| KISS DÉNES (1936) | TARTALOM | BÉKÉSI GYULA (1924) |
Héra Zoltán (1929) fellépése a szépirodalomban meglepetést jelentett; holott két kisregénye (Alkalom, 1960) hangsúlyosan és irányzatosan ugyanannak a szemléletnek a jegyében íródott, amely eleven és kombattáns publicisztikai tevékenységét vezérelte: céljuk a polgári eszmevilág és a polgári magatartás leleplezése. Az első (A professzor koncepciói) pamfletszerűen kiélezett paródia egy értelmiségi hányattatásairól. Ábrázolásakor Héra Zoltán még műve sejthető formamintájának, a felvilágosodás és Csernisevszkij irányregényének fölényét és ítéletét is kevesli: semmirevaló hőse nemcsak öntetszelgő és tehetségtelen (örökké áltudományos koncepciókkal és széplelkű halandzsával dobálódzik), nemcsak intrikus és gerinctelen (minden áramlathoz alkalmazkodik és sivár törtetőkkel veszi magát körül), de még opportunistának is szánalmas, mivel örökké rosszul és ügyetlenül helyezkedik: természetes hát, hogy egyik különösen sikertelen baklövése után csúfosan lelepleződik.
Másik kisregénye (Alkalom) sem kevésbé irányzatos alkotás, konfliktusa politikailag sarkított képzet-minták szembeállítására épül, s noha egyes szám első személyben íródott, kezdetén és lezárásában maga az író is összefoglalja és kommentálja műve mondanivalóját. Hőse vívódóbb alkat, mint a professzor, s Héra Zoltán nyitva is hagyja még számára a javulás útját. Belső emlékmonológja {919.} tengelyében 1956 áll: az ingadozó újságírónak ez esztendő tanulságai alapján kell majd választania két szerelemnek, s egyszersmind két életszemléletnek, a munkásszármazású értelmiségi kristálytiszta, elkötelezett erkölcsének és a kispolgári művészkedés nyugatimádó destruktív csillogásának vonzása között.
Újabb szépprózai kötetet nem jelentetett meg; 1969 óta annál termékenyebbnek bizonyult viszont lírai ihlete (Száll a Nap, 1969; A sereg arca, 1971; Dél az öbölben, 1973; Fekete öröm, 1975). Adódik ez versszemléletének bizonyos sajátosságaiból is: kivált első köteteiben Héra Zoltán semmilyen tekintetben nem különböztet meg lírai és nem-lírai alkalmat, hanem kész megverselni bármely helyzetet, emléket, ötletet vagy történetet – mint ahogy koncentrált építésmódra sem törekszik, a versihlető alkalom képek, megnevezések, társítások és magyarázatok lazán illesztett, gyakran még egy kis egységen belül is különnemű sorát váltja ki: "Jött egykor ifjan / mint ki az Énekek Énekét írta. / Szerelmes volt a dalba, folyóba, / s tartalmat kívánt a forma. // Már megint a fán ülsz és motyogsz, / az élet nem zsinagóga: / mondhatta neki a szomszéd, / s okíthatta az apja. // Az élet nem zsinagóga! / sok volt a feddés s a célzás: / gondolni kellett a papi kasztra." (Passió Tamás szerint)
Így életművének egésze áttekinthetetlenül változatos tematikájú: a huszadik századi értelmiségi magatartás és hétköznapi cselekvési lehetőség kérdéseivel néz szembe; valamelyest nagyobb gyakorisággal részint az életrajzi jellegű alkotások, részint a valamilyen mitológiára vagy irodalmi hagyományra utaló költemények térnek vissza. Mindkét típus jelzi Héra Zoltán csapongó lírai ihletének központi motívumát: csaknem kizárólag első személyű költészet, mely bármiről szól is, valamiféle személyiség, szerep, magatartás megtalálására törekszik.
Nem meglepő hát, hogy jóllehet közlő felépítésűek, alaptónusuk a pátosz, sőt a drámaiság, a felkiáltás: jellegzetes módon a diszkurzív keretet sokszor párbeszédes formává alakítja át. Célja a minél állandóbb és minél erőteljesebb expresszivitás; s mivel eleve nem képteremtő jellegű líra, a versegész laza, esetleges szerkezetét külsőleg az ismétlések, párhuzamok és gondolatritmusok, belsőleg pedig nyelvének (Fodor József és Hidas Antal nyomán kialakított) morfológiája és szintaktikája hivatottak ellensúlyozni. Kedvvel zsúfolja a sűrítő hatásokat: a gondolatmenet szaggatott, váratlan ugrásait, rövid szavakra épített, elliptikus felkiáltásokat, a szokatlan, akár a képzavarhoz is közelálló vagy éppen agrammatikus megnevezéseket és összevonásokat; halmozza az igeneves tömörítéseket és a nominális felsorolásokat:
– írja egyik központi jelentőségű alkotásában (Napdombon, fövenyeden).
Valamivel kevésbé nyugtalanok, kevésbé görcsösek a dalhoz közelebb álló költeményei (Talán itt, Korál, Utóhang a korálhoz): ezekben mintha átmenetileg oldódna ama folytonos én-kereső, szerepkereső és kifejezést kereső zaklatottság, amelyik Héra Zoltán lírájának legtöbb darabját ihleti.
A Fekete öröm című kötetében elvetve az eddig is szabadon kezelt versformák nyűgét, prózaversekkel kísérletezik: javarészt ezek sem leíró, hanem – a költeményekhez hasonló eszközökkel – dramatikus karakterűek.
| KISS DÉNES (1936) | TARTALOM | BÉKÉSI GYULA (1924) |