Karátson Endre (1934–)

Karátson Endre Budapesten született, az Idegen Nyelvek Főiskoláján tanult, majd Párizsba távozva a Sorbonne-on fejezte be tanulmányait. Kutatómunkát végzett, jelenleg a lille-i egyetem tanára. Írásai a Magyar Műhelyben és a hollandiai Mikes Kelemen Kör kiadványaiban jelentek meg, 1967-ben adta közre Lelkigyakorlat című elbeszéléskötetét. {438.} Mint irodalomtörténész a huszadik századi francia irodalommal, illetve a francia irodalom magyarországi hatásával foglalkozik. 1969-ben a párizsi egyetem kiadásában látott napvilágot Le symbolisme en Hongrie. L'influence de poétiques françaises sur la poésie hongroise dans le premier quart du XXe; siècle (A szimbolizmus Magyarországon. A francia költészet hatása a XX. század első negyedének magyar költészetére) című munkája, amely a francia szimbolista költészetnek a Nyugat nagy költőire gyakorolt hatását dolgozta fel. E terjedelmes monográfia hat költő: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula és Szép Ernő költészetét mutatja be, elmélyült szövegelemző munkával világítva meg azokat a poétikai és stiláris tulajdonságaikat, amelyek a francia szimbolizmus hatásáról tanúskodnak. Különösen a Kosztolányiról írott fejezet szolgál új felismerésekkel, de maga az egész munka értékes eredményekkel gazdagítja a hazai Nyugat-kutatásokat. A modern magyar irodalom iránt megmutatkozó érdeklődés továbbra is fontos szerepet játszik a párizsi magyar tudós munkásságában.

Elbeszélései példázatteremtő igényre és kísérletező hajlamra vallanak: Lelkigyakorlat című kötetében sorra tesz próbát a romantikus legenda (Zeneverseny), a tudatfolyam-ábrázolás (Abroszon innen, abroszon túl), az ironikus jellemtanulmány (Szakáts Attila önéletrajza), a szatirikus életkép (Kaleidoszkóp), a naplójegyzetekből és levélrészletekből épülő kisregény (Lelkigyakorlat a Chapmanon) és az ironikus homéroszi parafrázis (Télemakhosz utazása) lehetőségével. Történeteiben szerepet kap a líraiság és a fantasztikum, mesterei között megtalálható Kosztolányi, Michel Butor, Nathalie Sarraute és Jorge Luis Borges, akiről különben J. L. Borges és a nemzetekfeletti irodalom címmel érdekes tanulmányt közölt. Az argentin író munkásságának vonzásában alakult ki elbeszéléskötetének gondolati szerkezete: Karátson Endre novellái ismeretelméleti kísérletek és példázatok, amelyek azt kívánják igazolni, hogy a valóságot nem a tényekben, hanem a tények mögöttes világában lehet megragadni, s az ember valódi személyiségét minduntalan elfedik azok az arcok, amelyeket a külvilágnak mutat. Az ismeretelméleti dilemmákkal viaskodó párizsi magyar író Borges tanításai nyomán alakítja ki azt a meggyőződését, amely szerint "az elhalálozott istent az irodalmi képzelet helyettesíti, az irodalom az egyetlen metafizikai tevékenység a történelem- és vallásfilozófiák csődje korában". Ez a meggyőződés fantasztikus, egyszersmind játékos írói világhoz vezet: Karátson Endre megteremti Székely Boldizsárt, az elbeszélőt, az ő nevével jegyzi novelláit, hogy azután Székely Boldizsár halála című írásában leszámoljon saját teremtményével. Székely Boldizsár alakja révén tulajdonképpen az irodalommal szemben érzett kételyét fejezi ki, a régi kérdést veti fel: mi a különbség az irodalom és az élet között, illetve: az élet mennyivel valóságosabb, mint az {439.} irodalom? Személyes hangú útirajzait és újabb elbeszéléseit Színhelyek (London 1980) címmel jelentette meg.