Harsányi Lajos

Harsányi Lajos (1883–1959) pályakezdésének szecessziós versei jelentékeny költőt ígértek. Az élet muzsikája (1909) című kötetét halk, sejtelmes, misztikus hangulat szőtte át, mely különösen szerencsésen talált témájára a Hanságról írt tájversekben. Költészetét – a sokat emlegetett A napkirály rokonát is – a festőiség jellemezte, pasztell színekben fürdő tájakat, elomló lágy hangulatokat idézett, s mihelyt nagyobb kompozícióra vállalkozott (az 1913-ban megjelent Hágia Sophia például dantei példák nyomán született misztérium), kiütköztek bizonytalanságai, melyeket csak akkor sikerült leküzdenie, amikor átadta magát impresszionista hajlamainak.

Költészetében drámai fordulatot hozott, amikor Rábapatonára helyezték plébánosnak. Kiszakadt ihlető közegéből, a számára oly kedves nagyvárosi létből, elmaradtak a régi költő-barátok, s – ez volt az igazi veszély – csökkent önellenőrzésének lehetősége is. A felszabadulás után Győrben működött, versei a katolikus lapokban jelentek meg. Hagyatékában fennmaradt a Csillagos ég című szonettkoszorú, melyben az egyház szentjeinek igyekezett méltó emléket állítani. A szándék és a megvalósulás művészi színvonala azonban nem illeszkedett harmonikusan: túlságosan is a líra formai eszközeire összpontosította figyelmét, ezért tökéletesnek szánt rímelését kimódoltnak, a túlerőltetett szonettformát pedig jellegtelennek érezzük.

1969-ben Toronyzene címmel jelent meg válogatás költészetéből. Ennek tükrében megállapíthatjuk, hogy a felszabadulás után írt versei közül azok a jelentékenyeb-{138.}bek, amelyekben a dunántúli táj színeit és hangulatait idézte föl hiteles beleérzéssel. Új irányokba nehezen mozduló költészetét tragikus árnyakkal telítette a közelgő elmúlás érzése. Szemben a halállal póztalanabbul, egyszerűbben és hitelesebben szólaltatta meg a végzetén merengő ember mindenkor fellobbanó kétségeit, hogy ezt az érzést a túlvilág létének boldog bizonyosságába fordítsa:

Miként a hold megnő és tiszta gömbjét

az űrben tündökölve újra látom:

az életem vak holdja is megújul,

ha rásüt majd a nap a másvilágon.

(Mint a fogyó hold)