HERNÁDI (HERZ) GYÖRGY (1899–1958)

Hernádi (Herz) György (1899–1958) a dachaui haláltáborból tért haza 1945-ben. Hazatérése után újult erővel kapcsolódott be az ország életébe: újságírói és szervezési munkát végzett, kereskedelmi szaklapokat szerkesztett, végül haláláig az Újítók Lapja főszerkesztője volt.

Költészetének legfőbb ihletője a társadalmi forradalom, kifejezési formája pedig a Kassák hatását mutató, expresszionista hangütésű szabadvers. "Szocialista világszemléletű költő" – írta róla Kassák Lajos az Akik élvemaradtak (1947) című kötet előszavában –, de ereje volt hozzá, hogy többet igényeljen a maga nemében hasznos, de a művészet szempontjából nemegyszer nagyon is szárnyaszegett tendenciaköltészetnél."

A felszabadulás után írott verseiben megszólal az élet újrakezdése felett érzett felcsapó öröm (Felszabadulás, Újra itthon), de ezt az érzést minduntalan beárnyékolják az átélt borzalmak, a háború, a megaláztatások sötét képei, a meghalt áldozatok árnyai. A halálnál azonban erősebbek az élet bizakodó hangjai:

Így üdvözöllek veszélytelen tavasz,

Felborítom a mérleget, hogy értelmem ne zavarják

A barbár napok emlékei,

Záródjék le a nagy pör

És március szárnyain új eszmék

Új világa felé szálljon a lélek.

(Veszélytelen tavasz)

Az öregedő költő szelíd szavúvá csendesedett költészetében új témák jelennek meg: megénekli a mindennapok apró örömeit, a családi tűzhely boldogságát, észreveszi a természet, a táj finom szépségeit, s csendes melankóliával éli át az idő múlását, az öregség közeledtét (Szeretnék dalba kezdeni, Dal, Bizakodás, Őszülő élet küszöbén, Öreg fiú, szedd össze magad).

{519.} A már említett köteten kívül még két, egész életművét bemutató válogatás jelent meg verseiből: 1959-ben a Földem, sorsom című, majd posztumusz kötetként, 1969-ben, a Veszélytelen tavasz.