez fűződik a III. és IV. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv szövegének latinra fordítása. A gyógyszerészeti múzeum felállításának kifejtett tevékenysége elismeréseként is, róla nevezték el az 1948-ban megnyitott Ernyey József Patikamúzeumot, amely később beolvadt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba.
A magyarországi gyógyszerészet történetét, egyes korszakait és részterületeit, illetve kiemelkedő személyiségeinek életútját többen is feldolgozták, többek között Orient Gyula (Az Erdélyi Nemzeti Múzeum kebelében felállított Gyógyszerészi Múzeum, 1918), Studényi János és Vondra Antal (Hírneves gyógyszerészek, 1929), Baradlai János és Bársony Elemér (A magyarországi gyógyszerészet története, 1–2., 1930), Issekutz Béla (A magyar gyógyszerkutatás története, 1960), Kempler Kurt (Magyar gyógyszerészet. Szerkesztette, 1968; A magyarországi gyógyszerészet a századfordulón 1888–1914. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kiadványa, 1984; A gyógyszerek története, 2., bővített kiadás, 1984), Bánó Tiborné (A magyar egészségügyi jogszabályalkotás és a gyógyszerészet fejlődése, összefüggésének vizsgálata. Gyógyszerészdoktori értekezés, 1971), Végh Antal: A budapesti gyógyszerészképzés fejlődése. A Gyógyszerészképzés a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán 1955–1975 című kötetben, 1975), Zboray Bertalan (A Magyar Gyógyszerkönyv száz éve. Communicationes de Historia Artis Medicinae, 71–72, 1974), illetve Hegedűs L. és Zboray Bertalan (A magyar gyógyszerészet Pantheonja, 1–2., 1985), Zalai Károly (A Magyar Gyógyszerészeti Társaság ötven éve. 1924–1974, 1974; A gyógyszerészi szemlélet és gondolkodás változása századunkban Magyarországon. Acta Pharmaceutica Hungarica, 53, 1983; A Magyar Gyógyszerészeti Társaság története. 1975–1989, 1990; Gyógyszerészeti numizmatika, 1998), Buchwald Péter–Bodor A. András (A gyógynövényektől a megtervezett gyógyszerekig. A gyógyszerkutatás múltja, jelene és lehetőségei. Kolozsvár, 1981), Rádóczi Gy. (A magyarországi gyógyszerészképzés fejlődése. Communicationes de Historia Artis Medicinae, 117–120, 1987), Rixer András (A magyar gyógyszerészi szaksajtó kialakulása és fejlődése a XIX. században. Acta Pharmaceutica Hungarica, 1983; Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika. Egyetemi jegyzet, 1994), Orbán Á. (A magyar gyógyszeripar múltja, jelene és lehetőségei. Gyógyszerészet, 1999).
| Gyógyszerkutatás és gyógyszergyártás | TARTALOM | Talajtan és agrokémia |