Egri Viktor (1898–)

Az újraéledés és újrakezdés elsősorban Egri Viktor nevéhez fűződik. Szlovák fordításban már 1948-ban kiadta egy régebben megalkotott drámáját, a Gedeon-házat, melynek középpontjában egy osztályjellegűre színezett családi konfliktus áll. Erről a műről az olvasóközönség és a kritika akkor alig vett tudomást, míg agitációs párbeszédei, az Új Szóban 1950-ben folytatásokban megjelenő Sovánka már visszhangra talált. Új irodalmunk első kiemelkedő sikerét Közös út című színművével aratta, melyért 1951-ben állami díjjal is kitüntették. A Közös út iránydarab: a szlovák-magyar nemzetiségi megbékélés és a mezőgazdaság szocializálásának eszméjét hirdeti.

Egri Viktor a felszabadulás óta több elbeszélésgyűjteményt is kiadott: Ártatlanok igazsága, Keserű égbolt, Emberközelben, Eszter, Bella és a többiek. Ezekben részben már többször megjelent, részben pedig új írásokat találunk. Utolsó gyűjteménye újabb és kötetben még meg nem jelent elbeszéléseit tartalmazza. Egri hagyományos, realista stíluseszközökkel is vérbő elbeszéléseket ír, a modernista kísérletezések Európa-szerte észlelhető divatja idején bizonyítja, hogy a realista elbeszélés nem tekinthető túlhaladott irodalmi iránynak, hanem továbbfejlődhet és virágozhat is, amint ezt számos világirodalmi példa is igazolja.

{41.} Újabb szépprózájában megfigyelhető az a tendencia, hogy az epikai valóságot (fikciót) egyre inkább egybekapcsolja konkrét események, visszaemlékezések leírásával, ami azzal magyarázható, hogy az idős író konkrét élményeit, vallomásait is le akarja írni. Emberközelben című novellás kötete ilyen sorrendbe állított, emlékező írások gyűjteménye. Az elbeszélések eszmei mondanivalójának középpontjában a szocialista emberszeretet áll. Az író humanizmusa elsősorban antifasiszta jellegű. Műveiben azonban ennek a hasznos és értékes írói magatartásnak a buktatóit is megtaláljuk: ilyen a sematikus, romantikus jellemábrázolás, amely szerint a neki szimpatikus személyek szinte makulátlan angyalok, az ellentáborban pedig szinte ördögi jellemek vannak, habár ezek jellemrajzát differenciáltabban, fejlődésükben (tehát hihetőbben) tudja megrajzolni. Egri azonban legjobb elbeszéléseiben le tudja küzdeni gyöngébb írásainak sematikus korlátait, s ez írói tehetségének meggyőző bizonyítéka.

Jó példaként Messze a virradat című elbeszélését idézhetjük, amely szerkezetében újszerű, az időrendet a témával szoros összhangban felbontó, dinamikusan pergető. Mondanivalójának lényege: az antiszemita korlátoltságok, előítéletek lélek- és jellemromboló hatásának ábrázolása. Az antiszemita anyát az író nem festi ördögnek, jellemtelennek, hanem műveltnek, érzékenynek, bizonyos irányban korlátoltnak. Ez azonban élete legnagyobb tragédiáját, egyetlen, zsidó származású lányba szerelmes fia halálát idézi elő. A konfliktus a görög sorstragédiákhoz hasonlóan, egymáshoz igen közel álló személyek között támad s válik megoldhatatlanná: a rendkívül lelkiismeretes fiatalember sem anyját, sem menyasszonyát nem tudja megtagadni, ezért csak a halálba menekülhet. Csak igazi írói tehetség tudja az ilyen végsőkig kiélezett konfliktust úgy motiválni, hogy nem látszik hihetetlennek, erős túlzásnak, s így a végső tanulság sem frázis: a múltból hagyományozódó előítéletek, gyűlöletkomplexumok, rögeszmék ma is tragédiákhoz vezethetnek. Mindez persze nemcsak a mondanivaló kérdése; Egri egyre csiszoltabbá váló stílusa, csak a leglényegesebb mozzanatokat (egy kórházi ágyon eszmélő lány emlékeiben) megvillantó szerkesztésmódja teszi művészivé a novellát.

Egri elbeszélésgyűjteményei nem egységesek, különböző színvonalú alkotásokat tartalmaznak. Az író elbeszélései közt találunk romantikus színezetűeket is, ilyen például a keresztre feszített rabszolgát ábrázoló Vid című.

A regényírásban is Egrié a vezető szerep; igaz, néhány műve még a felszabadulás előtt kiadottnak átköltése vagy továbbfejlesztése, de termékenysége így is figyelemre méltó. Márton elindul (1953), Tűrj üllő (1956), Égő föld (1958), Szívet cserélni nehéz (1960), Boldogok szigete (1964), Megmondom mindenkinek (1965), Festett világ (1974), Angyalbőrben (1977) címmel jelentek meg regényei. Esztétikai szempontból főként az Agnus Deit (1969) és az Égő földet tartjuk fontosnak. Az Égő föld tárgyát {42.} a világszerte ismert Rozamunda-mondából meríti, s igazi lélektani biztonsággal ábrázolja a jóvátehetetlenül megsértett asszony bosszúját. Az Agnus Dei cselekménye belső monológokban és fiktív párbeszédekben bontakozik ki. Janko, a főszereplő szlovák fiatalember életkörülményei látszólag semmiben sem indokolták, hogy fasisztává legyen, mégis fenevaddá, legközvetlenebb környezetének kegyetlen hóhérává vált. Egy megesett papszakácsné leányának fiaként született, apja az első világháború utáni hosszú szibériai fogságból betegen, vérbajjal érkezett haza, s amíg élt mint kocsis dolgozott egy zsidó nagykereskedőnél. Janko az okosabb, gazdagabb zsidógyerekkel szembeni irigysége, majd az anyja szeretője iránt érzett féltékenység miatt fokozatosan zsidógyűlölővé válik. Ezt tetőzi be a német fasiszták között nyert katonai, majd a szlovák gárdistáktól kapott politikai nevelése.

Mindezek következtében, "elvhűségből", szembefordul legjobb barátaival, s környezetének farkasa lesz. Heinit, gyermekkori barátját menekülés közben ő maga tartóztatja le. A kitoloncolásoknál bestialitásával magatehetetlen öreg zsidók halálát okozta, saját kezdeményezésű "tisztogató" akciójának áldozata lett többek között nagyanyjának egyetlen öregkori társa és támasza, élete végéig titkolt ifjúkori szerelme, egy zsidó földbirtokos, akinek halála után kiderült, hogy ő a fiú vér szerinti nagyapja, tehát tulajdonképpen ő maga is félig zsidó. Jótevőivel, barátaival, anyjával, nagyanyjával, majd feleségével való szembekerülése után így jut el végül oda, hogy önmagával kell szembefordulnia, öngyilkos lesz.

Egri Viktor stílusa realista, ám a cselekmény felépítésében olykor hajlamos romantikus túlzásokra, illetve bizonyos fajta egyoldalúságra. Részben abból adódik ez, hogy az egyik főhős ösztönökre, érzelmekre, indulatokra alapozott irracionális valóságszemlélete szükségszerűen hordoz magában többek közt ilyen vonásokat. Következménye lehet annak is, hogy két világ – üldözöttek és fasiszták – szembeállítása már önmagában is a szélsőségek hangsúlyozását vonja maga után. De jóság és gonoszság, tisztaság és bűn, gáncstalan önzetlenség és kegyetlen tekintetnélküliség stb. olyan mereven határolódik el a két tábor pozitív, illetve negatív főalakja között, hogy az már a sematizmus gyakorlatát juttatja eszünkbe. Itt azonban nem a pozitív, hanem a negatív hős a színesebb, gazdagabb, emberibb, ellentmondásosabb, tehát életszerűbb. A lehetőségeiben többre, jobbra érdemes és mégis fasisztává vedlett Janko ellentétpárja a zsidó Heini. Heini alakja sajnálatosan halványra sikerült Jankóval szemben, úgyszólván csak észrevételeiben él a regényben. De vonatkoztatható ez Heini egész társadalmi hátterére, a felvillantott arcélekben érdekes egyéniségeket sejtető testvéreire, s az ugyancsak Heiniékkel, Jankóékkal egy udvarban élő nagykereskedő népes családjára is.