ROZGONYI IVÁN (1926)

Rozgonyi Iván (1926) az újholdas nemzedék sajátos, rendhagyó pályát befutott "mostohagyereke". 1945 után az Újholdban, a Magyarokban kezdett publikálni; első kötete azonban csak ötvenegy éves korában, 1977-ben jelent meg (Könnyű járásért). A közben eltelt időben szívósan, rendkívüli igényességgel és tudatossággal építette fel költészetét; az egyetlen vékony kötet érett és teljes költészetet tár az olvasó elé.

Rozgonyi Iván a Nyugat formaművészetét sajátította el mesterien, s ötvözve a modern líraeszménnyel (a Mallarmétól kiinduló s a lírai kifejezés tömörségének s végső lecsiszoltságának határait feszegető költészetmodellről van szó), saját, szuverén költői világot alkotott. Verseiben egy életérzés, egy sötétbe hajló lírai világkép jelenítődik meg, de nem magyarázó vagy illusztratív módon, hanem a végső absztrakciók letisztult vagy inkább: az esetlegességektől lecsupaszított képeiben. Fölényes technikai tudása, a versek mívessége valóban "éremgyűjteménnyé", minden ízében kikalapált munkadarabokkal teszik hasonlatossá rövid lélegzetű, csak a lényegre koncentráló verseit. "Költői kötöttség, zártság, külső és belső formai szigor sajátosan jelentkezik nála. Valamennyi kiemelt jellegzetesség a szó közvetlen értelmében is érvényesül verseiben, de a továbbkötés, a továbbszigorítás, a továbbzárás olyan fokán, amikor már meg is bontja a könnyedén magáévá tett rendet ..." – írja róla egyik kritikusa, Széles Klára.

A költő fogalmazta Életrajz jellemzően mutatja nemcsak az általa képviselt líraeszményt, de azt is, hogy mit tart fontosnak, versbe emelendőnek az "életrajz" "adataiból":

{646.} Ahol lakik, ahol érez

az a por tapad a vérhez,

vánkosaira ráhúzva

az az ismeretlen utca

feketül a hó hajában

és elszáll, pihe a nyárban.