Balla László (1927–)

Az indulás és az indítás terheit ezekben az években Sándor László és Szenes László akkori könyvkiadói szerkesztők mellett főként Balla László vállalta és viselte. Nevét nemcsak könyvei idézik és rögzítik, hanem a kezdeti évek nehéz harcai is. A sorsforduló, a vele járó kettős előjelű megrázkódtatások, a társadalmi átalakulások túl feszült légköre, a más népekkel való együttélés írott és íratlan normáinak lassú közeledése nem kedvezett az ilyesféle vállalkozásoknak. S mindehhez még hozzájárultak az akkori évek provincializmussal terhes irodalompolitikai torzulásai: a pártosság, népiség és közérthetőség fogalmainak vulgáris értelmezései.

Pályafutásának kezdeti szakaszát az úttörők ismerős sorsa szabta meg. Helyzete azzal bonyolódott, hogy pionír szerepének kettőssége (irodalompolitikus és irodalmár volt egy személyben) kettős kötelezettséget rótt rá.

A számvetés, a felismerés, a rostálás szándéka a Nyári lángok (1961) című gyűjteményes kötetében nyilvánult meg, amelybe alig vett fel vala-{164.}mit előző könyveiből. Ez a kötet előrelépést jelentett, egyben le is zárta költői pályafutását. Következett a prózára váltás időszaka, amelyet művelődéspolitikai és pedagógiai tárgyú riportfüzetei vezettek be, s ifjúsági regényei és művészettörténeti tanulmányai segítettek tovább. A váltás értékgyarapodással járt, a más műfaj a tisztulás lehetőségét kínálta és hozta, jobban megfelelt az író alkati tulajdonságainak is. Kritikusai egybehangzóan állapították meg, hogy az ifjúsági regény az a műfaj, amelyben leginkább otthonosan mozog. Erőssége az ügyes meseszövés, a könnyed stílus. Fogyatékossága az aktualizáló témaválasztás. A "Juventus – 1" űrutasai (1963) című ifjúsági regénye az űrromantika, Meddőfelhők (1964) című (stílusjegyei szerint szintén ifjúsági) regénye a jehovizmus ellen meghirdetett harc, másik ifjúsági regénye, a Hidi Pista biciklista (1965) pedig a vegyipar fellendítését célzó határozat jegyében született.

Az első komoly elismerést Parázs a hóban című novellás kötete hozta meg számára. Még itt is kísért ugyan a riportszerűség és az ún. nagy téma felmutatásának szándéka, de már kitapintható az útra találás is. Nyilvánvalónak látszik, hogy Balla számára nem a történelmi súlyú drámai összecsapások, nem a nyílt porondon zajló élethalálharcok teremtik meg az éltető légkört, hanem ami utánuk következik: a beteljesült drámákat, az elvégeztetett sorsfordulókat követő emlékezés, vizsgálódás és elmélkedés. Ebben a miliőben a novellista Balla szabadon tud mozogni, itt képes legyőzni a nagy sémák kísértését, az útveszejtő nekibuzdulást, továbbá distanciaérzéke sem hagyja cserben. Mindez – egy-két régebben megírt novellától eltekintve – érvényes A világóra ketyegése (1970) című új novellás kötetére is. Hőseinek világát újabban nem a társadalom hullámverései vagy mélyáramlatai feszítik, hanem a mindennapok emberi tartása tölti be. Újabb stílusváltása publicisztikai indíttatású. 1973-ban látott napvilágot szatíra- és humoreszkválogatása, az Értekezem, tehát vagyok, majd 1975-ben képzőművészeti riportgyűjteménye, a Csillogó, lobogó, vibráló tájak.

Egész közéleti szereplése összefügg írói munkásságával. Volt újságíró, kiadói és tankönyvkiadói lektor (fél tucat irodalmi olvasókönyvet is írt a magyar tannyelvű iskolák számára), 1965-ig ő vezette az Ukrajnai Írószövetség helyi tagozatának magyar szekcióját. Jelenleg a Kárpáti Igaz Szó című napilapot szerkeszti. Több könyve orosz és ukrán fordításban is megjelent.

A XX. Kongresszussal elkezdődött közéleti tisztulási folyamat Kárpát-Ukrajnát is érintette. Ennek eredményeként 1957-ben megindult a magyarországi könyvek és lapok behozatala, majd tömeges előfizetése. Ezzel egyrészt megingott az a hiedelem, hogy a magyar kisebbségnek "kultúrönellátónak" kell lennie, illetve irodalmárainak főként az ukrán és orosz kultúra tolmácsolására kell szorítkozniuk. Másrészt a több mint egy évtizedig elzárt és magába zárkózó kisebbség a nemzet új szellemi értékei-{165.}nek a birtokába juthatott. Még két esemény jelezte az irodalom fejlődésében az új szakasz kezdetét: az addig egyedül dolgozó Balla után 1957-ben ketten is jelentkeztek első köteteikkel: Szenes László (elbeszélések, karcolatok) és Kovács Vilmos (versek); ezenkívül megjelent a Kárpáti Kalendárium első száma. Ez utóbbi azért is fontos, mert 1958-ban köztársaságszerte megszüntették az almanachokat (az 1958-ban megjelent Kárpátok című almanach volt a kárpát-ukrajnai magyar írók utolsó fóruma), így egy évtizeden keresztül egyedül a naptárjelleget az évkönyvstílussal ötvöző Kalendárium biztosított megjelenési lehetőséget.

Az ötvenes évek második és a hatvanas évek első felében Kárpát-Ukrajnában érvényesülő irodalompolitika a csoportos indulásokkal szemben inkább az egyéni vállalkozásoknak adott teret. Új erők jelentkeztek több műfajban is. Az 1957–1964 közötti években – a már említett Szenes Lászlón (két elbeszéléskötet) és Kovács Vilmoson (három verseskötet) kívül – Kecskés Béla és Sütő Kálmán egy-egy verseskötetet, Csengeri Dezső egy elbeszéléskötetet, Osvát Erzsébet két gyermekverskötetet, Balla László egy verses- és egy gyermekverskötetet, két riportfüzetet és két ifjúsági regényt adott ki.

A kiadványok számbeli szaporodása és műfaji gazdagodása módot ad a vizsgálódásra: hogyan használta ki ez a bontakozó irodalom a kisebbségi viszonyok között meglevő lehetőségeket, és mit mondott akkor, amikor már tanúja volt a szovjet új hullám tetőzésének, a magyar és töredékesen a világirodalom eredményeinek. Az elkötelező szűkebb közösség társadalmi gyökerű problémáinak megfogalmazására kétségkívül a próza lett volna a legalkalmasabb. A megjelent hét prózai kiadvány közül azonban hatban nyoma sincs ilyesfajta szándéknak. Kivételnek bizonyos tekintetben csak Szenes László Hajnalra kitisztul című második elbeszéléskötete számít, amelyben – csakúgy, mint későbbi publikációiban – már felvillannak a valóságérzet jelei.