Kolozsi Tibor (1915–1979)
Kolozsi Tibor első verseit a szabadkai Őrtűzben és a vidéki kis újságokban, novelláit pedig a Kalangyában adta közre. A háború előtt a Napló újságírója, később a Magyar Szó és a 7 Nap munkatársa, ez utóbbinak 1958-tól főszerkesztője volt. 1948-ban a Mérgezett eperpálinka című elbeszélésével elnyerte a Híd novellapályázatának első díját. Bolgár és szerb-horvát nyelvből több prózai művet fordított. Novelláskötetének (Gyeplő és zabla, 1962) és regényének (Árnyék a Tiszán, 1966) írói felfogása nagyban eltér a negyvenes években követett iránytól. Már novellás kötete is jelzi, hogy a külső cselekménnyel szemben mindjobban előtérbe kívánja helyezni az egyéni lelki élményeket, az Árnyék a Tiszán című regénye pedig már a "tudatregény" eszközeit is felhasználja. A mű expozíciójában megrajzolt helyzet (az apa elvesztése) a fiatal Fehér Dénesben a magány és az egyedüllét vágyát érleli meg, ez kíséri el élete további útján, szerelmein, házasságán át, hogy aztán a regény végén ismét az apa halálakor átérzett pillanat térjen vissza a hős gyógyíthatatlan magányossága jelképeként. A modern, képzettársításos elbeszéléstechnika ellenére is Kolozsi realista író marad, a valóság, a szürke hétköznapok krónikása, s {96.} nem tudja megragadni a "kis" élet egyetemes érvényű szimbolikáját; a regionális motívumokat s a táji sajátosságokat keresi, amelyeknek azonban nincs esztétikai funkciójuk. Jelentős sajtótörténeti munkája a Szabadkai sajtó, 1848–1919 (1973).