| Tóth László (1949–) | TARTALOM | Egri Viktor (1898–) |
FEJEZETEK
Amióta csehszlovákiai magyar nemzetiség létezik, szinte állandóan felbukkant az az írói igény, hogy átfogó, nagy epikus műben, regényben kellene ábrázolni ennek a népnek az életét, sajátos helyzetét és problémáit. Ezzel az igénnyel íródott már a legelső itteni regénykísérletek egyike, Falu Tamás Kicsinyesek című alkotása 1925-ben, majd Darkó István írt kisebbségi magyar regényeket (Korbács, Lángoló csipkebokor, Deszkaváros), de ezek – és más hasonló kísérletek a felszabadulás előtt – nem hoztak létre kimagasló jelentőségű művészi alkotást. A legtöbb szlovákiai magyar író közvetlenül 1918 vagy 1945 után érzelmi okokból sem tudott volna a kisebbségi életről hiteles történelmi regényt írni, mert a {38.} nemzetiségi diszkriminációk okozta sérelmek miatt nem lett volna képes a tárgyilagos önismeret megvalósítására.
A felszabadulás után, 1957-ben elsőnek L. Kiss Ibolya tett kísérletet arra, hogy a szlovákiai magyar kisebbség sorsát ábrázolja Túl a folyón című regényében.
A kisebbségi magyar regény fejlődési útjának következő állomása Rácz Olivér 1963-ban megjelent Megtudtam, hogy élsz című műve, a felszabadulás utáni évek egyik legjobb alkotása a szlovákiai magyar irodalomban. A szlovákiai magyarság életét, sorsát ábrázolja a megszállás, a háború és a felszabadulás éveiből. Főhőse Hernádi Tivadar, fiatal kassai tanító. Az ő életének alakulásában mutatja be a szlovákiai magyar értelmiség gondolatait, érzéseit és hányattatását e zavaros, konfliktusokkal tele időben. Olyan kort tár elénk, amikor embernek és magyarnak megmaradni egyformán nehéz volt. Hőse egyedül nem bírta a küzdelmet, ezért őt az író Krúdy Gyulára emlékeztető módszerrel kettős alakban ábrázolja.
"Rácz Olivér bátran markol bele a viharos, tragikus feszültségekkel telt korba, a második világháború korába, hogy megmutassa, hogyan éltek, harcoltak, szenvedtek az emberek a rájuk szakadó pokolban. Nemcsak felidézi, hanem újból átéli hősével, Hernádi Tivadarral a fasiszta háború őrült éveit, az emberi dúvadak tombolását, a megriadt lelkek reszketését s a diadal lelket olvasztó ünnepét. Az ébredő, keserűen vádoló és küzdő lelkiismeret regénye ez a könyv" – írta Seres József a Látóhatárban (1964).
A regény harmadik része kissé sematikus: itt a felszabadulás utáni helyzetet mutatja be, úgynevezett "termelési regény" formájában.
A cselekmény egy villanytelep és egy téglagyár nehézségei és sorsa körül bonyolódik. Bemutatja a szocialista termelési mód kezdeti nehézségeit, a szabotázsokat, végül a leleplezést és a megbékélést.
A regény cselekményének forgatagából jellegzetesen ábrázolt nőalakok emelkednek ki. Ilyen például Hajnal, Tivadar első szerelme, aki az események hatására egyre inkább "hű honleánnyá" változik, Judit, a második világháború szenvedő asszonyainak megformálója, a harmadik részben pedig Erzsike, aki már a mai, szocialista meggyőződésű nők típusa. A regény igazi lírai szépségű, s elsősorban az író erőteljes, olykor játékos és zenei aláfestésű stílusművészete teszi azzá. Rácz epikus nyelve főként a találó költői hasonlatokban, szóképekben nyilvánul meg. Szatirikus stílusának ereje főként a katonai gyakorlatok leírásában mutatkozik meg.
1965-ben jelent meg Egri Viktor történelmi regénye, a Megmondom mindenkinek. Hagyományos realista eszközökkel, keretes napló formájában, a marxista világnézet alapján ábrázol olyan eseményeket, melyeket többé-kevésbé valamennyi szlovákiai magyar ismer. Takács Ferenc, a bélafalvi szövetkezet elnöke megismerkedik a faluba újonnan érkezett tanítónővel, kölcsönös vonzalom ébred bennük egymás iránt, s hősünk elhatá-{39.}rozza, elmondja neki eddigi életét; tizenhárom füzetben írja le fordulatos élettörténetét.
A keret kissé sematikus, a befejezés happy end-szerű, a mű lényegét a hős 1934–1964 közti élettörténetét leíró füzetek-fejezetek tartalmazzák.
Szó van naplójában szinte minden többé-kevésbé jelentős történelmi eseményről, például az Új Szó megjelenéséről, a CSEMADOK-ról, a kulturális életről, az ifjúság számos problémájáról.
A Megmondom mindenkinek a történelmi-társadalmi regénynek azt a változatát képviseli, mely bizonyos műfajkönnyítést, s egyúttal megkötöttséget is jelent. A könnyítés abban áll, hogy az írónak nem kell kitalálnia a történeti eseményeket, adott társadalmi és történelmi körülmények közt szerepelteti hősét, s ennek cselekedetei bizonyos összhangban vannak a társadalom fejlődésével. A megkötöttség ugyanebből a tényből származik: az adott társadalom szemlélete nem mentes szubjektív, torzító nézetektől, mert nincs távlata önmaga szemléléséhez, az író pedig nem tud vagy nem is akar bizonyos köztudattól, társadalmi szemlélettől eltérni. Így a szubjektív tévedések lehetősége annál nagyobb, minél közelebb állnak az események a mához. Egri regényében a két világháború közti időszakkal és a második világháborúval foglalkozó fejezetek tekinthetők hitelesebbeknek. A mű mégis a felszabadulást követő évekről mondja a legtöbb újat, mert a szlovákiai magyarokat 1945–1948 között érintő diszkriminációs intézkedések részletes elbeszélését a könyvkiadás 1963 előtt nem tette lehetővé. Valószínű, hogy az író ez irányú szándéka is csak a lehetőségek megteremtése után ébredt fel. Ha Egrinek ezt a könyvét az ötvenes években megjelent, hasonló témájú társadalmi regényeihez hasonlítjuk, azt is észre kell vennünk, hogy társadalomszemlélete elmélyült, bizonyos történelmi események megvilágítása egyre közelebb kerül az objektív igazsághoz. Művének érdeme, hogy a néhány ezelőtt írt történelmi értekezéseknél és regényeknél tárgyilagosabban ír számos eseményről, ugyanakkor ez a történészek álláspontjához való ragaszkodás magában rejt számos sematikus buktatót is, s mivel nem törekedett egyéni történelemszemléletre, műve nem is lehet mentes bizonyos sablontól.
Mács József Adósságtörlesztése (1968) műfaját tekintve kisregény, de hosszabb keretes elbeszélésnek is nevezhetjük. Központi hőse véletlenül találkozik az íróval, s elmondja visszaemlékezéseit az 1945–1948-as időszakról. A mű tulajdonképpeni témája tehát a visszaemlékezés, s az utószóban zárul le az előszóban megkezdett párbeszéd. A kisregényben a konkrét élményen, egy kis falu életének ábrázolásán kívül általános, az egész emberiségre vonatkozó igazságok is vannak. Mács a tények elfogulatlan, tárgyilagos ábrázolására törekszik. Jó elbeszélő, egyik értékes tulajdonsága az igazi epikai megjelenítő tehetség. Másik írói erénye az egyöntetűség, a kompozíció egysége. Ez némileg műfaji adottság: a műben nincs nagyobb epizód, a kisebbek pedig szorosan a főcselekményhez tartoznak, {40.} de tud arányokat tartani a különböző kalandok és drámai helyzetek tömör leírásában is. Jellemábrázolása realista, csak néha hajlik a romantikus felé.
A szlovákiai magyar nemzetiség sorsának széles epikai formában való ábrázolását, a kisebbségi regényeket a csehszlovákiai magyar irodalom újabb fejlődési szakaszában a legjelentősebb teljesítménynek tartjuk.
A felszabadulás utáni szlovákiai széppróza fejlődése hasonló a költészetéhez. Alig érvényes rá az a magyar irodalom egészére jellemző megállapítás, hogy a líra színvonala általában felülmúlja a prózáét; főként azért, mert míg a lírikusok szinte kivétel nélkül fiatalok, kezdők voltak, a prózaírók közül idősebbek, irodalmi múlttal rendelkezők is maradtak itt a háborús évek után. Ilyen például Egri Viktor, Szabó Béla és a később újra jelentkezők: L. Kiss Ibolya, Dávid Teréz. A szépprózában kétségkívül Egrié a vezető szerep, aki páratlan vitalitással aktivizálódott, közvetlenül a "jégtörő február" után szinte minden évben új alkotással jelentkezett, rendkívül változatos témakörből írt epikával és drámákkal. Egri mellett rövidesen feltűntek a próza első korszakának fiatal képviselői is: Mács József, Petrőci Bálint, Duba Gyula, Lovicsek Béla, Ordódy Katalin, Nagy Irén és mások. A hetvenes évek prózaírói közül kitűnik: Kovács Magda, Grendel Lajos, Bereck József.
| Tóth László (1949–) | TARTALOM | Egri Viktor (1898–) |