Zilahy Lajos (1891–1978)

Zilahy Lajos a két világháború közötti korszak egyik legsikeresebb, legnépszerűbb írója volt. Jellegzetesen "középosztályi" témák, mérsékelt romantika, valósághűséget idéző kisrealizmus, a társasági illemkódexet tiszteletben tartó erotika jellemezte legnagyobb sikert arató könyveit (Halálos tavasz, 1922; Két fogoly, 1927). Megérdemelt elismerés fogadta Fatornyok (1943) című drámáját, melyet félreérthetetlen antifasiszta, Hitler-ellenes tendenciája miatt 1944-ben, a német megszállás után betiltottak. Az ostrom idején Zilahy a Károlyi-grófok pincéjében kezdte írni az élete főművének szánt Ararátot (1947). E regényében szándéka szerint a magyar arisztokrácia széthullását ábrázolta. A Magyar-Szovjet {376.} Művelődési Társaság első elnöke volt, s társszerkesztője az Irodalom-Tudomány című folyóiratnak. 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban telepedett le, itt angolul is megjelentette az Ararát kibővített változatát (The Dukay's). Ugyancsak angol nyelven jelent meg a regény két kiegészítő része (The Angry Angel – A dühödt angyal, London – Melbourne – Toronto 1954; Century in Scarlet – A bíbor évszázad). Az előbbi a második világháború végéig követi nyomon a Dukayak sorsát, az utóbbi a család múlt századi történetének képével teszi teljessé a trilógiát, mely az újvidéki Forum kiadásában jelent meg először magyar nyelven. A külföldi kiadók gyakran megjelentetik Zilahy Lajos régen oly nagy sikerű műveinek új kiadásait, több nyelven napvilágot látott a Halálos tavasz, spanyolul összes művét közzétették Barcelonában. Az író az Ararát kiegészítése után nem írt új művet.

A Dukay-család (Novi Sad – Budapest 1965) – ezen a címen jelent meg a magyar kiadás – magában hordja Zilahy Lajos írói erényeit, de gyengéit is. Erénye a jól bonyolított történet, és érdekes a történeti háttér is, melyben élő, hiteles alakok mozognak, olykor történelmünk nagyjai, mint Kossuth Lajos vagy Bem. Az írónak azonban sosem a történelem ábrázolása az elsődleges célja. Ez csak háttér, többnyire díszlet, s előterében mozognak a szereplők, akik sosem alakítják az eseményeket, noha az írói jólértesültség és lelemény sokszor már-már kiemeli őket tartózkodásukból.

A családnak nincs egyetlen kiemelkedő tagja sem, noha vagyonuk és összeköttetéseik révén Európa legelőkelőbb köreiben forgolódnak, s ezek az események jó alkalmat szolgáltatnak az írónak, hogy színes leírások, eleven képek segítségével elevenítse fel a neobarokk társadalom üres, hiú öntetszelgését. Nem emelkedik az átlag fölé A bíbor évszázad Dukay Endréje sem, aki pedig sokra vitte a politikai pályán, hiszen Metternich kancellár közvetlen munkatársa lehetett. S nem tűntek ki fiai sem, akik közül az egyik kuruc érzelmű volt, a másik labanc, s az előbbi természetesen követi Kossuthot a száműzetésbe, s ott vallási fanatizmusának válik áldozatává. A következő generációkban egyre erősebbé válik a belső gyengeség – ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy Re-Re gróf elmebeteg –, mígnem a család utolsó életben maradt tagjai Amerikában próbálnak új életet teremteni, míg a Jókai-hősökre emlékeztető Ursi Mihály, Dukay Zia férje itthon marad, s eszméinek beteljesülését várja.

A szándék tehát nyilvánvaló: a hatalmas családregény keretében Zilahy Lajos a korszerűtlen, anakronisztikus arisztokrácia teljes és törvényszerű széthullását akarja ábrázolni. Ez azonban meglehetősen ritkán sikerül elementárisan és hitelesen. Amint Pándi Pál az Ararátról írt találó elemzésében, a Kétes realizmusban írja (Újhold 1948. II): "Hol sikkad el a lényeg az Ararátban? Ott, ahol az író a kulisszák mögé vezeti olvasóját, hogy onnan mutassa be az arisztokrácia szétzüllését. Ahelyett tehát, hogy {377.} a társadalom oldaláról világítaná meg ezt a hatalmas folyamatot, Zilahy hálószoba-intimitások sorozatává zsugorítja a feudális rend hanyatlását. Innen, a kulisszák mögül oszloposodnak szinte már a regény pilléreivé a családtagok, s a különböző mellékfigurák szexuális attrakciói; így válik az Ararátban a nemi élet züllöttsége a mágnásosztály dekadenciájának egyetlen biztos tünetévé."

Zilahy Lajos a belletrisztika szellemében jeleníti meg az eseményeket. A kiegészített Ararát, A Dukay-család nagyon ritkán emelkedett lapjai kivételével majdnem mindvégig megmarad egy kezdettől degenerált család belső rajzának, noha a család körül sokszor a kor uralkodó eszméi forrnak. Ezek az eszmék és eszmények azonban a regényben nem válhatnak uralkodóvá, mert a család életének eseményei eltörpítik őket. Annál is inkább fájlalhatja ezt az olvasó, mert Ursi Mihály alakjában már-már egy olyan típust teremtett Zilahy, amelyik a harmincas évek népi radikálisaira emlékeztet, s benne néhány önéletrajzi elemet is felvillantott az író, ezek azonban megintcsak nem juthatnak érvényre, sokszor pedig – mint az első budapesti bombázás leírásakor – felszínesek maradnak, utalásszerűvé silányodnak. Hiányzik a műből a rendszeres folyamatrajz is, lényegtelen epizódoknál hosszasan időzik el az író, lényeges éveket galoppban hagy maga mögött, így aztán a változások belső logikáját sem érzékelhetjük súlyuk és valódi jelentőségük szerint.

Az Ararátnak pedig "legendája" van azoknak az olvasóknak a szemében, akiknek a két világháború között Zilahy volt a kedvelt írójuk, s akik az ő szemén át nézték a történelem változásait. Ez abból is nyilvánvaló, hogy A Dukay-család Magyarországon is kapható három kötete hamar elfogyott. Pedig ha a regény történésrétegéről lefejtjük a legendát, nyilvánvalónak tűnik, hogy nem ez Zilahy legjobb és leghatásosabb műve, noha kétségtelenül ezt írta a legnagyobb gonddal és ambícióval. Az írásmódban is érezni azonban az író arisztokratizmusát. Történelmi kitérői, bölcselkedései, művelődéstörténeti betétei nem mindig válnak a szöveg előnyére. Nem véletlen, hogy azokon a lapokon, ahol őt magát is elragadja a történet pátosza, egyszeriben megemelkedik a mű. Kitűnő például Dupi gróf utolsó óráinak leírása, az az átokszerű végszó, melyet jelenlevő családtagjainak mond, akiken ez be is teljesedik. Hasonlóan emlékezetes Ursi Mihály és Zia utolsó nagy összecsapása, amelyben az író a hazaszeretetet, az otthon iránt érzett elkötelezettség gondolatát igazolja. Mert még a történelmi regény felhámrétegén is átüt olykor az emigránssors problematikája, még ebben a történelmi környezetben is módot és alkalmat talál Zilahy Lajos, hogy erről a nagyon súlyos gondról – áttételesen és allegorikusan – szóljon. Nem véletlen, hogy majdnem mindegyik hőse, aki kényszerűségből vagy a saját jószántából az emigrációt választja, elsorvad, jellegtelenné válik, mintha a hazától való távolsággal egyenes arányban növekedne bizonytalansága, talajtalansága is. Mintha ezeken a hősökön {378.} igazolódnék be A bíbor évszázad egyik nagyon fontos gondolata: "Egyetlen nemzet sem születik újjá egy másik nemzet méhében. Bármilyen nagy és gazdag is az a nemzet."

Zilahy Lajos élete végén helyreállította szülőhazájával való kapcsolatait. Régebbi műveivel ekkor ismerkedett meg az azóta felnövekedett olvasóközönség. Új kiadásban jelent meg két regénye: A lélek kialszik (1977) és A fegyverek visszanéznek (1978), kisregényeiből Valamit visz a víz (1976) címmel válogatás (Csöndes élet – Szépapám szerelme – Családi levelesláda), valamint Két fogoly (1980) című műve.