Szász János (1927–)

Szász János a felszabadulás utáni első, "romantikus nemzedék" egyik legaktívabb tagjaként alkotó energiáit már a negyvenes évek végétől megosztja a költészet, a publicisztika, a próza, illetve a szerkesztés között. Közéleti elkötelezettsége, minden új iránt megmutatkozó fogékonysága lemérhető műveinek feltűnő hangváltásán: egy korszak választja el például A sorkatona énekét (1954) a "groteszk balladáktól" vagy a Mamaia by night (1968) formabontó prózájától. Költészetének első szakaszát verbalizmus, kattogó formák jellemzik, közel két évtizeden át publicisztikájában több {228.} lírát találhatunk, mint verseiben. Mindenkihez (1961) című kötetében oldódik líraibbá hangja, főképpen néhány szerelmes versében (Oszd meg velem), bár részletszépségeket mutató költeményei még ekkor is túlírtnak hatnak.

Terjedelemre nem nagy, költészetében mégis fordulatot jelző verseskönyve, a Szerelmes könyv (1963) elfordulni látszik a közéleti problémáktól. Szász János már József Attila módján értelmezi az egyén legbensőbb magánügyeit, ennek a változott szemléletmódnak költői dokumentumai Cigaretták elégiája és Lehet című versei. A legtöbbet a "groteszk balladák" ígérik, melyekben közéletiség s illúziótlanság nem egymást kizáró, hanem egymást segítő kategóriaként jelentkezik, az érettség jeleként – ahogy Szász egy interjúban mai művészeteszményét megfogalmazta. Ennek rendeli alá újabb német, angol és román versfordításait is. Prózája – esszében, útirajzban, regényben – ma szintén ezt az utat járja.