VAÁD FERENC (1908–1984)

Vaád Ferenc (1908–1984) pályája rendhagyó, szabálytalan. 1938-tól publikált verseket, önálló kötetének megjelenésére azonban csak negyedszázad múltán, 1974-ben került sor (Tiszta ég alatt). Ebben a kötetben – mintegy kései jóvátételként, mint Benjámin László írta előszavában – a költő 1933-tól 1945-ig keletkezett verseit olvashatjuk, nem csupán történelmi dokumentumként, de úgy is, mint egy érzékeny költő hosszúra nyúlt pályakezdetének termését. Hogy a folytatás elmaradt, azt egyrészt a megértés hiánya, a munkásírók iránti bizalmatlanság okozta, másrészt a költő fokozott érzékenysége. Benjámin László a Tiszta ég alatt előszavában így emlékszik vissza erre az időszakra: "Negyvenedik évéhez közelítve, támaszt nyújtó közösségétől megfosztva, önérzetében megbántva, önbizalmában megingatva, kilátástalannak tűnő helyzetében nem volt kedve beállni a szerkesztőségekben, kiadókban előszobázó kezdő ifjak és idős akarnokok közé."

A harmincas évek elején írt verseit sokféle hatás táplálta. Talán ő az egyedüli a munkásköltők között, akire Ady is erősen hatott, de nem maradt érintetlen Kosztolányi sejtelmes hangütésű, impresszionista verseitől sem. Mesterei közé tartozott József Attila is. Fájdalmas hangulatlírája később egy harcosabb, a munkásköltők programjához és célkitűzéseihez jobban illeszkedő költészetnek adja át helyét (Gyárkémény és Mézpergetés ciklusok, 1939–1941); ez a hang azonban, úgy látszik, idegen volt Vaád Ferenc érzékeny, békét és szépséget áhítozó, a bukolikus hangulatokat is kedvelő költői alkatától.

Legjobban sikerültek az olyan népies hangütésű, légiesen könnyed, dalszerű versei, mint a címadó Tiszta ég alatt, a Mézpergetés vagy a már a felszabadulás után íródott, játékos Diószüret, mely azóta is a gyermekeknek szánt antológiák kedvelt és közismert darabja.