Az Élektra

Bornemisza énekei lírai vonatkozásban fejlődéstörténetileg is igen kitűnő alkotások, irodalmi jelentőség tekintetében drámai átdolgozása és egyéb prózai művei mégis jóval túlszárnyalják amazokat. A Tragédia magyar nyelven (Bécs 1558) című Élektra-átdolgozását még bécsi tanulmányai idején készítette. Diáktársai számára – akik előadható darabot kértek tőle – formálta át Szophoklész tragédiáját magyar nyelvre. Miért esett Bornemisza választása éppen az Élektrára, az bizonyára jórészt azzal magyarázható, hogy Georg Tanner, Bornemisza bécsi tanára ez időben Szophoklész drámáiról tartott előadásokat.

Bornemisza munkája nem egyszerű fordítása a görög eredetinek. A tragédia témája, a történet magja Bornemiszánál ugyan nem változott, felfogásában azonban az egész mű 16. századivá és magyarrá lett. Bornemisza a kegyetlen zsarnok fejedelem szükségszerű bűnhődését aktualizálta az átalakított tragédiában. Ő a darabot "a keresztyéneknek erkölcsöknek jobbításokra, például" szerezte, annak nyilvánvaló bizonyságaként, hogy "az Úristen noha halogatja az büntetést az bűnért, de azért el nem feledkezik róla, hanem hova inkább késik, annyival inkább röttenetesbben bosszúját állja, minden személyválogatás nélkül". Ugyanaz a kérlelhetetlen, szigorú morális felfogás ez, mint amelyet Heltai érvényesít magyar krónikájában. A 16. századi kegyetlen urakat, fejedelmeket intő keresztény tragédiát Bornemisza azáltal formált az antik játékból, hogy törölte belőle az egész antik mitológiát, egyes jeleneteket (pl. a könnyebb megértés, a drámai feszültség fokozása végett)" felcserélt, helyenként a keresztény felfogás érvényesítése érdekében változtatott, bővített vagy rövidített a szövegen, sőt újabb jeleneteket közbe is iktatott. A szereplők sem maradtak érintetlenül: az antik kórusból nála egyetlen vénasszony lett; a Mesterből szinte protestáns prédikátor, Bornemisza nézetének hirdetője; új figurát is léptetett fel, Parasitust, az udvari talpnyalót; viszont nem szerepel a nála fölöslegessé vált Püládész. Azonkívül a darab sok vonatkozásban magyar jellegűvé vált, például az udvari szórakoztatók a hazai főurak udvari mulattatói; a szereplők a magyar udvari beszédstílus modorában társalognak; Oresztész imája akár egy protestáns könyörgés mintájául is szolgálhatna. E sajátosságok a "magyar" Élektrát annyira eltávolítják görög eredetijétől, hogy Bornemisza műve már szinte eredeti alkotásnak tekinthető. Azzá teszi a két főszereplő, a király és királyné magyar főrangúakat formázó jelleme, az egykorú hazai udvarok léhűtőit megtestesítő Parasitus, a nép vágyát kifejező, zsoltáros szavú Kórus s a többi figurának is egynémely vonása.

A tragédia legfőbb politikai problémáját Bornemisza a tragédia kiadásának latin utószavában foglalta össze. Ebben arra figyelmeztet, hogy Oresztész nővéreinek ellentétes magatartása világít rá a darab politikai kulcskérdésére: az aktív ellenállás vagy a megalkuvó passzivitás helyes-e a zsarnokkal szemben? A felelet nem kétséges: Élektra cselekvő elszántsága nyithat csak utat a felszabadulásra, Khrüszothemisz belenyugvása azonban csak a romlást idézheti {377.} fel. A zsarnokölő Oresztész tehát helyesen cselekedett, de vajon lehet-e belőle jámbor fejedelem? A Mester úgy véli, ha tiszta életű lesz, igazán és kegyelmesen fog uralkodni, akkor elkerülheti gonosz elődeinek sorsát. A kegyetlen hatalmasokat merészen bíráló hanghoz, a rájuk mért halálbüntetéshez Bornemisza keresztény tragédiájában éppúgy a biblia haragvó, bosszúálló istene adta meg a bátorságot, mint akár Szkhárosinak vagy Heltainak.

Bornemisza Élektrája a 16. századi magyar drámaírás legnagyobb alkotása. Ez jórészt kétségtelenül Szophoklész érdeme, de majdnem annyira Bornemiszáé is, aki a görög tragédiából nem fordítást készített, hanem egy új drámai művet hozott létre a humanizmus és reformáció szintézisének szellemében. A szereplő egyéniségét is jellemző erőteljes drámai stílusát a beszélt magyar nyelvből alakította ki, a költőiségében gazdagabb görög szöveg zeneisége azonban Bornemisza hangulatokat jól érzékeltető prózájában is benne lüktet.

Előadásra került-e valóban a magyar Élektra az 1558. évi császárkoronázás ünnepségei alkalmával, erről semmit sem tudunk, valamint arról sem, hogy később előadták volna, noha a 18. század végéig nem volt ismeretlen. 20. századi fölfedezése (1923) után Móricz Zsigmond tette széles körben ismertté, színre is alkalmazta, s azóta többször előadták.