Visszatérő jelképek

A szervesség, az egymásból és egymásra épülés egyébként is jellemzője életművének, melyben hol az irodalomtudomány, hol a szépirodalom jut túlsúlyra, de a kettő majdnem mindig egymásból következik, egymást motiválja. A Bűnbeesés oknyomozását, önelemzését így hosszabbította meg az idő más rétegében az Eötvös-monográfia. A felszabadulás utáni irodalom fejlődéséről vallottakat így "irodalmiasítja" Az elveszett bárány, s ugyanilyen módon épülnek egymásra s lesznek mind teljesebbé, harmonikusabbá azok a természeti jelképei, melyeknek első, kiérleltebb példája a Bűnbeesésben villan fel, ahol a "hegy" egyszerre jelent figyelmeztetést, intést s késztet lelkiismeret-vizsgálatra néma változatlanságával. A hegy, mely a történet egy pontján megszólal, arra inti a töprengő Pétert, hogy csak az állandóságból és az eszmények iránt való hűségből meríthetünk erőt, kitartást. A finomabb kert-jelkép első részletesebb és megfejtésre érdemes kidolgozását az Édenkert (1960) című kisregényben leljük. E mű kertje szinte minden jellemzőjével visszautal arra az "édenkertre", melyről a Teremtés Második Könyve beszél. S akárcsak az ószövetségi helyeken, Sőtér kisregényében is több gondolatmenet, több jelkép találkozik össze. Mert az ő kertje is magában rejti egy boldogabb, szebb, harmonikusabb állapot sejtelmét, melyet makacs következetességgel igyekszik újraélni a két szereplő, akiket mindenünnen ellenséges tekintetek figyelnek, s minduntalan megakadályozzák azt a törekvésüket, hogy a kertet a boldogság szigetévé varázsolják. Ők ketten úgy hiszik, ha megbirkóznak az ősvadonnal, egyszersmind kikapcsolhatják életükből a rossz emlékeket, s megszüntethetik azokat a negatív emberi tulajdonságokat, melyek miatt szenvednek. A két öregedő ember még a "mezítelenség" szégyenét is megtapasztalhatja, hiszen rá kell ébredniük, hogy kiszolgáltatottak: környezetük nem érti törekvéseiket, s egy idegen, ellenséges világ képviselőinek hiszi őket. De az író-férj és felesége mégis hisznek abban – és ezért sérthetetlenek –, hogy a kert eredeti természete, a békesség és a boldogság ősállapota visszaállítható, s akkor majd beteljesedik a nagy ígéret: eltűnik a rossz, hogy helyébe lépjen a lélek békessége.

Az elveszett bárányban ugyanilyen bonyolult, szerteágazó a jelentéstartománya a kertnek, melyet Dávid hagyott Ettréékre, hogy gondozzák, és benne megtalálják az alkotás tiszta örömét, azt a sérthetetlenséget, melyet a naiv Ettre hiába keres a mindennapokban. A kis család számára ez a paradicsom. Életük egy szakaszában bekövetkezik kiűzetésük, amikor az ötvenes évek gyanakvó légkörében fel sem keresik őket. (A kiűzetésnek ez a finom jelképe a Szőlőművesekben is felvillan.) De Klára asszony egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy a dunabogdányi kertet – Dávid kertjét – rendbe kell tenni. "... ha jó mandulatermést akarunk – {244.} mondja –, ne sajnáljuk a fákat alaposan megkurtítani, a kert három esztendeig nem hoz hasznot, de az új termőágak hamar kinőnek." S itt a kert már a lét egyetemes szimbóluma, a zűrzavaros, gizgazos lété, amelynek megtisztításáért érdemes rövid távú áldozatokat hozni. Klára sem csak a kertre tekint, "látta az időt, mely a kert lejtős síkján aláfolyt; vele együtt mozgott a föld alatti vizek fátyla is a löszben, a Duna felé". S ha a legnehezebb években Ettre gyakran érezte is úgy, hogy a kert "néma maradt, nem küldte a hangját", lelke mélyén biztosan tudta, hogy eljön majd az az időszak, amikor a fák újra megszólalnak, s az ágak, levelek suhogásából kiveheti Dávid és Fábián üzenetét.

Feltűnő az a bensőséges, meghitt kapcsolat, mely Sőtér István hőseit a természethez fűzi. Szinte humánus viszonyt alakítanak ki az állatokkal és növényekkel. Némelyik háziállatban megértőbb társra lelnek, mint az emberekben. (Aligha véletlen, hogy az író legszebb elbeszélését (Édes Vitéz) a legendás Vitézről írta, a hatalmas komondorról, melynek hangja megremegtette a vízivárosi házak ablakait.) A körükben megtalált szeretet, hűség némi kárpótlást nyújt az emberi kapcsolatok sokszor fájdalmas hiányáért, s ez az antropomorfizált viszony azt sejteti, hogy a "távollét" is megajándékozhat az érzések kiteljesedésével.