Salamon Pál (1930)

Salamon Pál újságíróként kezdte pályáját, s kezdetben irodalmi riportjaival keltett figyelmet. 1960-ban az Alföldben megjelent novellája óta (A pisztoly) rendszeresen publikál. Írói érdeklődésének tárgya az elmúlt ötven év történelmében formálódó ember. Első írásait még az erkölcsi problémák kezdetleges felvetése jellemzi, de későbbi írói fejlődése során a modoros, tételes életlátástól fokozatosan eljutott a valóság fontos törvényeinek felismeréséig. Előadásmódja tényekre szorítkozó, sokszor jelzésszerű, amelyet azonban gyakran megtör az individualista moralizálás s fölkelti az írói magatartásban rejlő szerepjátszás gyanúját. Első novelláskötete, az Útban magunk felé (1963) azt a kérdést boncolgatja, elegendő-e a rossz közérzet puszta felismerése az ember igazibb életének kialakításához. Érvényes választ ugyan nem tud adni, de első regényében, A tábornok lányában (1964) már nemcsak a felelethez, de az okok feltárásához is sikerül közelebb jutnia.

A tábornok lányát gyermekként ismerjük meg a felszabadulás évében. Lelkében a múlt nehéz és lerázhatatlan örökségét hordozza: apja volt horthysta katonatiszt. A fiatal lány jóeszű, törekvő, de lelki-erkölcsi teherbírása kisebbnek bizonyul, mint amennyire az ő helyzetében szükség volna. Ez a bizonytalan erkölcsi tartás végül is megakadályozza a segítségnyújtásban azokat, akik önzetlenül feltámadó emberi {1141.} felelősségérzetből melléje állnak. Az író ezzel a megoldással nemcsak a kort, hanem az egyént is felelőssé teszi hőse bukásáért.

Történelem és emberi sorsok kölcsönhatásának vizsgálatából született Salamon Pál 1966-ban megjelent kötete, a Sasok és denevérek is, amely három kisregényt tartalmaz. A vak kapitány, azaz Nedelkovics Ferenc tragédiájának oka is kettős: az egyik a háború, a másik magában a főhősben rejlik. Tanúi lehetünk annak, hogyan indul neki a világnak, s hogyan morzsolja szét életét a történelem, amely számára hétköznapi jelenségekben mutatkozik meg. Salamon ebben az írásában is az emberi gyengeség és a lelki-fizikai megsemmisülés ok-okozati összefüggéseit tárja fel: az ellenállásra való képtelenség főhőse életének szükségszerű tragikumát eredményezi. A kötet másik kisregényében, Az erdőn átban szintén tragédiába torkolló emberi sorsokat követhetünk végig, de itt az író finom lírával érzékeltetni tudja: az erkölcsi-fizikai bukás nem szükségszerű. A Temetés után mondanivalójában eltér a két előző írástól. Hőse kamaszfiú, aki apjával együtt eltemeti mindazt, amit a világban rossznak tart, s nem hajlandó elfogadni többé a számára eddig kötelező erkölcsi normákat, tartalmatlan emberi kapcsolatokat. Ellenállási formái még gyengék, kamaszosak, de már magukban hordozzák egy emberibb élet biztató jövőjének lehetőségét.

Ennek az írói optimizmusnak már nyoma sincs Salamon 1970-ben megjelent Provincia című regényében. Hőse Szilveszter László gimnázumi történelemtanár: elvált, magányos ember. Még nem tudta elfelejteni a háborúban elszenvedett gyötrelmeket, de szereti hivatását, diákjait, és határozott nevelési elvei nem engedik kompromisszumokba keveredni. A látszólagosan békés hétköznapok során azonban az észrevétlenül sűrűsödő konfliktusok hatására egyre jobban elszigetelődik, s sem a múltjában, sem pedig jelenében nem talál megoldást. Az író e legjobban sikerült regényében olyan atmoszférát teremtett, amelyben nemcsak egyik vagy másik szemszögből érzékelhető tárgyának esztétikuma, hanem maga az egész esztétikummá válik, művészetté lényegül át.