Emlékek idézése

"Valahányszor írásba fogok, mindig megállapítom: mennyivel könnyebb verset írni, mint prózát" – írta Fodor József válogatott cikkeit és tanulmányait tartalmazó kötete, A történelem sodrában (1961) egyik helyén. A hatvanas évek elején mégis megpróbálta a "nehéz műfajt" is, vállalkozott az emlékírásra, megírta a "hőskorszak" idejét. Az Emlékek a hőskorszakból (1964) a húszas évekre tekint vissza, mindenekelőtt a kor irodalmi életének megelevenítésére törekedve.

Az eredeti elgondolás szerint – olvassuk "A Nyugat és egyebek" című fejezetében – az emlékirat nem készült könyvnek, csupán néhány kiragadott epizód, elevenen megőrzött emlék rögzítése volt a szándék. Menet közben az írás arányai egyre tágultak, s az emlékezés folyamatában új s új részletek bukkantak fel, sereglettek a messzi múlt élményei, helyet követelve az alakok galériájában. Így alakult ki fokozatosan a könyv anyaga és horizontja. Nem előre elgondolt terv {251.} alapján készült tehát az Emlékek a hőskorszakból, inkább a kötetlenül csapongó – emlékező – képzelet mintegy spontán működése alakította ki végső formáját. Nem tapasztalható ebben a szerkezetben szigorú elrendezettség, feszes komponálás, ehelyett bizonyos lazítottság, kötetlen mozgás tűnik szembe, s ez a jellemvonás természetesen nem mindig válik az írás előnyére.

"Csak arról írok, amit valakivel kapcsolatban közvetlenül megéltem; és csak olyanról, akivel közös irodalmi élményeim voltak. Nem vagyok irodalomtörténész, csak azokat megélt író, és irodalmi emlékeket akarok megírni, nem egyebet" – így határozza meg a mű célját, s ehhez a programhoz végig ragaszkodik. Nem önéletrajzot, nem személyiségrajzot adó, életutat bemutató memoárt olvasunk tehát; az Emlékek a hőskorszakból nem a szokott értelemben vett önéletírás. Irodalmi emlékek gyűjteménye, közvetlenül átélt mozzanatok gazdag mozaikja. "Találkozások sorrendjében vettem a megismerteket, úgy, ahogy összeverődtek a csodálatos és bús esztendőkben" – mondja a szerző, s a könyv fejezeteinek tartalmát valóban egy-egy érdekes találkozás, az ehhez fűződő benyomások, érzelmek, gondolatok, hangulatok – és elsősorban – történetek újraidézése adja. Fodor közvetlen kapcsolatba került ama "hőskorszak" úgyszólván valamennyi számottevő művészével, s mindenkivel kapcsolatban megőrzött valami apró emléket, anekdotikus színezetű történetet, többé-kevésbé érdekes vagy jellegzetes részletet. Ezeket támasztja életre, s így sorakoznak munkájában – nagy bőségben – az alakok, helyzetek, arcképvázlatok, anekdoták; helyenként kiegészülve az önjellemzés vagy az elmélkedés és értékelés néhány elemével. Szól az írás a "bölcs tanítóról" (első helyen az elfogult szeretettel idézett Mikes Lajosról), megemlékezik a kortársakról, nemzedéktársakról és fiatalabbakról (például Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Gelléri Andor Endre, Pap Károly, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós és mások), a korabeli irodalmi élet vitáiról, küzdelmeiről, eseményeiről. Adalékaiban, részleteiben hasznos tanúskodás az Emlékek a hőskorszakból, segít a korszak megismerésében, ha nem mond is mindig lényegesen újat, irodalomtörténetileg izgalmasat a tárgyalt periódusról. "Mondanivalóm még volna elég" – zárta könyvét Fodor József, s az Emberek és állomások (1969) című könyvében föl is vette az elejtett fonalat. Az emlékirat második kötete a harmincas-negyvenes évek politikai, irodalmi és szellemi életének közegébe vezet, a "hőskort" követő időszakot támasztja fel, majd további élményeit és emlékeit foglalja össze. Személyes történetet mond el, s ennek részeként készít leltárt azokról az eseményekről, tapasztalatokról, találkozásokról, közéleti harcokról, amelyek életének részévé váltak. Igen jelentős a memoár tájékoztató, tanúskodó, dokumentatív értéke, hiszen az 1957-ig terjedő életszakaszt elbeszélve rengeteg becses információt nyújt az átélt korról. Nem kevésbé fontos az a magatartáspélda, amely az őszinte és hiteles vallomásból és krónikából elénk tárul.

Az Emberek és állomások – mely az Emlékek a hőskorszakból című résszel együtt Felkavart világ (1972) címmel közös kötetben is megjelent – szépen példázza Fodor József morális tisztaságát, eszmei elkötelezettségét, jellemének hajlíthatatlanságát, s a költői életmű szemléleti, etikai és világképi hátterét is megrajzolja.