BARANYI FERENC (1937)

Baranyi Ferenc (1937) is a faluból a fővárosba kerülő költők tipikus útját járta végig. Fiatalon s nagy sikerrel indult el a költői pályán: első kötete, a Villámok balladája (1962) huszonöt éves korában jelent meg, s a szélesebb versolvasó közönség körében is ismertté tette.

A kötet versei a költő kötődéseiről, hittel vallott hovatartozásáról adnak számot. A gyerekkort, a családot, az otthon meghittségét idéző versek mellett a kötet központi mondanivalóját azok a versek hordozzák, amelyekben eszmei elkötelezettségéről, a társadalom megváltoztatásáért vívott harc módosult formáiról, s nemzedékének küldetéséről beszél fiatalos, dacos hevülettel. Nem kisebbítve az előző nemzedék érdemeit, sőt fejet hajtva az elődök, a kommunista mozgalom hősei előtt, Baranyi Ferenc egy új, békében felnőtt generáció nevében kér teret, lehetőséget és feladatot; történelmi küldetésüket etikus felelősségtudattal fogalmazva meg: "Ha vesztettetek – menthető volt. / Ha mi vesztünk – nekünk nincs mentség. / Mert nektek győzni dicsőség volt, / de nekünk győzni kötelesség" (Mert hősök voltak). Vagy másutt: "s utánatok-tanulva tisztán lépünk elétek, / ha már végcélba-érni minket rendelt az élet." (Új zászlót mutattok)

További kötetei is a forradalmi eszméknek elkötelezett, a közéleti-politikai problémákra figyelő, az aktuális társadalmi gondoknak publicisztikus éllel hangot adó költő arculatát rajzolják ki. Megénekli az "új világ", a formálódó szocialista társadalom és erkölcsiség eredményeit, vívmányait, de költészetének tárgyává teszi a társadalmi-politikai élet visszásságait, a hatalommal való visszaélés jelenségét, a {923.} fejlődést visszahúzó erőket is (Jaj, mit tegyünk olyannal, Hazatérés, A király meztelen). Érzékenyen reagál a hatvanas évek végén bekövetkezett életformaváltás etikai következményeire (Nem ő a kispolgár!), s továbbra is szót emel a fiatalabb nemzedékek érdekében, dohogva a szűken mért lehetőségek miatt (Ballada az elkényeztetett ifjúságról).

A közéleti, politikai mondanivaló mellett költészetének másik, erőteljesen felhangzó szólama a szerelem és a házasság, az emberi kapcsolatok témaköre. Szerelmi költészetében is egy újfajta erkölcsiségért száll síkra; verseiben a képmutatás nélküli, őszinte párkapcsolat igénye, a szokásokon, tradíciókon való felülemelkedés igenlése, s a teljes élet utáni vágy szólal meg. Nosztalgikusan fájdalmas, elégikus hangú versek szólnak az elhagyott s egyre ritkábban látogatott szülői házról, szülőfaluról, édesapáról (Valami mindig közbejön, Meggörnyedt volt).

Baranyi Ferenc lírája tehát a magyar költészet azon vonulatához kapcsolódik, mely közvetlen gyakorlatiassággal, a hatni és változtatni akarás igényével lép fel, a költészetet is eszközként használva fel a társadalmi gondok, közérdekű problémák megoldásában. Ennek a fajta költészetnek a milliók nevében, a közösség helyett is szóló költő-eszmény felel meg. Baranyi Ferenc közéleti versei is többes szám első személyben szólnak az olvasóhoz, illetve az olvasó helyett. Ez a költői alapállás határozza meg a versek tónusát is: a patetikus, erősen retorizált hangütést. A költő szívesen él a hatáskeltés, a mondanivaló minél szuggesztívebb előadásának különböző, a retorika kelléktárába tartozó eszközeivel. Gyakori verseiben az ismétlés, a fokozás, az ellentét, a refrén.

A hatásosság mellett költészetének másik ismérve a közérthetőség. Baranyi Ferenc megmarad a hagyományos, kipróbált formák, költői kifejezőeszközök mellett; nem kényszerítve olvasóit nagyobb szellemi erőfeszítésre. Könnyen és könnyedén ír, ám ez a könnyedség, a jó ritmusérzék és rímtechnika, a képek, jelzők bőkezű alkalmazásának problémátlansága gyakran a könnyebb, a rutinszerű megoldások, a költői sablonok útjára csábítja a költőt. Garai Gábor megállapítása szerint a biztató indulás után Baranyi verseiben "mind gyakrabban csapott át a könnyedség felületességbe és a demokratikus hanghordozás – demagógiába."

Kedveli a nehezen megoldható, bravúros formákat; virtuózan megoldott mesterszonettje (Kergetőzés változó szelekkel) széles történelmi tablót fest, romantikus eszközökkel, a történelmi küldetés és a forradalomba vetett hit pátoszával: "Hol halk a szó, ott hangosabb az ének, / a némaság fakasztott dalra engem, / hogy egy lepisszegett, halk nemzedéknek / a fényes szellőket elénekeljem. A versírás a sorsom lett s a vértem." Gyakran versel meg kultúrtörténeti, irodalmi élményeket is, utazásait is versek örökítik meg (Róma nyílt város, Szent Mihály útján).

Baranyi Ferenc népszerű költő. Népszerűsége különösen a hatvanas években volt széles körű; ekkor ugyanis versei érzékenyen közvetítették a hatvanas évek első felének új utakat, új erkölcsiséget és életmodellt kereső ifjú nemzedékeinek életérzését, s adott hangot aktuális gondjaiknak. Ezek a versek – ha nem is a {924.} magyar költészetet megújító, az új utakat kereső költők között jelölik ki helyét – mindenképpen fontos, jellemző történeti dokumentumai ennek a korszaknak, s adekvát megszólaltatói egy azóta letűnt időszak és nemzedék életérzésének.