A korforduló szülötte (1946–1950)

Első két verse 1947-ben jelent meg a Diárium karácsonyi számában. Mindkettő pillanatkép: egy szegény gyerekhad boldog ebédje és a lovak vágtatása a dereshavas tájban. S mindkettőben a látvány megfogalmazása a költőiség forrása. Erre utalnak a címek is: Arany, Ezüst. A látvány azonban már a fiatal Juhász számára sem impresszió. A húsleves aranya és a dér ezüstje tudatosan kiválasztott szín: nem oldja magába a leírást – hiszen maga is a reális jelenségek közül való –, hanem művesen cizellálttá teszi s mintegy kiegészíti. A két pillanatkép így válik az életöröm foglalatává.

Később ez a két vers nyitja első kötetét, a Szárnyas csikót is (1949). S nem csak az időrend jogán. A költő egy ideig azt valósítja meg, amit az Aranyban és az Ezüstben ígért. A szegénység világában marad: csak a visszatérés és az emlékezés szólaltatja meg. S ez a világ változatlanul az életöröm forrása. A költő uralkodó műfaja pedig az életkép és a zsánerkép. Alakjai: az apró lábak rugásait figyelő terhes asszony, a szoptató anya, az üldögélő öregek, a hazatérő fiú fogadására készülődő szülők. Egy harmonikus, derűs világ lakói, amelyet azonban nem a szépítés tesz idillikussá. Az Öregek "sziporkázó fényességében" üldögélő apa vért köp. Az Ibolyaszemű nemcsak a megható vendégvárás rajza, hanem a kifosztott szegénységé is. A Rozika életképén a kukoricafosztás idilljét az ínség gondjai árnyékolják. Viszont a derű és a szegénység egyikben sem teremt drámai feszültséget: egy adott világ viszonylatai, amelyeket a fiatal Juhász éppúgy belülről él át, mint elődei és példái: Petőfi és József Attila. Ez az otthonias szemlélet tetszik át az Isten tehénkéje jelenetén is, melyben a három királyok a szegényemberek apró örömeit hozzák a kisded bölcsőjéhez. Jellemző, hogy ebben a versben nemcsak a századforduló profán bibliája éledt újjá, hanem – megint – József Attila népszemlélete is.

Kétségtelen azonban, hogy ez a világ szűk: nincs távlata, nem lehet a nagyobb egység mikrokozmosza. Az otthonias népszemlélet már nem elég a friss költőiséghez. S ne feledjük: a Szárnyas csikó költője 18–20 éves, aki egyelőre keresi önmagát, és nem tudja teljesen integrálni a rokonszelleműnek érzett verskultúrát. Így első verseiben kora is és önnön egyénisége is homályosan jelenik meg. Derűje csupán az általános korhangulatot képes sejtetni az 1945 utáni évekből. S egyénisége csak néhány képében csillan fel. Ezekben érett stílusának őssejtjeit látjuk: "... a hó ... millió bolygóval teleszórt csillogó és véges tejút ..."; "Szálkavékony bordájuk ketrecében hólyag van tüdő helyett. Üstökük széthull, szemük kimered ... orrlikuk, szemük, szájuk szinte bugyborékol"; "a csillagok lucskos patanyomok."

Az első igazi költői próba akkor vár rá, mikor túllép a homályos korérzés kifejezésén és meg akarja nevezni a felgyorsult élet új tartalmait. Néhány új motívuma a kipróbált életkép keretei között is elfér. A Dal a traktorról például {715.} voltaképpen hagyományos falusi idillt rögzít, amelybe természetesen illeszkedik a szövetkezet és a traktor. A Tíz hold föld öreg parasztja sem különbözik a fényben üldögélő többi öregtől, pedig az ő életrajzában történelmi fordulatokról szól a költő. A felgyorsult élet igazi új tartalmai azonban nem írhatók le az életképek közvetlenségével; azokban az években – a fordulat idején – a tárgyi változásoknál fontosabbak voltak a politikai változások. A lírai költő paradoxona: amikor kifelé fordul a közösség ügye felé – először önmagával kell szembesülnie. Ezért válaszol Juhász Ferenc is ars poeticai versekkel a történelmi próbára. Zavartalan hittel vállalja a készülődő új kort: az építő világot s a nép ügyét. S miközben a maga helyét keresi, első verseinek szűk világa is kitágul. Állóképeit miniatűr történelmi drámák váltják fel, amelyek a múlt utolsó felvonásából indulnak ki (Névtelen ének, Ének hazámról, Katonák). S egy pillanatra feltárul a távolabbi világ is: a görög polgárháború (Görögök).

Ez a történelmi próba azért költői próba is, mert a leírható világ után az elvontabb politikum költőiségének kifejezését sürgeti. S a nyílt politikai hitvallás nemcsak a Szárnyas csikóban hódít tért, hanem szinte az egész megújuló magyar irodalomban. A kritika már többször leírta: mintha Petőfi korát élte volna újra a magyar történelem és irodalom. Igaz, a politikai költészet nem kanyarodott vissza szükségképpen Petőfihez: a bonyolultabb gondolatiság és a metaforikus vers is kifejezhette az "új negyvennyolc" korérzését. Juhász Ferenc – és több nemzedéktársa – költészetében azonban sűrítve megismétlődött a százéves fejlődés. Az ő otthoni világa és ifjúkori verskultúrája egyaránt Petőfit tette eszménnyé, kiindulóponttá. Innen közelítette meg József Attilát is, aki egy ideig csupán népies zsánerképeivel hatott rá. Számára a politikai hitvallás költői transzponálása a Szárnyas csikóban egyet jelentett az átélés kifejezésével. Magától értetődőnek érezte igazát, s a gondolati érvelés szükségessége fel sem bukkan "fényes" szavaiban. Persze az átélés kifejezése önmagában is verssé teheti a hitvallást, ha a személyesség stíluseszközökké alakul. A Szárnyas csikóban ez a folyamat két úton is megindul. A Fecskében – például – a természetélményből nő ki a politikai hitvallás. Sajnos, külön is válik. A természeti kép a személyesség felidézését hivatott szolgálni, a verszáró "allegóriamagyarázat" pedig a hitvallást. A Te ekével, te kalapáccsal, tollal viszont részleteiben is a gondolat és költői kép között egyensúlyoz, s miközben így a költészetet a hasznos földi erőkkel kapcsolja össze, az ügyet, a vállalást és a meggyőződést egyszerre fejezi ki.

Ez a költői meggyőződés azonban nem elégedhet meg az önmegfogalmazással: a Szárnyas csikó után következetes lépés A Sántha család (1950), az átalakuló falu eposza. Ennek tárgya – az új valóságtartalom – a vállalt politikum forrása és célja, műfaja pedig – az elbeszélő költemény – kísérlet az ars poeticákban megfogalmazott vallomás tárgyiasítására. Az élet és a költői szemlélet alakulása voltaképpen kezdettől fogva összefonódva jelent meg Juhász Ferenc költészetében, és A Sántha családban sem találunk több korhoz kötött motívumot, mint az első kötetben. Az eposz első része – a "Hajnaltól estig" – önéletrajz, amelyben egymás mellé kerül a múlt és a jelen, a krónikaíró költő és a krónika népe. Az igazi epikus {716.} anyag a középső részben jelenik meg: "A szegénysoron" ama közös történelem összefoglalása, amelyet minden magyar falu átélt 1945 és 1949 között, az első szovjet katona megjelenésétől az első szövetkezet megalakulásáig. Az utolsó részben ("Hajnali zápor") ismét előlép a költő, s az ébredő falu látványával búcsúzik. Kétségtelen: ez a történelmi összefoglalás naiv képet ad a magyar falu nagy fordulatairól, s nemcsak az érlelődő konfliktusok sejtése hiányzik belőle, hanem a leírtak súlyának érzékelése is. A Sántha család konfliktusai (szorongó várakozás a szovjet hadsereg bevonulásakor, a tehénke pusztulása, a Sántha házaspár vitái a "belépésről") még kisebb feszültséget teremtenek, mint a Szárnyas csikó életképeinek sötét színei. E naivság forrása azonban nem a leegyszerűsítés, hanem a meseiség. Juhász Ferenc itt is Petőfi nyomában jár. Legösztönzőbb mintája, a János vitéz a népmesei műfajhoz igazodik, de valójában naiv eposz, amely a saját hazájában széttekintő népet idézi meg, hogy a nép felemelkedését ösztönözze. Másik mestere, Arany János is tudatosan iktat a Toldiba naiv részleteket. (1858-as önelemzéséből: "S vajon Toldi, a pórsuhanc, ki ... fölfelé tör, mindenütt népünk eszményi oldalait tüntetvén föl, nem hangzott-e össze az 1846–47-i évek vágyai- és élményeivel?") Juhász Ferenc reális keretet alkalmaz, de költeménye epikus részleteiben szintén naiv eposzt ír. Az ő naiv meseisége az 1945 és 1949 közötti évek vágyaival és élményeivel hangzott össze. Az epikus következetességben azonban már nem tudta követni mestereit. Eposza nemcsak az önéletrajzi bevezetőben és a záróképben ad helyt a személyes lírának: elbeszélő fő vonalát is minduntalan megszakítják a lírai intermezzók és a hangulatképpé oldódó tájleírások. Ezek, akárcsak a naiv meseiség, a költő szemléletét, hitét helyezik a költemény előterébe. Egy olyan gyors társdalmi fordulat kifejezői, amely inkább lehetőség, mint megvalósulás. A Sántha család eklektikus műfaján tehát Juhász Ferenc korképe éppúgy áttetszik, mint lírikus alkata.

Más szóval: A Sántha családban az epikus szándék különválik a lírai betétektől, akárcsak a Szárnyas csikó némely ars poeticai versében a közvetlen élmény a politikai hitvallástól. A líraiság itt voltaképpen az eposzi világkép hiányait hivatott pótolni. Nemsokára vissza is veszi a fő szerepet Juhász Ferenc költészetében. Az Apám (1950) ugyancsak elbeszélő költemény, amelynek azonban epikus anyagát is a líra sodorja magával. Hőse a korán elhalt apa, akit az emlékezés idéz meg. Az emlékezés logikája szabja meg történetének menetét és határát. A költő tehát látszólag szűkebb világba vonult vissza, valójában azonban nem adta fel eposzi igényét. Emlékei újabb emlékeket élesztenek fel, s így éppen lírája töri át az áttekinthető külvilág falait. Az apa "történeteit" a gyerekkori almalopásról, a legénykori virtuskodásról a nagyapa első világháborús katonaképe is ki tudja egészíteni. A ködös reggelek a gyárimunkás életét idézik, a nappalok a mosónőanya robotját, a harmonikaszó egy hajdani nagygazda-lakodalmat, ahol a sors szolgáltat igazságot a vagyon hatalmával szemben. És az emlékezés minden emléket kétarcúvá tesz, hiszen a múlt, amely a szülők életében a küszködés és szegénység ideje, a költő számára a boldog gyermekkor. Az Apám tehát éppúgy a szegénység eposza, mint A Sántha család. Világképe sem lett bonyolultabb: a szegények és a {717.} gazdagok, a betegség és az egészség tudatosan naiv szembeállítása jelzi rendszerét. Mégis ez a világkép egészebb, mint az első eposzé, mivel minden részletét a líra hitelesíti. Juhász Ferencnek a két mű között nem kellett járatlan úton haladnia, hiszen Illyés Gyula már a harmincas évek elején megteremtette a tárgyias leírást és lírai személyességet egybehangoló költeménytípust. Az Apám az illyési epika folytatása, Juhász pályáján pedig egy szakasz lezárása. Utolsó soraiban a búcsúzás mellett a készülődés is megszólal. Magabiztosan tekinthet előre: nemcsak teljesítményt tudhat maga mögött, hanem sikert is. 23 éves és Kossuth-díjas.