Kabdebó Tamás (1934–)

Kabdebó Tamás Budapesten született, Baján és szülővárosában végezte tanulmányait. Magyar szakos tanárnak készült, 1956 őszén telepedett le Angliában, az oxfordi, cardiffi és londoni egyetemen angol irodalomtörténettel, történelemmel és könyvtártudománnyal foglalkozott. 1969-ben Guyanában a georgetowni egyetem könyvtárának vezetője lett, 1972-ben költözött vissza Angliába, londoni, majd manchesteri könyvtárakban dolgozott. Nagy szerepet vállalt a magyar költészet külföldi megismertetésében. 1962-ben Geman Hungaria címen wales-i nyelven adott ki magyar prózai antológiát, 1966-ban József Attila, 1971-ben Illyés Gyula válogatott költeményeinek angol fordítását rendezte sajtó alá. 1976-ban Hundred Hungarian Poems címmel Manchesterben adott közre magyar költői antológiát. Verseinek kétnyelvű kötetét Kétszívű – Twohearted címmel 1973-ban jelentette meg. 1971-ben Érettségi címmel gyűjtötte össze 1955-ben készült feljegyzéseit, 1974-ben adta ki Magyar Odisszeuszok című novellás kötetét, 1978-ban pedig Minden idők című önéletrajzi motívumokból felépített regényét.

Írói munkássága erősen személyes jellegű, saját tapasztalatainak tükrében mutatja be azt az utat, amelyet nemzedékének egy része – a történelemben és az eszmék terepén – bejárt. Guyanai kalandjainak elbeszélése során képet ad a diaszpóra körülményei között élő nyugati magyar értelmiség helyzetéről és közérzetéről is. Magyar Odisszeuszok című elbeszélésfüzérének hősei a nagyvilágban, leginkább Amerikában szétszóródott fiatal magyar tudósok és egyetemi oktatók: "Ott volt közöttük a sötét vitéz, a székelység bajnoka, a nagy viking szakértő, kinek donquijotés külseje kiváló szervezőkészségről tanúskodó belsőt takart. Ott volt a délamerikai reference specialista, aki a Balaton partján született (...), ott volt az újvilági nemzeti bibliográfia munkatársa, aki Pesten volt kislány, ott volt a katalogizálás tudósa, a beszerzés jeles mestere és ott volt az automatizálás programvezetője." E "magyar Odisszeuszok" otthon vannak az egész nyugati féltekén, derűs természetességgel viselkednek a nemzetközi konferenciákon, a követségi fogadásokon és a távolsági légijáratokon. Kabdebó Tamás mégis enyhe iróniával mutatja be őket, csakúgy, mint önmagát, ebben Kosztolányi Dezső a mestere, miként könyvének epizodikus szerkesztése is az Esti Kornél lírai szemléletét és epikus kompozícióját követi. Jól tudja, hogy "minden utazás annyit ér, amennyit azonközben önmagunkból beutazunk". Mulatságos és kalandos beszámolói nem pusztán a nagyvilágban bolyongó magyarok egzotikus élményeiről akarnak számot adni, inkább a személyiség alakulásáról: a lélek belső kalandjairól. Ő maga e szavakkal jellemzi munkáját: "ezt a történetfüzért {441.} (...) egy külső és egy belső földrajz kapcsolja a valósághoz. A külső földrajz hősei, az esetenkénti ulisszeszek, valóságos figurák (...) A belső földrajz egyetlen protagonistája, aki saját lelkének tájait járja be, csak félig odisszeusz, félig simplicissimus – de egészen magyar. Ez köti őt, a szerzőt, ki hol tanú, hol alany, hol mindakettő, a történetek főbb szereplőihez."