Szenes László (1921–)

Szenes László a szlovákiai Homonnán született. Fiatalon került a munkásmozgalomba, az ungvári gimnázium 8. osztályát végezte, amikor letartóztatták és Buchenwaldba internálták. Szabadulása után a Munkás Újság belső munkatársa volt, utána a beregszászi Vörös Zászló című járási lapot szerkesztette, majd az ungvári könyvkiadó magyar osztályának az élére került, s hivatalból is irodalomszervező szerepet vállalt. 1959–1964 között irodalmat tanított az ungvári magyar középiskolában, utána az önállósított Kárpáti Igaz Szó pártélet-, később irodalmi rovatának vezetője lett. 1957-ben jelent meg első elbeszélés- és karcolatkötete Sóvirágok címmel. Írásaira ekkoriban a sematizmus nyomta rá bélyegét.

Újabb elbeszéléskötete, a Hajnalra kitisztul csak 1963-ban látott napvilágot. A kötet két fő témája: a fasiszta haláltáborok borzalmai, valamint a kispolgári és szocialista erkölcsi normák ütköztetése. Az első témakörbe tartozó írások fogyatékossága, hogy a borzalmak ecsetelésével akarnak {166.} hatást kelteni, nem mentesek az érzelgősségtől, és nem vezetnek el a fasizmus lélektani vizsgálatáig. A kispolgár és a szocialista embertípus szembesítése nem drámai, a vulgárisan fekete és ideálisan fehér színnel felvázolt figurák között nincs igazi konfliktus, a köztük mesterségesen teremtett távolság csak moralizálásra ad lehetőséget. Felbukkan azonban az olyan negatív típus is, amely nem feltétlenül a múlt csökevénye, amelynek boldogulását szándéka ellenére segíti az új társadalmi rend. E jelenség vizsgálatáig Szenes nem 1965-ben kiadott kötetében jutott el (Kiszakított lapok), hanem az 1972-ben megjelent Fej vagy írás? című új novellás kötetében. E könyvének megjelenése után áttelepedett Magyarországra. Válogatott elbeszélései orosz fordításban is megjelentek.

Az 1965-ös év fordulópontot jelentett az ország életében. Megindult a pártéletben és államvezetésben fennállt szubjektivista gyakorlat megváltoztatása, ennek kapcsán az irodalompolitika is revideálta az új hullám társadalmi törekvéseinek megítélését. E mindmáig zajló, lehetőségmeghatározó folyamat új utak keresésére késztette a kárpát-ukrajnai magyar irodalmat.

Emellett, ugyancsak 1965-ben egyszerre több olyan esemény is történt, amely közvetlenül befolyásolta a kárpát-ukrajnai irodalmi élet alakulását. Ekkor önállósították a Kárpáti Igaz Szót, s a nagy formátumú napilap 1967 óta vasárnaponként irodalmi oldallal jelenik meg.

Ezt követően 1966-ban jelentkezett a zömében egyetemi diákokból álló új költőgarda, amely kezdetben Együtt című rövid életű kéziratos lapjában, majd az írószövetség mellett 1967–1971 között működő Forrás Stúdióban kovácsolódott csoporttá. A csoport befogadott soraiba másokat is, akik a realitások talaján, a haladó kárpát-ukrajnai hagyományok birtokában, a történelmi ihletésű nemzeti kultúra felől közeledtek hozzá. Tagjainak felkészültsége és tudatos tenni akarása lehetővé tette számukra, hogy a költészet mellett más műfajokban is eredményesen kísérletezzenek (műfordítás, irodalomtörténet és kritika, néprajzkutatás, publicisztika). A csoport tagjai – elsősorban Balla Gyula, S. Benedek András, Fábián László és Fodor Géza – nemcsak helyi kiadványokban publikálnak, de túllépve a provincializmus elvi és esztétikai korlátain, magyarországi, romániai és jugoszláviai lapokban, folyóiratokban is. Közülük Fodor Géza költészete a legkiérleltebb és legegységesebb. 1965-ben jelent meg Kovács Vilmos regénye, a Holnap is élünk. A könyv úgy került a köztudatba – E. Fehér Pál kifejezésével – mint "a kárpát-ukrajnai magyarság regénye".