Elbeszélések

Folyamatosabb prózai elbeszélést még kevesebbet ismerünk, s azok is rendszerint tele vannak trufákkal, bölcs mondásokkal. Ilyen Nagy Sándor kalandos események sorozatából felépülő prózai históriája is. Az ismeretlen fordító által készített szöveget Heltai Gáspár adta ki Az Nagy Sándornak Macedónok győzhetetlen királyának históriája (Kolozsvár é.n.) címen. Forrása a 10. században készült latin Sándor-regény volt, melyet néhány lényegtelen rövidítést nem számítva teljes egészében megtartott. A vázlatosan odavetett események {520.} halmazában tündérmese-motívumok és lovagregény-jelenetek kavarognak az olvasó előtt. A fantasztikus kalandok végére Heltai írt az elbeszéltekből levont erkölcsi tanulságot.

A már említett kéziratos töredék, melyet 1598 táján másoltak egy kódexbe, a Mankóczi István viselt dolgai mintha csak a Nagy Sándor-féle történetek polgári paródiája volna, amelyben minden a fonákjára fordul, még a történetek tanulsága is. A nagy szavakkal előadott rendkívül kisszerű, jelentéktelen eseményekről, a Jupiter fiaként csudáit, s valójában otromba garázda és folyton póruljáró Mankócziról szóló töredék a nevetséges hősnek mindössze négy "fő cselekedeti"-t beszéli el. A deák-értelmiséghez tartozó, ismeretlen szerző, írókortársaihoz viszonyítva nem volt ugyan gyakorlott előadó, de humorát, szellemességét még a nyelvi kifejezés eszközeivel is megcsillogtatta. Írását, úgy tetszik, saját leleményéből, tapasztalataiból és irodalmi reminiszcenciáiból szerkesztette egybe.

Ezekből az elbeszélésekből a motiválás, az elmélyültebb rajz teljességgel hiányzik. Sehol sem vesztegelve, semmit sem részletezve, minél több eseményt igyekeznek lélegzetállító iramban, röviden összezsúfolni. A rohanó eseményáradatban a fabulák, trufák, ezek a kis kerek történetek szinte oázisként hatnak.

A regényes-novellisztikus, hosszabb lélegzetű elbeszéléseknek csak egyetlen gyűjteménye ismeretes 16. századi prózánkban, a már Heltaival kapcsolatban is említett Ponciánus históriája. Ennek egy ismeretlen fordító által készített szövegét Eberus Balázs bécsi könyvnyomtató adta ki 1573-ban. Salm grófhoz intézett latin ajánlásában a könyv kinyomtatását azzal indokolja, "hogy a megfeszített ideg a komolyabb teendőkre rugalmasabb és el nem ernyedt legyen, már csak a bölcsek ítélete szerint is kellemes és könnyebb dolgokra van szükség, melynek olvasásában a lélek üdülést találjon". A kötet tehát a gyönyörködtetés szándékát nyíltan hirdeti, s a kiadó azt is kijelenti, hogy azért vállalkozott ennek a műnek kiadására, "mivel a magyarok ... olvasni óhajtják" az elbeszélést. Jól számított, hiszen tőle függetlenül ugyanez években vetette piacra a jó üzleti érzékű Heltai is a maga Ponciánusát. A bécsi kiadás ismeretlen fordítója nem német szöveg alapján dolgozott mint Heltai, hanem a történetnek latin nyelvű változatából. Jól folyó, tiszta magyarsággal ültette át az eredetit, ha nem is olyan szépen és ízesen, mint Heltai. Ez a keretes novellagyűjtemény már korántsem oly vázlatos előadásban idézi fel a történeteket, mint az előbbi csoportbeli szerzemények. Ebben már a lélektani motiváció, némi jellem- és helyzetrajz is fel-feltünedezik. Ponciánus álnok feleségének, a császárné mostohafiának és a hét bölcsnek elbeszélései a világirodalom legnépszerűbb alkotásai; a gyűjtemény a biblia elterjedettségével vetekedett. Nem csoda hát, ha kétféle fordításban is megtalálta az útját a magyar közönséghez. Közkedveltségét történeteinek izgalmas változatosságával, az emberi élet csaknem minden helyzetét, állapotát színesen megelevenítő ábrázolásaival vívta ki.

Pesti, Heltai, Bornemisza művei mellett a 16. század magyar elbeszélő prózája ezekben a szórakoztató történetekben forrt, alakult, fejlődött ki a deákműveltségű értelmiség élő beszéde és az idegen nyelvű szövegek alapján.