Csanád Béla
Míg a tízes évektől, majd kiváltképp a Központi Sajtó Vállalat megalakulása után jó néhány lap és tevékenyen működő kiadók segítették a katolikus, elsősorban a pap-költők kibontakozását; a felszabadulást követő években a Vigilia lett az a műhely, mely új nemzedékeket is szárnyra bocsátott. Itt jelentkezett újra versekkel és tanulmányokkal a felszabadulás előtti első Kaffka Margit-monográfia szerzője, Ágoston Julián (1909–1969, Poór Bernát néven is írt), aki Fekete remeteségem (19392) című kötetében az expresszionista szabadverssel is kísérletezett; a fiatalabbak közül pedig Csanád Béla (1921), akire Pilinszky János lírája hatott. Pacsirta, szállj! (1963) című kötetében a lelki élet finom rezdüléseit, a meditatív emberi lét befelé tájékozódó tartalmait jelenítette meg, hogy újabb verseiben jelentős lépést tegyen a misztikus életérzés mind teljesebb kifejezése felé, s ezzel párhuzamosan legjelentékenyebb himnuszfordítóink sorába emelkedett. A vallásos lírában azonban bizonytalanul és lassan ment végbe az őrségváltás, meghatározó jelenségei mindvégig Harsányi Lajos és Sík Sándor maradtak. Mécs László kevesebbet írt, s nem tudott új hangra lelni, Puszta Sándor pedig töretlenül járta a maga, inkább a népi lírikusokéra emlékeztető útját.