Márki Zoltán (1928–)
Márki Zoltán a legnagyobb – bár korántsem ellentmondásmentes – utat tette meg nemzedéktársai közül az Ötven vers társszerzőségétől s a Hűség (1954) problémátlan katonaverseitől az újabb köteteit uraló szövevényes gondolatkapcsolásokig, a közérthetőség hagyományos felfogásával való teljes szakításig. Elfordulva ifjú éveinek verbalizmusától, következetesen halad a bonyolultabb formák felé. A mélység nélküli, egyszerű, agitatív költeményektől előbb a szép szavak mámora révén, képeinek barokkos túlzsúfolásával távolodott el, illetve nagyobb, igényesebb epikus kompozíciókkal próbálkozott (A tengerész és a halál, 1960; A dobrudzsai dervis, 1963). A Bartók idegenben című szonettkoszorú jelentős formai teljesítmény, de a bartóki mű lényegétől meglehetősen idegen marad, tettenérhető művisége miatt. (Válaszképpen írta meg Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című, a kiváló zeneszerzőhöz szellemében és hangvételében közelebb álló versciklusát.) Napszakok éhsége (1969) és A láthatatlan kesztyű (1970) című köteteiben viszont a prózaversek kerültek előtérbe; az urbánus táj átintellektualizált volta ellenére ezek a leírások hívebben tükrözik a hétköznapokat is, mint a korábbi, napfénytől és metaforáktól csillogó ódák, a váratlan képtársítások s a játékos ellentétezések új összefüggésekre villantanak fényt. Mint az Október ébredésében: "... S mozgásba lendül járókelő híreivel és aszfaltbetyár messzeségeivel az utca. Egy igazgató lakása elé gördül a négykerekű felelősség. Felelőtlen sarkokon fogafehérét mutatja az alkohol, búcsúzik csecsebecséitől a kirakatokba tett átszellemültség. S így lassan mindent áthat a vaskos és légies valóság, hogy az emberiség fele most igazodik napi munkájához, a cipőfűző megkötésétől a békeegyezmények megkötéséig ..." A megsebzett harangjáték (1972), valamint Minden egyszerre kezdődött (1976) című köteteiben ismét a dallamosabb költői nyelv kapott szerepet, a hagyományosabb versszerűséget a szürrealisták hatása szőtte át. Márki ma új "conditio lyrica"-t vall és vállal; ahogy A láthatatlan {229.} kesztyű előhangjában írja (s teljesen kötetlen vagy kötött, végtelenül hosszú vagy egyszavas, egybetűs sorokban akarja megvalósítani): "vers helyett befűzhetetlen élet a vers." A "befűzhetetlen élet" sokszor nehezen megközelíthető, nehéz legyűrni a világ relativitását tükröző vers közegellenállását, de ez a szemlélet eredeti felfedezéseket is lehetővé tesz.