HORVÁTH BÉLA (1908–1975)
Horváth Béla (1908–1975) a harmincas években a Szép Szó körében, majd a szociális érdeklődést mutató "neokatolikus mozgalom" antifasiszta szárnyának költő-ígéreteként indult. A Vigilia egyik vezető lírikusa volt, a fennálló rendszert ostorozó verseinek formájára leginkább Claudel hatott. Formakultúráját Radnóti Miklós is elismerte. Szertelen, végletek között ingadozó egyénisége azonban abban is megmutatkozott, hogy a Vajthó László által becsületesen és bátran szerkesztett Mai magyar költők című antológia ellen faji szempontokat hangoztató kirohanást intézett 1942-ben. A második világháború befejezése után tizenhét évet töltött külföldön; a müncheni Látóhatár egyik belső munkatársa volt, majd hazatérte után az itthoni hasonló című lap egyik szerkesztőjeként működött. A végkor (1962) című kötetében jórészt idegenben írt verseit publikálta, s amint a kötethez fűzött előszavában írja: "tizenhét év keserves tapasztalatát" igyekezett érzékeltetni olvasóival.