Csanda Sándor (1927–)

Csanda Sándor (*A Csanda Sándor munkásságát ismertető rész Turczel Lajos munkája.) Sas Andorral együtt szervezte meg 1951-ben a pozsonyi egyetem magyar tanszékét és a Pedagógiai Fakultás magyar tagozatát. Tanulmányaiban a régi magyar irodalommal, a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatokkal és a csehszlovákiai magyar irodalom történetével foglalkozik. Kötetei: Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok (1959), A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai (1961), Valóság és illúzió (1962), Hidak sorsa (1965), Első nemzedék (1968), Harmadik nemzedék (1971), Balassi Bálint költészete és a közép-európai reneszánsz stílus (1973), Szülőföld és irodalom (1977). A szlovákiai magyar lapokban és folyóiratokban számos kritikája és publicisztikai írása jelent meg.

Csanda kapcsolattörténeti munkásságának legértékesebb eredményét A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai című kismonográfia jelenti. Ez a mű három századra (16–18.) és annak népköltészetére és műköltészetére egyaránt kiterjedő hatalmas vizsgálati anyagot és a hozzákapcsolódó irodalmat öleli fel. A monográfia több olyan részletet is feltárt, amely eddig ismeretlen volt, vagy most vált először tudományos elemzés tárgyává. A történeti szempontot az irodalmi alapanyag közvetlen vizsgálatában és a kapcsolatok eszmei jellegének értékelésében is helyesen és árnyaltan érvényesíti.

Csanda Sándor főként a csehszlovákiai magyar irodalom első szakaszának (1918–1938) marxista igényű vizsgálatával foglalkozik. E tárgykörből való írásai közül a Sellyei József élete és művei című portré, valamint a Fábry Zoltán folyóiratáról szóló Az Út küzdelme a csehszlovákiai szocialista magyar irodalomért című fejlődéskép emelkedik ki. A csehszlovákiai magyar irodalommal foglalkozó eddigi munkásságának mintegy szintézisét jelenti az az összefoglaló irodalomtörténet, amely Első nemzedék címen 1968-ban jelent meg. Csanda a szlovákiai magyar irodalmat az egyetemes magyar irodalom szerves részének tekinti, de csehszlovák attributumainak és közvetítő, hídszerepének nagy fontosságot tulajdonít. Ez jellemző irodalomkritikai munkásságára is.