SZÜDI GYÖRGY (1909–1964)
Szüdi György (1909–1964) a felszabadulás után felelős gazdasági, közéleti és irodalmi funkciókat töltött be, költészetével mégis szorosan kapcsolódott felnevelő környezetéhez; változatlanul a külvárosok, gyárak népének énekese maradt. Nyers indulatokkal telített realizmusa a munkásköltészet régi hagyományait folytatja. Költői témavilága mégsem csak a munkásöntudat és helytállás variációival jellemezhető; meleg családiasság, szemlélettágító utazások élményei teszik gazda-{550.}gabbá. Hangvételén általában a népköltészet hatása érezhető, az egyszerű, hangsúlyos négysorosakat kedveli, a mesterkéletlenül természetes rímeket. A Szülőföldem, Budapest a munkáshősöknek állít emléket, népballadás hangütésű epizódokban idézve sorsuk tragédiáit. Kísérletet tett a verses epika újjáélesztésére is: allegorikus meséi (Vitéz László, Mákszem Matyi kalandjai) klasszikus hagyományok és népköltészet ötvözetéből formálódtak. Költészetének korlátaival a költő maga is tisztában van:
| Lángolni vágytam, de csak elpattogtam, |
| Mint a nedves ágról szított parázs – |
| pásztortűz, mit magamban gyújtottam |
| szikra maradt csak, nem lett máglyaláng. |
| (Nemzedékről nemzedékre) |