AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ IRODALOMTUDOMÁNY

Az összehasonlító irodalomtudományi kutatás a hatvanas évek elejétől lendült fel Magyarországon. 1962-ben Budapesten került sor nemzetközi összehasonlító irodalomtörténeti konferencia megrendezésére, ezen a szocialista országok irodalomkutatói mellett más országok tudósai is részt vettek. A magyar komparativisták álláspontját Sőtér István adta elő, hangsúlyozva az összehasonlító-komplex módszer alkalmazásának fontosságát a nemzeti irodalmak jobb megismerése, az irodalom és más művészetek közötti kapcsolatok feldolgozása, a hatások megértése és a különböző nemzeti irodalmakban jelentkező haladó irányzatok bemutatása szempontjából. A konferencián sürgetően jelentkezett a közép- és kelet-európai összehasonlító irodalomkutatás elvi és módszertani alapjai megvitatásának és a közös munka megszervezésének igénye.

A hagyományokból kiindulva a leginkább járható út az irodalmi és művelődési kapcsolatok kutatása volt. Sorra jelentek meg olyan kötetek, amelyek ezt a módszert alkalmazták. 1962-ben Kemény G. Gábor A szomszéd népekkel való kapcsolatok történetéből című kötete nyitotta a sort, majd külön kötetek jelentek meg az orosz, cseh, lengyel, német, délszláv, olasz, francia és magyar irodalom kapcsolatainak történetéről. Ezek a gyűjtemények azonban – bár fontos témákat dolgoznak fel – csak előkészítő munkálatoknak tekinthetők; az első lépések lehetnek az irodalmi vagy művelődéstörténeti szintézisekhez, illetve műfajok, irányzatok, korszakok összehasonlító vizsgálatához.

{451.} A magyar és francia komparatisták kezdeményezésére fogadta el a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság (AILC) 1967-es belgrádi krongresszusa egy olyan tanulmánysorozat kiadásának tervét, amely az európai népek nyelvein írt irodalmak korstílusait nemzetközi összehasonlításban mutatja be. A magyar irodalomkutatók a reneszánsszal, illetve a felvilágosodás és a romantika közötti időszakkal foglalkozó kötetek szerkesztésében vesznek részt, de közreműködnek más kötetek kialakításában is.

Nemzetközi együttműködésben vagy ettől függetlenül is folytak és folynak összehasonlító stílustörténeti kutatások. Angyal Endre, Bán Imre, Klaniczay Tibor elsősorban a reneszánsz, a barokk és a manierizmus kérdéskörével foglalkoztak. Klaniczay Tibor, N. I. Balasov és A. D. Mihajlov szovjet és magyar kutatók reneszánsztanulmányaiból jelentettek meg egy gyűjteményt. Az 1970-től három évenként megismétlődő mátrafüredi konferenciák interdiszciplináris alapon, irodalmárok, történészek, nyelvészek, művészettörténészek és filozófusok bevonásával vizsgálták a magyarországi, közép- és kelet-európai felvilágosodás korszakát. Közös szovjet-magyar kötet dolgozza fel az európai romantika jellegzetességeit. Az 1977-ben megjelent European Romanticism című kötetet Sőtér István és I. Neupokojeva szerkesztette. A realizmus nemzetközi problematikája állt Lukács György és tanítványai érdeklődésének középpontjában. A századvég közép-európai problematikájának vizsgálata elsősorban Horváth Károly, Németh G. Béla és Vajda György Mihály nevéhez fűződik. A forradalmi és szocialista irányzatok széles körű nemzetközi tanulmányozásában kiemelkedő szerepe van Illés László, József Farkas és Szabolcsi Miklós számos tanulmányának, gyűjteményes kötetének, közöttük az NDK tudományos akadémiájával közösen kiadott tanulmánygyűjteményüknek (1969). A kelet-európai avantgarde-dal Bojtár Endre foglalkozott (1977). 1971-ben Szabolcsi Miklós vállalkozott a neoavantgarde jelenségeinek áttekintésére, s az elsők között tett kísérletet a hatáskutatást és a parallelizmust kiegészítve a modern művészi alakítás tipológiájának megteremtésére 1974-es kötetében (A clown mint a művész önarcképe).

A műfajelmélet továbbfejlesztésére és egyes műfajok történetének áttekintésére is történtek kísérletek. Többek között Almási Miklós A drámafejlődés útjai (1969), Bécsy Tamás A drámamodellek és a mai dráma (1974), Egri Péter A költészet valósága (1975), Sükösd Mihály Változatok a regényre (1971), Tamás Attila A költői műalkotás sajátságai (1972), Ungvári Tamás Poétikája (1967) és A regény és az idő című könyvei jelzik ezt a törekvést. Ide kapcsolódnak azok a gyűjtemények, amelyek külföldi szakemberek esszéit, tanulmányait tették hozzáférhetővé a szélesebb szakmai köztudat számára (például A líra ma, 1968; A színház ma, a huszonhét író személyiségét, szellemi arculatát megrajzoló Írók írókról (1970) című kiadvány).

{452.} Az elmúlt években szélesebb lehetőségei merültek fel az összehasonlító módszer alkalmazásának A magyar irodalom fejlődésének nemzetközi keretekben történő tanulmányozása vagy a világirodalomtörténet összehasonlító módszerrel való feldolgozása, az összehasonlító szemlélet a nemzeti irodalom helyének és szerepének jobb megértéséhez, pontosabb meghatározásához vezethet, másrészt a világirodalomtörténet olyan felfogásához, amely elveti a nemzetek feletti elvontságot, de nem elégszik meg a nemzeti irodalmak történetének egyszerű egymásmellettiségével sem.

A magyar világirodalomtörténeti összehasonlító kutatás sokfelé és sokoldalúan tájékozódik. Nem kis szerepet játszik ebben az érdeklődésben az elméleti és módszertani informálódás szükségessége. A Helikon Világirodalmi Figyelő számai bizonyítják, hogy a külföldi irodalmakban való tájékozódás együtt jár a különböző irodalomtudományi irányzatok megismerésével. Két jelentős magyar tanulmánykötetet kell itt megemlíteni: 1970-ben jelent meg Nyírő Lajos szerkesztésében az Irodalomtudomány. Tanulmányok a XX. század irodalomtudományi irányzatairól. Szerzői (Bojtár Endre, Csetri Lajos, Fodor István, Hankiss Elemér, Horváth Károly, Köpeczi Béla, H. Lukács Borbála, Nyírő Lajos, Sziklay László, Szili József, Vajda György Mihály, Varga Károly és Voigt Vilmos) tárgyilagos kritikával mutatják be az addig kevéssé ismert irodalomelméleti irányzatokat. Hasonlóképp jelentős kötet volt az 1966-ban, Vajda György Mihály szerkesztésében megjelent Hagyomány és újítás. Tanulmányok a XX. századi világirodalom történetéből című gyűjtemény. Bodnár György, Illés László, Miklós Pál, Rába György, Sargina Ludmilla, Sipos István, Szili József, Sziklay László és Vajda György Mihály tanulmányai múlt és jelen dialektikus összeütközésének problémáit vizsgálták több irodalom tükrében. A kötet függeléke – Kovács József és Bor Kálmán munkájaként – a 20. századi világirodalom történetének magyarországi kutatásairól közöl bőséges bibliográfiát nemzeti irodalmak szerinti bontásban.

Sikeres és folytatandó vállalkozás a külföldi irodalomtudósok, esztéták műveinek fordítása. A gazdag termésből 1975-ig megjelent művek újabb lendületet adtak a komparatisztikai kutatásoknak is. Így többek között Max Wehrli Általános irodalomtudomány (1960), Hauser Arnold A művészet és irodalom társadalomtörténete 1–2. kötete (1969), Henry Markiewicz Az irodalomtudomány fő kérdései (1968), V. Sklovszkij A széppróza (1963), Borisz Eichenbaum Az irodalmi elemzés (1974), Jan Mukarovsky tanulmányai (Helikon), R. Jacobson Hang, jel, vers (1969), G. Steiner A tragikum (1971), Mihail Bahtyin A szó esztétikája (1976), Roman Ingarden Az irodalmi műalkotás (1978) című művei hatottak termékenyítőleg. Ez az informáló-kritikai tevékenység nagyban hozzájárult az egész magyar irodalomtudomány elméleti igényességének élesztéséhez, a marxista és nem marxista irányzatok szembesítéséhez, a marxista kutatási módszerek továbbfejlesztéséhez.