JUSTUS PÁL (1905–1965)

Justus Pál (1905–1965) költőként kezdte pályáját. A felszabadulás előtt két verseskötete jelent meg (Fekete ormok alatt, 1925; Az utak éneke, 1930), munkatársa volt Kassák Lajos folyóiratának, a Munkának. Párizsban alaposabban megismerkedett a munkásmozgalommal, s 1936-tól a szociáldemokrata {278.} mozgalom tevékeny munkása lett. A háború alatt munkaszolgálatra vitték és Borban élte meg a felszabadulást. Hazatérte után a Szocializmus című folyóiratot szerkesztette, s az 1945 után megjelent első Marx–Engels válogatásnak is vezető munkatársa volt. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és hét évet töltött börtönben. Ezekben a fájdalmas, keserű években virágzott ki ismét lírája. 1945-ben Kislányomnak című versében azt jósolta, hogy a következő nemzedékek is megtanulnak az igaz ügyért égni és elégni, őt magát halottai "űzték előre", harcostársai, akikkel együtt vállalta a legnehezebb évek megpróbáltatásait is.

Börtönbüntetése idején írta legszebb, legmegrendítőbb verseit, melyeket Hét év börtön és harmincnyolc sor címen foglalt össze. E "sorokban" – melyek voltaképp különálló költemények – egymásba olvad nappal és éjszaka, hetek és hónapok telnek el, s ő emlékei mezején bolyongva igyekszik újraélni az élet derűsebb pillanatait, miközben fájdalmasan kérdez rá a számára oly érthetetlen tényre: miért kellett így történnie? Puritán egyszerűséggel számol be mindennapjainak egyhangúságáról, s arról az egyre reményvesztettebb állapotról, ahogy a börtönbe zárt ember lassan ráébred, hogy fölöslegessé lett, nem emlékszik rá senki, s életének alig-alig van értelme:

Ez a Szilvesztered,

s még az, hogy gondolkozhatsz egész éjszaka,

mit csinálhatnak most a tiéid;

s nyugodt vagy, mert már nincs mit vesztened

1956 után a világirodalomban, de a hazaiban is jó néhány olyan műalkotás született, mely felháborodással vagy az események puritán visszapergetése által keltett érzelmi, indulati rezonanciára számítva keltettek rendkívüli hatást. Justus Pál verseiben sokkal erősebbek az intim érzések, a sorsának kiszolgáltatott ember fájdalma, akit csak két érzés éltet: a családja iránt érzett szeretete és a hajdani eszményei iránt érzett hűsége. De e két érzés szüntelen összefonódása, a képzelet által enyhíteni vágyott magány kifejeződése mégis olyan dokumentummá avatja a ciklust, mely teljes hitellel jeleníti meg egy rövid történeti kor minden emberellenes tendenciáját és igazságtalanságát.

Justus Pál műfordítóként is jelentős volt: a többi között Baudelaire-t, Verlaine-t, Heinét, Puskint és Majakovszkijt tolmácsolta, a Corvina Kiadó szerkesztőjeként pedig értékes kiadói munkát végzett.