Király László (1943–)
Király László olyan teremtő igénnyel és öntudattal jött, mint Lászlóffy Aladár a megelőző évtizedben. A Vadásztánc (1967) alkatra is Lászlóffyval rokon költőt ígér, bár a hasonlóságokban nem nehéz felismerni a közvetlen hatást, távolabbról pedig József Attila, majd Kassák főképpen öregkori lírájának pozitív szerepét költészetének alakulásában. Kitartó munkával, önműveléssel a Vitorla-ének nemzedékéből ő vált elsőként egyéniséggé, a korszerű hatásokat sajátjává hasonító alkotóvá. Sóváradi tanító fiaként, majd a kolozsvári évek alatt, újabban az Utunk szerkesztőségében egymásnak ellentmondó hatások egyformán érik, ezekből építi mai szintézisét. Armstrong, a Nagy Folyó szomorú énekét panaszló öregember Kőműves Kelemennéhez hasonló, balladai figuraként él verseiben, a székely népballadából viszont 20. századi mestereknek szóló időszerű tanulságot hall ki, s a hagyományidézésből modern nemzedéki vallomás lesz:
| ... mert mi voltunk az elsők |
| kik elfelejtettünk kínzókamrákat építeni |
| és mi magunk vagyunk az a nyíl |
| a palota tornyán |
Király a lírai totalitásigényt az epikus teljességre törekvéssel kapcsolja össze, ennek jelét kell látnunk ciklusos versépítkezésében, a történelmiség hangsúlyozottságában (akárcsak Lászlóffynál) és határozott prózaíró tehetségre valló novelláiban, jelentős regényében (Kék farkasok, 1972). "... mind ez ideig azt hittem és bíztam benne, hogy a tények valami tőlünk függő dolognak, vágynak, elképzelésnek, szándéknak, akaratnak – a következményei, s éppen ezért van bennük valami költőiség ..." – olvassuk A Santa Maria makettjében (1970). A tényeket most a prózaíró Király László a maguk költőietlenségében, illúziótlanul veszi számba – mint újabb, csak a megharcolt bizonyosságokat elfogadó verseiben (Ballada a fáradt asszonyokról, 1970; Sétalovaglás, 1976; Az elfelejtett hadsereg, 1978). Nem jelent ez kiábrándultságot, csak realizmust, józanságra intést; ennek a szigorú józanságnak formailag is korszerű bizonysága a Jogod és hatalmad című történelmi parabola, amely Páskándi, Fodor {246.} Sándor, Kocsis István, Vári Attila jelentős kísérleteivel, illetve Mészöly Saulusával hangzik össze.