Kívül a Nyugat körén

A dzsentroid eredetű ókonzervatív és a polgári liberális-konzervatív irodalom már a harmincas évektől kezdve elsatnyult, ellaposodott, közhelyekbe fúlt és elhallgatott, mire a történelmi fordulóhoz ért (pl. Gyökössy Endre, Vályi-Nagy Géza). Tehetségesebb, műveltebb képviselői közelebb kerültek a magyar progresszióhoz. Az eszmei értelemben vett konzervatív lírának 1945 után alig volt folytatása.

Sík Sándor már a húszas években eltávolodott tőle, s Ady hajdani ellenzékéből fokozatosan a fasizmust ellenző katolikus humanizmus képviselője lett, 1945 után pedig tevékenyen bekapcsolódott a szellemi élet újjáépítésébe. Bodor Aladár, hajdani tankönyvek és antológiák elmaradhatatlan szereplője, a konzervatív költő-protokoll tagja a második világháború alatt progresszív, antifasiszta magatartást tanúsított, de még Mécs László is, akinek túlhajtott retorikáját és kispolgári szentimentalizmusát már a harmincas években erősen bírálták, 1942-ben megírta {31.} az Imádság a nagy lunátikusért című Hitler-ellenes versét. Harsányi Lajos a békét és erőszakmentességet hirdette, az "öröm piros miséiről" szólt verseiben, s a katolikus áhítatot egységbe foglalta a dunántúli táj élményével és a falusi mindennapokkal. Ady igézetében indult pályáján, s később is eltökélten törekedett arra, hogy felfrissítse a magyar katolikus líra hangját, őrizze értékes hagyományait. Ezért ő többet merített a Nyugat vívmányaiból, mint Sík és Mécs, de zárkózottabb életet élt, és kisebb körben hatott. De rajtuk kívül a katolikus líra tehetséges, értékes képviselői csaknem mind közeledtek a magyar progresszióhoz, és távolodtak a haladással nyíltan szembeforduló konzervatív gondolkodástól. Példa erre még Puszta Sándor, akit Móricz Zsigmond üdvözölt, s Tűz Tamás, aki a Magyar Csillagban is szerepelt 1943-ban és 1944-ben.

A konzervatív költészet tehát nem volt jelen az újraszerveződő irodalmi életben, színvonalrontó hatása legfeljebb a nagyközönség ízlésén érződött még. Akik esztétikai értelemben számottevő örökséget hoztak át a történelmi fordulón, azok a kiteljesedő fasizmus idején, a nyílt erőszak és a háború láttán eszmeileg is fölébe kerekedtek a régi rend eszményeit őrző konzervatív irodalomnak.

Volt a költői örökségben néhány olyan terület, amely noha időlegesen sem került a konzervatív eszmék birtokába, még kívül esett a Nyugat határolta tájakon; írtak, dolgoztak, szerepeltek olyan költők, akik a Nyugat nyelv- és formateremtő munkájában nem vettek részt, legfeljebb elfogadták és felhasználták némely eredményét. A felszabadulás utáni irodalom színei közé tartoztak ők is, akik a személyiségépítés és kultúraőrzés erkölcsi parancsát, a Nyugat humanista szellemét csak távolabbról, lírájuk csendesebb, zártabb köréből követték rokonszenvező tekintettel. Egymástól is különböző életpályák: Szép Ernő, Dutka Ákos, Áprily Lajos és Nadányi Zoltán lírája sorolandó ide. A náluk fiatalabb nemzedékekből pedig Berczeli Anselm Károly.

Szép Ernőt magáénak vallotta a Nyugat első nemzedéke, a folyóirat alapító munkatársai közé számított, érzelmes impresszionizmusa azonban évtizedek múltán is azt a költői állapotot őrizte, amit a Nyugat lírája csak kezdetnek ismert el. Versvilágának mélyebb adottságait, a játék és a gyermeklélek forma- és tartalomépítő lehetőségeit fiatalabb pályatársai – Szabó Lőrinc és Weöres Sándor – aknázták ki a modern líra hasznára. A felszabadulás után költőként már alig szerepelt, egy időre méltatlanul kihullott is az irodalmi köztudatból, de a hetvenes években újra fölfedezték, és érdeklődéssel fordultak életműve felé, melyet Tandori Dezső a ""nagyoknak" társa-műve"-ként jelölt meg. Dutka Ákos a szecessziós stílus és a korai Ady igézetében alakította ki költészetét. Tóth Árpád és Kosztolányi elmarasztalták versei kifejezésformáját, stíluseszménye mégis éppoly közel állt a Nyugathoz, mint a kedvezőbben fogadott Szép Ernőé, de kevesebb eredetiséget mutatott fel nála. Korán kiszorult az irodalmi harcokból, s évtizedekig a világtól visszahúzódva élt. A felszabadulás utáni kulturális életben sem vett részt tevékenyen, kevés verset írt, s csak az ötvenes évek közepe táján kapott új erőre. Áprily Lajos bensőséges, szemlélődő lírája sem a Nyugat vívmányait gyarapította. Formateremtő, kísérletező kedve nem érte el nemzedéktársaiét, görögségkultusza, {32.} klasszicizmusszeretete viszont elébe ment a lírai fejlődésnek. Nagy műgonddal, szép nyelven megírt versei ritkán feleltek közvetlenül a történelem kihívásaira, de éppen ezek közé tartoztak azok, melyeket a háború alatt és a felszabadulás idején írt. Áprily kifejezte a rettenetet és a reményt, az időbe visszafelé kritikával, előre bizalommal nézett, és csendesen haladt tovább a maga útján. Kötete ugyan nem jelent meg 1945–1948 között, de sok verset írt, s ekkortájt kibontakozó öregségköltészete a legszebbek között tartható számon a magyar lírában. Nadányi Zoltán – Kosztolányi szerint – kellemes, bájos költészete egy évtized késéssel követte a Nyugat formakultúráját. A könnyed impresszionizmus bravúrosan rímelő költője volt ő, még hiányzott belőle a Nyugat komoly erkölcsi elkötelezettsége és kulturális missziótudata, nem töprengett a kor és a történelem kapcsolatán, nem bocsátkozott formai kísérletekbe sem. De a napfény és a női szépség igézetében eltöltött pályáján tudott valami titkot az emberi derű természetéről, és ezt beszélte ki legjobb verseiben. A felszabadulás után 1947-ben jelent meg kötete Csók a sötétben címmel.

Az újraszerveződő irodalmi életben megszólalt A Hét óta tevékenykedő nagyvárosi polgári költészet is, melyet elkerültek az újító áramlatok, a forradalmi gondolatok és a konzervatív ellentámadások egyaránt. Valamikor csaknem egyedül képviselte a progresszív művészetet Magyarországon, de szerepét később a szellemi haladás komolyabb irodalmi törekvései vették át, és akkor az igényes, tartalmas szórakoztatás feladatát töltötte be. Néha már peremvidékére került az esztétikai értéket teremtő művészetnek, de az elegáns írásmód, az okos humor és a meleg emberszeretet megóvta a lesüllyedéstől. E költészetnek Heltai Jenő volt legjelesebb képviselője. Új költeményeivel 1947-ben az Elfelejtett versek című kötetében jelentkezett.