| Irodalom | TARTALOM | Az epitáfium |
FEJEZETEK
Míg az epika gyökerei az ősi költészetbe nyúltak vissza, s a fejlődés nagy eredménye ennek műköltői szintre való emelkedése volt, addig a líra vonatkozásában a deák-irodalom történelmi szerepét és teljesítményét a vallásos líra világivá formálásában lehet megjelölnünk. A műköltészet fejlődésének egészen új folyamatát csak a humanizmus indítja el, feltárva és követendő példának állítva a líra régebbi antik remekeit. A humanista költészet anyanyelven való jelentkezése előtt azonban a világi líra kezdetei mint az egyházi, vallásos költészet elvilágiasodott hajtásai jelentkeznek. Ezzel függ össze, hogy míg a deák-epika teljesen magyar nyelvű, a deák-lírának latin és magyar nyelvű termékei egyaránt vannak. Az elvilágiasodás jórészt már a latin költészeten belül végbement, ennek köszönhető, hogy az anyanyelven szerzett énekek egy része már mentes a vallásos, egyházias elemektől.
Latinul és magyarul egyaránt verselni a középkor végén már nem szokatlan dolog, amint hogy az sem, hogy egyházi személy költeményeit már nemcsak a szent alázatosság névtelenségével, hanem bizonyos irodalmi igénnyel, szerzőségét nem titkolva írja. Erre az újfajta magatartásra és gyakorlatra példa Csanádi Albert pálos költő működése, aki latin és magyar verseit (az utóbbiak nem maradtak ránk) hasonló érdeklődésű társainak el is küldözgette, véleményük iránt érdeklődve (1515). A világias deák-kultúra vonzása tehát egyháziakra is kiterjedt – Vásárhelyi András is akrosztichont és kolofont alkalmazott már Mária-énekében! – mialatt a deák-szerzők viszont a vallásos költészet által felhalmozott lírai formaelemeket tudták kamatoztatni. Ugyanolyan kölcsönösség, kiegyenlítődés, összeötvöződés ez, mint amely az epikában a naiv énekmondói és a deák-műköltői tevékenység között végbement. Az eredmény itt is – ott is azonos: a magyar nyelvű világi műköltészet kialakulása.
| Irodalom | TARTALOM | Az epitáfium |