NÁDASS JÓZSEF (1897–1975)

Nádass József (1897–1975) sokoldalú irodalmi tevékenysége a húszas évek politikai emigrációiban bontakozott ki. Indulását alapvetően meghatározta Kassák Lajos költészetének és elveinek hatása. Bécsi emigrációja idején Kassák lapjaiban dolgozott, 1928-tól pedig itthon, a Munka helyettes szerkesztőjeként tevékenykedett, a Munka-körben sokirányú kulturális szervezőmunkát végzett. Bátor hangú, a Horthy-rezsimet támadó publicisztikai írásai jelentek meg a kolozsvári Korunkban s különböző csehszlovákiai, bécsi, romániai lapokban. Tagkönyve a szociáldemokrata párthoz kapcsolta, a párt vezetőivel azonban fokozatosan romlott a viszonya. 1930-tól 1940-ig nem írt a szociáldemokrata lapokba. A polgári orgánumoktól már régebben elhatárolta magát; így azután érthető, hogy – mint önéletrajzában írja – "idehaza is valamiféle emigrációban" élt. 1933 októberében Kassákkal is véglegesen szakított. 1934-től 1938-ig csak {522.} elvétve jelentek meg írásai – a Századunk, a Literatura, a Gondolat és a Szép Szó hasábjain –, újra meg újra szót emelve az egyre ijesztőbbé váló fasiszta térhódítás ellen.

A költészet csak egyik kifejezési formája volt Nádass Józsefnek, írt színdarabokat, novellát, regényt, cikkeket; talán ezért is kevesebb verseiben a közvetlen politikai mondanivaló. A Kassák útját tudatos, majdnemhogy elszánt elkötelezettséggel és következetességgel járó költő a konstruktivista szabadversekben, szimultán technikával készült költeményekben áradó érzékletességgel énekelte az őt körülvevő világ jelenségeit, gyakran panteisztikusan emelkedett, elragadtatott hangon. Másik jellegzetessége a meglehetősen elvont humanista pátosz, az emberi közösség iránti vágy, a szegények és elnyomottak felé áradó részvét. Az avantgarde céljaihoz híven, a vers révén akart közvetlen kontaktust teremteni, testvéri közösségbe olvadni a névtelen milliókkal. A harmincas évektől a társadalmi tartalom olykor konrétabb formában is megjelent költészetében (Te és ti, 1931). A felszabadulás után, noha borzalmakat élt át, lírája harmonikusabb, nyugodtabb életérzés kifejezőjévé alakult. Hű maradt a kassáki szabadvershez, de rátalált a kötött, hagyományos formákra is; a kétféle verselés egymás mellett, egymással párhuzamosan volt jelen újabb költészetében. A számvetés, az összegezés igénye két válogatott kötetében is megnyilvánult: mindkettő mellőzte az időrendi szerkesztést, a szerző motívumok szerint csoportosította verseit (Vallomás alkonyatkor, 1962; Nektek mondom, 1967). Lírája nem sokat változott az évek folyamán, nem szolgált formai újításokkal, látványos meglepetésekkel; eszményeihez való hűségét, élet- és emberszeretetét azonban tisztán és sallangtalanul mutatják versei:

Szerződést kötöttem. Magammal?

Egy gondolattal? Ötven éve.

Tudom, látom: változott a kor,

De tart a hűségnek pecsétje.

(Egy megátalkodott korszerűtlen)

Kisebb lélegzetű epikus költeményekben szívesen verselte meg változatos, gazdag életének elő-előbukkanó emlékeit is. Tradicionális, finom líraiságú darabjai az élet apró szépségeit, a pillanat tovatűnő hangulatait ragadták meg. A túlzott lírai ellágyulás vagy a retorikus pátosz közhelyeit nem mindig sikerült elkerülnie; szándéka, mely irányt szabott költészetének, azonban őszinte és tiszteletre méltó. Utolsó kötetében (Földi szivárvány, 1972) így fordult az olvasóhoz: "Az életre próbálnám fordítani tekinteteket, a földi életre, bizony, barátaim. Benneteket hívlak randevúra, nem valamiféle irodalmi arkangyalt, Pegazuson lovagló Cliót, hogy halálom után harsányan föltrombitáljon ... Én az egyszerű emberekkel óhajtok találkozni, akik egyszerűen emberek. Boldog híradás ez a földi szivárványról, nézzetek körül, ti is megláthatjátok, akár könnyeiteken keresztül."