PAPP LAJOS (1936)
Papp Lajost (1936) a szegedi írócsoport indította útnak; első kötete, a Kikiáltó, 1960-ban jelent meg a Tiszatáj írói munkaközössége kiadásában. Ezt hamarosan követte a Magvető Új Termés-sorozatában való bemutatkozás: a Friss szélben (1961) című kötetben gazdag formakultúrájú, csiszoltan verselő költőt ismerhetett meg a közönség. E kötetek tanúsága szerint sikeresen elsajátította a magyar költészet hagyományos eszköztárát; ír felező tizenkettesekben éppúgy, mint könnyed dalformában vagy népies, balladás hangon – s kedveli az időmértékes verselést is. Versei szépen megformált költői utánérzések; hol a romantikus, 19. századi leíró és hangulatlíra, hol egy puritánabb, Juhász Gyulára emlékeztető líraeszmény, hol a rokokó idillikus világképét idéző bukolikus költészet jegyében fogantak. Közlendői nem lépnek túl a költői általánosságokon, lírai sablonokon. Két későbbi kötetében (Áramlások, 1964; Sugárút 55, 1968) kísérletet tesz egy önállóbb és korszerűbb lírai kifejezésmód meghódítására. Ír politikai, közéleti tartalmú verseket, s próbálkozik a hétköznapok apró tényeinek, eseményeinek, saját gondolat- és érzésvilágának költői tolmácsolásával is. A személyesség, a szubjektív líra területén azonban ügyetlenül mozog; a könnyeden verselő költő hangja nehézkessé, darabossá válik, prózaivá szürkül, mihelyt saját, belső élményvilágáról kellene számot adnia.