KOMLÓS ALADÁR (1892–1980)

Komlós Aladár (1892–1980) a felszabadulás előtt három verseskötetet is kiadott, Reggeltől estig (1963) című válogatott gyűjteményének előszavában pedig a következőket írta: "Én is túléltem egy költőt, aki voltam. Azt hiszem – hogy, hogy nem – a vagonokban halt meg, 1944-ben." Költeményeiből A tölgyek és a hegedű (1981) címmel is jelent meg válogatás. Jóllehet lírai vénája – úgy hitte – végérvényesen elapadt, néhány szép versben adott hírt az öregedésről, a hanyatló test kiszolgáltatottságának fájdalmas tapasztalatairól. Ahogy irodalomtörténetírói munkássága, lírája is szervesen hozzátartozik a felszabadulás utáni irodalomhoz. Verseiben többnyire avantgarde eszközökkel szólt mély és megélt emberi érzésekről, az elveszített harmóniát keresve. Egyik első költeményében így vallott: "Szeretnék a világ költője lenni / s a dolgokról dalolni, nem magamról" (Májusi zsoltár akácfák alatt), valójában azonban ihletének szubjektív természete a meghatározó. Az időben előre haladva egyre több a nosztalgikus hangja, költeményei pedig klasszicizálódtak, képei áttetszőbbek, finoman kimunkáltak lettek.

Műfordításai közül kiemelkednek azok a tolmácsolásai, melyekben az amerikai négerek lírájáról rajzolt hűséges képet.