Szamosközy István

Az erdélyi történetírás legkiemelkedőbb alakja, Szamosközy István (1565?– 1612) Kolozsvárt született, s tanulmányait Heidelbergben és Padovában végezte. Tanulmányaiban és pályája kezdetén Kovacsóczy támogatta, s az ő segítségével került hazatérése (1593) után a gyulafehérvári levéltár élére. Mint a fejedelmi udvar alkalmazottja, közvetlen tanúja lehetett a századforduló körüli évek különösen viharos és zűrzavaros erdélyi eseményeinek. Később Bocskay István az ország történetírójává nevezte ki, s végrendeletileg kétezer forintot hagyott Szamosközy készülő históriájának kinyomtatására. Nagy művét azonban nem fejezhette be, az elkészült részek pedig kéziratban maradtak s egyes darabjai elkallódtak.

Mint kiváló képzettségű humanista ő is írt vagy huszonöt-harminc alkalmi latin költeményt; főleg epigrammákat, amelyekben politikai ellenfeleit (Rudolf királyt, Bastát stb.) csipkedte meg. Tudományos érdeklődésének első terméke egy régészeti könyv (Analecta lapidum vetustorum et nonnularum in Dacia antiquitatum (Dácia kő-régiségeinek és egyéb régészeti emlékeinek gyűjteménye), Padova 1593), melyben – a Jagelló-kori Megyericsei János nyomába lépve – Erdély római kori feliratos emlékeit ismertette. Később a görög, római, zsidó, magyar és erdélyi pénzekről is írt régészeti tanulmányt, de ennek csak egy töredéke maradt fenn, kéziratban (Gyulafehérvár, Batthyány-kt.).

Magyar történeti művei mit foglaltak magukba, teljes bizonyossággal meg nem állapítható, mivel három fő művéből ma már csak terjedelmesebb összefüggő részek ismeretesek. Az elsőből, a Rerum Ungaricarum libriből (Könyv a magyarok dolgairól) az első és harmadik könyv teljesen, a második és negyedik csonkán jutott ránk. E munkája az 1558-tól 1586-ig terjedő évek egyetemes magyar történetének bemutatása volt, s szerzője azt talán Brutus munkája folytatásának szánta. Ő azonban már elsősorban az erdélyi különállás történetírója, s ezért a két következő nevezetes alkotásában már csak Erdély történetével foglalkozott. Közülük a Rerum Transylvanarum Pentadesből (Ötrészes könyvek Erdély dolgairól) teljesen csak az ötödik pentas (egy-egy pentas öt könyvből álló egység) és a hatodiknak az eleje ismeretes. Ezek az 1598–1599. éveknek, Báthori Zsigmond lemondásának és András fejedelemségének a történetét tárgyalják. Hebdomades (Hétrészes könyvek) című mun-{431.}kájából pedig megvan a hatodik és a hetedik hebdomas teljesen s a nyolcadik első négy könyve (egy-egy hebdomas hét könyvet tartalmaz). E megmaradt részek az 1603. év eseményeit, Basta rémuralmát és Székely Mózes fejedelemségét örökítették meg. Van még egy kései másolatban Historica narratio (Történeti előadás) címen ismert műve is, amely külön az 1594. év történetével foglalkozik. De originibus Hungaricis (A magyarok eredetéről) című dolgozata azonban elveszett; csupán Toppeltinus Lőrinc 17. századi szász történetíró idéz belőle néhány mondatot. Megmaradt viszont tekintélyes mennyiség magyar nyelvű feljegyzéseiből, mert – miként Gyulafi Lestár is tette – az egykorú eseményekre vonatkozó adatait, megfigyeléseit először anyanyelvén vetette papírra.

Szamosközy az erdélyi nemesség történetírója, aki már tudatosan különbséget tesz magyarországi magyar és erdélyi magyar között, s teljes mértékben átérzi szűkebb hazájának külön sorsát. A Magyarország és Erdély egyesítését célzó kísérletek kudarca éppen az ő életében tette nyilvánvalóvá Erdély történetének sajátos útját, s ezért műveiben is arra törekedett, hogy ezt a folyamatot megértesse. Figyelmének középpontjában ennélfogva a századforduló táján több hullámban Erdélyre zúduló pusztulások állanak. Ezek okait igyekszik pontosan feltárni, s az azokban szerepet játszó személyek megítélésében elfogulatlannak maradni. Ez többnyire sikerült is, egyedül Bocskayval, Erdély önállóságának visszaállítójával szemben mutatkozik elnézőnek, s ha nem is a tények meghamisításával, de a Báthori Zsigmond vérengzéseiben játszott szerepének elhallgatásával személyét kímélni törekedett.

Szamosközy igen alapos, lelkiismeretes tudós, aki minden elődjénél jobban támaszkodott a hiteles levéltári forrásokra, s írásbeli kútfőit a humanista filológus gondosságával és kritikus szemével kezelte. Oknyomozó módszerében egészen új mozzanatok, a francia történetfilozófus, Jean Bodin (1530 k.–1596) metódusával egynémely vonatkozásban rokon szempontok is megjelennek. A történeti személyek akarata mellett ő már észrevesz olyan elsődleges történelem-formáló erőket is, melyekre addig magyar történetíró nemigen vetett súlyt. Megkísérel bepillantani a történet hátterébe, s az események magyarázatát gazdasági, társadalmi, kulturális, földrajzi, nemzetiségi tényezőkben is keresni. Művelődés-rajzai, a történet vizsgálatában követett szempontjainak sokoldalúsága és mélysége Szamosközyt fölébe emelik valamennyi magyar humanista történetírónak.

A történetírói szakszerűség növekedése nem járt együtt Szamosközynél a művészi megformálás igénytelenebbé válásával. Bár nem mestere annyira az írás művészetének, mint Forgách, a jellemek ábrázolásában, a történet atmoszférájának éreztetésében, egy-egy drámai eseménynek vagy tájnak, városnak a leírásában igazi írói tehetségről tanuskodik; műveinek egyes részletei humanista irodalmunk legszebb lapjai közé tartoznak.