A NEMZETI IRODALMAK KUTATÁSA

A hazai klasszika filológia jelentős előzményekre támaszkodva folytathatta munkáját. A felszabadulás előtt írt Vergilius-könyv, Némethy Géza munkája az egyetemes tudományosságnak is ösztönzéseket adott, Kerényi Károly publikációira, újszerű szemléletére pedig a tudományos világ minden táján figyeltek. 1945 után tovább folytatta elmélyült kutatótevékenységét Marót Károly, akinek Homéroszról és a görög líra kezdeteiről írt könyve alapvető munka. Moravcsik Gyula a bizantinológia területén ért el nemzetközileg elismert eredményeket. Trencsényi-Waldapfel Imre tudósi pályája 1945 után teljesedett ki, műfordítókat nevelt, és az ókori irodalom számos területéről készített tudományos elemzést, összefoglalást. Szabó Árpád könyveiben a tudósi elmélyültség és a szépírói formák szerencsés találkozása valósul meg, görög matematikatörténeti kutatásai világszerte érdeklődést keltettek. Harmatta János az óind irodalom- és művészettörténet kutatásának jelentékeny eredményeit összegezte, tanít-{443.}ványai – Töttössy Csaba, Komoróczy Géza – tovább folytatják e kutatásokat az Akadémia Ókortudományi Kutatócsoportjában.

A görög és római irodalom történetéről Falus Róbert és Borzsák István művei mellett kiemelkednek Devecseri Gábor, Sarkady János, Szepessy Tibor, Ritoók Zsigmond, Szilágyi János György, Maróti Egon és Boronkai Iván munkái. Devecseri Gábor nemcsak teljesen új Homérosz-fordítást adott, de jelentős műfordítás-elméleti és görög összehasonlító irodalomtörténeti munkásságot is folytatott. A középkori latinitással ifj. Horváth János, Csóka Lajos, Borzsák István, Boronkai Iván és Kurcz Ágnes foglalkozott és folytat ma is kutatásokat. A görög és latin nyelvű irodalmak kutatásait teszi közzé a Harmatta János által szerkesztett Apolló Könyvtár.

Elkészült A bizánci irodalom kistükre (1974, Hadzisz Dimitriosz szerkesztette), s jeles kutatói vannak a mai perzsa irodalomnak (eredményeiket az 1973-ban megjelent Mai perzsa irodalom című kötet összegezte). Az indiai irodalom népszerűsítésével korábban Baktay Ervin, a későbbiekben Rozsnyay Bálint foglalkozott. Az arab irodalom történetét Germanus Gyula dolgozta fel. Munkáját tanítványa, Simon Róbert folytatja.

Az orientalisztikában Harmatta János, Komoróczy Géza, Csongor Barna tudósi munkája mellett jelentős kutatásokat folytatott Galla Endre, Kara György, Ligeti Lajos, Maróth Miklós, Miklós Pál, Tőkei Ferenc. Antológiák, új fordítások sora segített e távoli irodalmak megismerésében, eltérő problémáinak megvilágításában. 1960-ban jelent meg Miklós Pál és Tőkei Ferenc összefoglalása: A kínai irodalom története. Ferenczyné Wendelin Linda elkészítette a kínai–magyar irodalmi vonatkozások bibliográfiáját, Galla Endre és Miklós Pál 1960-as, a modern kínai verssel foglalkozó írásai a magyar vers kutatóit is további vizsgálatokra inspirálták, Tőkei Ferenc munkái pedig a műfajelméletet gazdagították (pl. A kínai elégia születése és mások).

A finnugor kutatások fellendüléséhez az egyre gyarapodó műfordításkötetek adtak jelentős segítséget, elsősorban Képes Géza kiterjedt műfordítói és kutatói tevékenysége emelkedik ki ezen a területen. Kálmán Béla, Vargyas Lajos, Domokos Péter tanulmányai és gyűjteményes kötetei is figyelemre méltó eredményeket összegeznek. Az északi irodalmakkal G. Beke Margit, Dániel Anna, a kortárs finn irodalommal Jávorszky Béla foglalkozik. Elkészült a finn irodalom magyarországi bibliográfiája, kitűnő néprajzi, nyelvészeti és irodalmi tanulmányokkal van jelen a magyar tudomány a nemzetközi finnugrisztika területén. A nemzetközi tudományos élet jelentős fórumán, a finnugor kongresszusokon magyar irodalomtudósok is rendszeresen részt vesznek, előadásokat tartanak.

Az elsüllyedt kultúrák kutatásának nemzetközi eredményeit mutatta be a Helikon 1975. 1. száma.

{444.} Az egyes nemzeti irodalmak kutatását nézve megállapítható, hogy Lukács György munkássága különösen a német és az orosz irodalom szempontjából meghatározó erejű volt. A nagy orosz klasszikusokat az ő írásai hozták közelebb a magyar olvasóközönséghez (már 1951-ben megjelent Nagy orosz realisták című kötete). Bóka László, Kardos László, Komlós Aladár, Németh László, Sőtér István, Waldapfel József és mások Lev Tolsztoj, Dosztojevszkij, Puskin, Gorkij és Majakovszkij munkásságának megismertetéséért tettek sokat. Az Orosz remekírók sorozat kötetei, az irodalmi szöveggyűjtemények, válogatások, egyetemi jegyzetek kiadásával párhuzamosan Arató Endre, Dolmányos István, Józsa Antal, Niederhauser Emil úttörő jellegű művelődéstörténeti munkáival indult meg a russzisztikai kutatás. Az utóbbi évtizedekben felnőtt egy olyan russzista kutatógárda, amely az orosz irodalomnak szinte minden korszakával foglalkozik. Bár már 1945-ben megjelent Zsigmond Ferenc Orosz hatások irodalmunkban, 1946-ban György Lajos A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai, Komlós Aladár Magyar írók Oroszországban című összefoglaló jellegű munkája, csak a hatvanas évek elején született meg az az összegező, háromkötetes tanulmánygyűjtemény, amely első ízben tárta fel a magyar és orosz irodalom sokrétű kapcsolatait. A Kemény G. Gábor szerkesztésében megjelent kötetek az orosz irodalom magyarországi visszhangját, fordításait, utóéletét, kapcsolattörténetét vizsgálják, többek között Diószegi András, Dolmányos István, Komlós Aladár, Szabó Endre, Zöldhelyi Zsuzsa és Waldapfel József írták fejezeteit. Az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár népszerűsítő-ismeretterjesztő kismonográfia-sorozatában Puskin, Goncsarov, Fagyejev, Alekszej Tolsztoj, Turgenyev, Szaltikov-Scsedrin munkásságát mutatta be Németh László, Bakcsi György, Kardos Pál, E. Fehér Pál, Zöldhelyi Zsuzsa és Rév Mária. E munkák mellett külön hely illeti meg Török Endre Tolsztoj- és Dosztojevszkij-tanulmányait, s említeni kell Bakcsi György és Király Gyula történeti, poétikai kutatásait is. Poétikai-stilisztikai elemzésekkel, kapcsolattörténeti vizsgálatokkal foglalkozik Gáldi László, Karancsy László, Lengyel Béla, Rejtő István és Szabó Endre. Sőtér István a 19. századi magyar és orosz irodalom párhuzamos és eltérő jelenségeiről írt tanulmányt 1962-ben. A teória szempontjából Lukács György munkáin kívül figyelemre méltóak Forgács László, Illés László, Nyírő Lajos, Török Endre és Varga Mihály szovjet irodalomelméleti kutatásai. A legújabb szovjet irodalom kutatói között E. Fehér Pál és Elbert János munkásságát kell kiemelni. A Szovjet Irodalom című folyóirat rendszeresen tájékoztat a russzisztikai kutatások helyzetéről; a két irodalom közötti kölcsönhatásokról, a legfrissebb irodalmi és irodalomelméleti problémákról pedig magyar kutatók tanulmányait is közli.

A szomszédos népek irodalma iránt az érdeklődés különösen a felszabadulás utáni első évtizedben volt jelentős. Fellendült a cseh és szlovák irodalom magyar nyelvű kiadása, ezek nyomán megindultak a kutatások, {445.} amelyeknek első ösztönzői közé tartozott Kovács Endre Magyar–cseh történelmi kapcsolatok, Kardos Tibor A magyarországi humanizmus kora (1955), valamint Kemény G. Gábor A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből (1962) című könyve. A cseh és szlovák irodalom kutatói között elsősorban Angyal Endre, Dobossy László munkássága úttörő jelentőségű. Sziklay László 1962-ben adta ki A szlovák irodalom története című monográfiáját, 1964-ben Szalatnai Rezső A cseh irodalom története, majd ugyanebben az évben A szlovák irodalom története című összefoglalása is megjelent. A cseh–magyar kapcsolattörténet fontos mozzanatait dolgozta fel Fried István Cseh–magyar kapcsolatok a XIX. század első évtizedeiben (1966) című kötetében, Csukás István Petőfi és Juhász Gyula szlovák kapcsolatait tárta föl, jelentősek Kemény G. Gábor, Király Péter, Kafer István és Bojtár Endre régi és újabb cseh és szlovák irodalommal foglalkozó tanulmányai. 1965-ben a Tanulmányok a csehszlovák–magyar irodalmi kapcsolatok köréből című tanulmánygyűjtemény összegezte az addigi kutatási eredményeket, magyar szerkesztője Sziklay László volt.

A délszláv irodalmak megismertetéséért a legtöbbet Csuka Zoltán tette, széles körű műfordítói munkássága nyomán váltak ismertté a legjelentősebb költői és prózai életművek. Fordításai mellett számos tanulmányt is írt, főleg huszadik századi írókról és művekről, és ő adta ki 1963-ban a jugoszláv irodalmak rövid történetét is. E munka – A szerb-horvát irodalom kistükre a kezdetektől 1945-ig – szerkesztői voltak még Hadrovics László, Bozidar Kovacek, Drasko Redep és Vujicsics D. Sztoján. Csuka Zoltán érdeme a Népek barátsága nevű érdi könyvtár megteremtése, mely a délszláv–magyar irodalmi kapcsolatok valamennyi kiadványát, hozzáférhető dokumentumát bocsátja a kutatók rendelkezésére. A délszláv filológia eredményei közé tartoznak Király Péter adat- és forrásközlő munkái, például a délszláv glagolita irodalom egyik emlékének, a Budapesti Töredéknek feldolgozása. Hadrovics László a délszláv Trójai háború mondáját és a Nagy Sándor-regényt elemezte. Ugyancsak jelentős adatfeltáró és forrásközlő munkát végeztek és folytatnak Bor Kálmán, Fried István, Mokuter Iván és Póth István. A 20. századi irodalomból mindenekelőtt Ivo Andrić és Miroslav Krleža műve foglalkoztatja a kutatókat, e kutatások között figyelemre méltóak Lőkös István tanulmányai és a Hidak jegyében (1974) című kötete. Vujicsics D. Sztoján a szerb-horvát irodalmat áttekintő munkáin kívül verstani problémákkal foglalkozik, és jelentős műfordítói tevékenységet folytat.

A polonisztika magyar kutatói között Angyal Endre, Csapláros István és Kovács Endre voltak az úttörők, az ő munkásságuk mellett Horváth Károly, Hopp Lajos, Király Nina, Király Péter, Sőtér István, Sziklay László tanulmányai járultak hozzá a lengyel irodalom megismertetéséhez, a két irodalom közötti kölcsönhatások feltárásához. Említésre méltó a {446.} lengyel Robert Nowak ezirányú tevékenysége is. Kovács Endre összefoglaló munkája, A lengyel irodalom története 1960-ban jelent meg, az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár sorozatban Reymontról, Miczkiewiczről készült kismonográfia. Igen gazdag az összehasonlító irodalomtörténeti tanulmányanyag, az újabb lengyel irodalomról többek között Bojtár Endre, Kiss Gy. Csaba és Kovács István írásai érdemelnek figyelmet.

A bolgár irodalom megismertetéséért Juhász Péter és Sipos István tette a legtöbbet, kiterjedt műfordítói munkásságuk mellett kapcsolattörténeti jellegű tanulmányaik, közösen kiadott irodalomtörténetük (A bolgár irodalom kistükre, 1966) alapvető jelentőségű. A bolgár népköltészetet Nagy László műfordításai hozták közel a magyar olvasókhoz, a költő a két népköltészet közötti hasonlóságokról és eltérésekről több írást is publikált.

A román irodalom megismertetéséhez nemcsak hazai, hanem romániai magyar szerzők is hozzájárultak. 1961-ben jelent meg Pálffy Endre A román irodalom története című összefoglaló munkája, 1966-ban Domokos Sámuel adta ki A román irodalom magyar bibliográfiája 1831–1960 forrásértékű kötetét. Jelentősek Köpeczi Bélának a 20. századi román líra egyes fejezeteiről írott tanulmányai; Eminescu-kutatásai nemzetközi viszonylatban is előbbre vitték a nagy román lírikus költői képalkotásának, s általában költői nyelvének és képzetvilágának kutatását. Belia György, Gáldi László, Nagy Béla és Szenczei László tanulmányai is gazdagították a romániai irodalom kutatási eredményeit, Gáldi László román verstani kutatásai nemzetközileg is elismertek.

A német irodalom kutatásában Lukács György Goethe- és Thomas Mann-tanulmányai a világirodalmi kutatás modelljei lettek, az ő tudományos eredményei alapján folytatódott a magyar irodalomtudományban a többi irodalmakénál nagyobb hagyományokra épülő kutatómunka. A gazdag fordításirodalom további új kiadásokkal, antológiákkal, válogatásokkal gyarapodott. Vajda György Mihály Schillerről és Lessingről jelentetett meg monográfiát. Az irodalomelmélet klasszikusai sorozat Lessing-kötetéhez (Laokoon – Hamburgi dramaturgia) írott kommentárjai nemzetközileg éppúgy komoly nyereségei a germanisztikának, mint Turóczi-Trostler József Lenau-monográfiája (1955). Halász Előd Thomas Mann-kutatásain kívül jelentősek Mádl Antalnak az osztrák politikai költészetet áttekintő fejlődéstörténeti munkái, Keresztury Dezső, Némedi Lajos, Pók Lajos tanulmányai, Bonyhai Gábor, Győry Judit, Krammer Jenő, Széli Zsuzsa filológiai és kapcsolattörténeti kötetei. Jelentékeny eredményeket ért el a Brecht-kutatás; a német avantgarde-ot és a szocialista irányzatokat különösen Illés László tanulmányai vizsgálták elmélyült alapossággal. Halász Előd A német irodalom története (1971) című kétkötetes összefoglaló munkája a manapság mind ritkább "egyszemélyes irodalomtörténet" életképességének igen színvonalas bizonyítéka. A 20. századi német irodalomról Vajda György Mihály szerkesztésében 1966-ban látott napvilágot {447.} tanulmánygyűjtemény. Jelentékenyebb alkotók helyet kaptak az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár önálló portréköteteiben (Thomas Mann, Franz Kafka, Heinrich Mann és mások). A Kafka-kutatással foglalkozók közül Mihályi Gábor, Sükösd Mihály, Széli Zsuzsa nevét kell kiemelni. Az NDK-beli akadémiai kiadó adta közre a magyar és NDK-beli kutatók közreműködésével készült Studien zur Geschichte der deutsch-ungarischen literarischen Beziehungen (1969) című kötetet, melyhez hasonló vállalkozásokra többek között Lukács György munkásságának kutatása kapcsán került sor. Tudományos ülésszakok, konferenciák járulnak hozzá az eredményesebb német és magyar komparatisztikai kutatások elmélyítéséhez.

A német irodalom mellett már 1945 előtt a francia irodalom népszerűsítésének és kutatásának voltak legnagyobb hagyományai a magyar irodalomtudományban. Évtizedeken át nemcsak filológusok ügye volt a francia irodalommal való foglalkozás. Benedek Marcell, Gyergyai Albert, Illés Endre, Illyés Gyula, Rónay György, Somlyó György, Sőtér István munkáit kell kiemelni e tárgykör igen gazdag esszéirodalmából. A kutatók érdeklődésének középpontjában elsősorban a 19. és 20. századi francia irodalom állt, e tekintetben nagy jelentőségűek Lukács György Balzac-, Stendhal- és Zola-tanulmányai. Eckhardt Sándor, Gáldi László, Győry János, Lakits Pál, Mucsi József, Nagy Péter, Süpek Ottó és mások számos jelentős esszékötetet, monográfiát adtak ki a régebbi francia irodalom tárgyköréből. Bajomi Lázár Endre, Gorilovics Tivadar, Hopp Lajos, Köpeczi Béla, Mihályi Gábor, Rába György, Szávai János, Szávai Nándor több korszakról is jelentős művekkel gazdagították a romanisztikai kutatásokat. Az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár pályaképei mellett az említett szerzőkön kívül jelentősek Dobossy László, Fodor István, Magyar Miklós, B. Mészáros Vilma, Murányi-Kovács Endre, Réz Pál önálló írómonográfiái, illetve korszak- és műfaj áttekintései (például a mai francia regényről). Köpeczi Béla szerkesztette A francia irodalom a XX. században (1974) című átfogó tanulmánygyűjteményt. Illés Endre Stendhal-portréja, Gera György Baudelaire-könyve, Gyergyai Albert, Rónay György tanulmánykötetei mellett hosszasan sorolhatnánk azokat a műveket, amelyek a hazai romanisztika törzséhez tartoznak, s együttvéve szemléletesen mutatják annak egyedi karakterét. 1970-ben jelent meg Köpeczi Béla és Sőtér István szerkesztésében az Eszmei és irodalmi találkozások című tanulmánygyűjtemény, mely a francia és magyar irodalom kapcsolatait kíséri végig a középkortól napjainkig. A rangos kutatógárdát reprezentáló, változatos tematikájú kézikönyvet Kozocsa Sándor bibliográfiája egészíti ki (A francia nyelvű irodalom magyar filológiai repertóriuma 1919–1968).

A francia filológiához hasonlóan gazdag a korszak italianisztikája. A kutatások központjává a Kardos Tibor vezette tanszék vált. Az ő tevékenysége mellett igen jelentős eredményeket ért el Koltay-Kastner Jenő, Horányi Mátyás, Klaniczay Tibor, Rába György, Rózsa Zoltán, Sallay {448.} Géza, Szabó György, Szauder József. A kutatások csomópontjai Dante életműve, a reneszánsz, a Risorgimento. Számos új szövegkiadás, teljes életműkiadások, antológiák segítették az alaposabb kutatás kibontakozását (Michelangelo verseit például Rónay György, Leopardi verseit Rába György ültette át magyarra). 1957-ben jelent meg a Renaissance tanulmányok című kötet Kardos Tibor szerkesztésében, ebben az olasz Rinascimento polgárságának ideológiáját, s ezen ideológia irodalmi kifejezéseit, a társadalom és irodalom viszonyát dolgozták ki az egyes tanulmányok. A Dante-évforduló alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt 1965-ben Dante-emlékülést rendeztek, az itt elhangzott előadásokat gyűjtötte egybe a Dante a középkor és a renaissance között című, Kardos Tibor által szerkesztett kötet. Horányi Mátyás és Klaniczay Tibor szerkesztette a tíz évszázad irodalmát áttekintő Italia ed Ungeria című tanulmánykötetet. 1967-ben, az italianisztikai kongresszus alkalmából jelent meg Az olasz irodalom a XX. században című tanulmánygyűjtemény Szabó György szerkesztésében. Gáldi László és Herczegh Gyula az olasz költői nyelv egyes kérdéseit dolgozták fel tanulmányaikban; s kiterjedt reneszánszkutatás jelentős eredményeit foglalta össze az 1970-ben kiadott, Koltay-Kastner Jenő által szerkesztett Az olasz reneszánsz irodalomelmélete című kötet.

A hispanisztikai kutatásoknak a budapesti bölcsészkaron létesített spanyol tanszék teremtette meg a bázisát (tanszékvezetője Horányi Mátyás). A nyelvi szempont alapján a kutatók egyaránt foglalkoznak a spanyol és a dél-amerikai irodalmakkal, bár nyilvánvaló, hogy az európai spanyol nyelvű irodalom más megközelítésformákat hív ki, mint a "harmadik világ"-hoz tartozó latin-amerikai népek irodalma. Gáspár Endre, Honti Rezső, Tolnai Gábor úttörő tanulmányai után Horányi Mátyás, Kulin Katalin és Csép Attila kutatásai irányították a figyelmet a mai spanyol nyelvű irodalmak értékeire és jellegzetességeire. Az érdeklődés középpontjában Cervantes, Lope de Vega és a klasszikus spanyol dráma áll, elemzések, tanulmányok sora született e témakörben Benyhe János, Gáspár Endre, Hankiss Elemér, Hegedűs Géza, Herczeg Gyula, Julow Viktor, Kárpáti Aurél, Klempa Sándor Károly, Possonyi László, Sós Endre és Sőtér István tollából. A pikareszk regény epikai-műfaji sajátságaival Herczeg Gyula és Honti Rezső foglalkozott. Garcia Lorca líráját a legavatottabb műfordítók tolmácsolták, s hamarosan megindult a Garcia Lorca-kutatás; figyelemre méltóak András László, Németh László és Tolnai Gábor elemzései, utóbbi önálló kötetben is közreadta a költőről készült írásait (1968). Somlyó György a modern spanyol nyelvű líra képviselőinek (Rafael Alberti, Pablo Neruda) költészetét, Rózsa Zoltán a portugál irodalom értékeit méltatta.

Az angol irodalom magyar kutatásának középpontjában mindig is Shakespeare életműve állt. A felszabadulás után a legnagyobb vállalkozá-{449.}sok egyike volt a teljes új magyar Shakespeare-fordítás megjelentetése 1948-ban. Az ő műveiről készült a legtöbb monográfia, tanulmánykötet, esszé és hatástörténeti munka. Benedek Marcell, Kéry László, Mészöly Dezső, Országh László, Szenczi Miklós és mások művei mellett jelentős eredményekkel ismertettek meg a Shakespeare-kutatás területéről az idegen nyelvekből fordított tanulmány- és esszégyűjtemények (például Jan Kott Kortársunk, Shakespeare című könyve, Szenczi Miklós válogatásában, a Shakespeare az évszázadok tükrében (1965) című gyűjtemény), a Kéry László, Országh László és Szenczi Miklós szerkesztette Shakespeare-tanulmányok (1965) című, tizennyolc magyar szerző munkáját egybegyűjtő kötetet. Az újonnan lefordított klasszikusok ösztönözték az irodalomtörténeti kutatásokat is. Almási Miklós, Bodnár György, Déry György, Egri Péter, Elbert János, Gál István, Géher István, Halász Előd, Hankiss Elemér, Julow Viktor, Kenyeres Zoltán, Kretzoi Miklósné, Kristó Nagy István, Lutter Tibor, Nagy Péter, Osztovits Levente, Sarbu Aladár, Sükösd Mihály, Szegedy-Maszák Mihály, Szenczi Miklós, Szili József, Szobotka Tibor, Taxner-Tóth Ernő, Ungvári Tamás, Vajda György Mihály, Varannai Aurél írásai gazdagították a szerteágazó angol-amerikai irodalomkutatást. Kandidátusi disszertációk, kismonográfiák, összehasonlító irodalomelméleti kötetek, elméleti tanulmányok, ismertetések, összefoglalások készültek az angol és amerikai irodalom legnagyobb alkotóiról, különböző korszakaikról. Katona Anna és Róna Éva főleg az angol irodalom kérdéseivel foglalkozott, Országh László pedig az 1935-ben írt Az amerikai történetírás fejlődése, 1965-ben Az amerikanisztika fejlődése Magyarországon címen foglalta össze e tudományág fontos eredményeit. 1967-ben közreadta Az amerikai irodalom története című összefoglalását. Az angol irodalom a XX. században (1970) című tanulmánygyűjteményt Báti László és Kristó Nagy István szerkesztették, huszonnyolc írót mutatnak be Galsworthytől Harold Pinterig. A teljes angol irodalom összefoglalására vállalkozott 1972-ben Katona Anna, Szenczi Miklós és Szobotka Tibor Az angol irodalom rövid története című könyve. Hagyomány és egyéniség (1967) címen váltak ismertté az angol esszé klasszikusainak az Európa Könyvkiadó munkaközössége által kiadott művei, ez a munka is fontos mérföldkő volt az anglisztikai kutatások előrehaladásának útján. Szenczi Miklós William Blake-ről szóló tanulmányai megelőzték a nemzetközi méretekben tapasztalható Blake-reneszánszot, gazdag munkássága több korra és alkotóra kiterjed. Ő vállalta az összekötő szerepet is az irodalomtörténetírás vonalán az orosz és az angolszász világ között (Milton o Rosszii, A szovjet Shakespeare-kritika kialakulása és főbb eredményei (1965) és más munkáiban). Lukács György 1964-ben és 1966-ban publikált jelentős angol irodalmi témájú értekezéseket, Kéry László is több önálló kötetet adott ki Shakespeare-ről, Lawrence-ről. Szinte minden jelentős angol és amerikai szerző pályaképe megjelent az Irodalomtörténeti Kis-{450.} könyvtár és az Írók Világa sorozatban. Hemingway és Faulkner műveinek kiadása és irodalomtörténeti méltatása mellett a kutatók és fordítók képet adnak a modern amerikai drámáról, a mai amerikai kisregényekről is. Az angol-amerikai irodalomelméleti tevékenység feldolgozását mindenekelőtt Hankiss Elemér és Szili József munkássága gazdagította.

Időközben fellendült az egyéb – skandináv, latin-amerikai, afrikai, ázsiai – irodalmakról való tájékoztatás, a megismertetés e szakaszán azonban mindenekelőtt a művek magyarra fordított kiadása az elsődleges feladat. Kritikai bemutatásukra is van példa: a Helikon több tematikus száma már ilyen szempontok szerint igyekezett képet adni az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem ismert irodalmakról (az 1970. 1. szám Páricsy Pál szerkesztésében Fekete-Afrika irodalmáról; úttörő jelentőségű Keszthelyi Tibor Az afrikai irodalmak kialakulása és fejlődése napjainkig (1971) című áttekintése). Ezen a területen még kevés önálló összefoglaló munka, kézikönyv született, de a Nagyvilág, Szovjet Irodalom és más fórumok több-kevesebb rendszerességgel helyt adnak az újabb kutatási eredményeknek.