Moralizáló történetek

A profán történetek egy részében még a korábbi bibliai epika tanító szándéka, valláserkölcsi célzata érvényesül; leginkább természetesen a prédikátor-szerzők regényes énekeiben. A legkorábbi közülük a talán még az 1560-as {525.} években készült Telamon históriája. Ismeretlen szerzője máig ki nem derített forrás nyomán írta, maga a történet azonban igen elterjedt volt minden nép irodalmában. Hazai környezetbe ültetett változata népköltészetünkben is elterjedt (vö. Kádár Kata balladája). Meséje szerint a görög Telamon király folyóba dobatja fiának szegény sorból választott menyasszonyát, mire a háborúból hazatért fiú ugyanott öli magát a vízbe, ahol a lányt belevetették. Összeölelkezve talált holttestüket Telamon azután közös sírba temetteti. Ezt az elbeszélést arra használta fel ürügyül az ének szerzője, hogy a protestáns vallásosság, a biblia szellemében közönségét az emberek isten előtt való egyenlőségéről oktassa ki. A különböző társadalmi osztályba tartozók házasságának problémáját kívánta tehát a vallás tanítására hivatkozva megoldani.

Vallásos keretben és vallásos szellemben előadott kalandregényt, Ruszlán császár históriáját foglalta énekbe a Dráva mellett egy másik ismeretlen énekszerző az 1580-as években. Az isten angyala rábírja a császárt, hogy családjával együtt kereszténnyé legyen. Szabadon választhat: vajon fiatal korában vagy vénségében akar-e boldog lenni itt a földön. A császár az öregkori boldogságot választja, mire trónjától megfosztva, megpróbáltatások hosszú sorát kell elszenvednie vénségéig, amikor visszahívják alattvalói, és elveszettnek hitt feleségét és fiait is megleli. A história közvetlen forrása a Gesta Romanorum egyik elbeszélésének valamely ismeretlen átdolgozása. Jellegzetesek az ének hasonló jeleneteiben feltűnően gyakran alkalmazott visszatérő variációk, ismétlődések s általában a sablonok, pl. az ún. lépegető formulák és más a szóbeli költészetre jellemző stíluselemek alkalmazása. A Cantio de militibus pulchra mellett ez a kései históriás énekünk őrzött meg legtöbbet a naív énekes epika sajátos előadásmódjából.

A Gesta Romanorum egy másik történetét énekelte meg 1593-ban Póli István Sóvárott, ahol talán evangélikus tanítóként működött. Ő is kedvvel tűzdelte meg az általa előadott történetet, Jovenianus históriáját, moralizáló részletekkel. A magát istennek képzelő Jovenianus császár csúfosan megbűnhödik kevélységéért: amíg egy tóban fűrdik, Rafael angyal magára ölti a császár ruháit. A meztelen Jovenianus megaláztatások sorozatán megy keresztül, amíg végre ráeszmél bűnhödésének okára, s Rafael angyal visszaadja trónját.

A világi történeteket megverselő egyházi személyek közül a legjobban a vallásos művei kapcsán már megismert Bogáti Fazekas Miklós életműve mutatja e költészeti ág vegyes, kevert jellegét, új témáknak régi formában való jelentkezését. Művelte – kezdő korszakában – a történeti tárgyú históriás énekköltést is: 1576-ban írta meg Görcsöni Ambrus Mátyásról szóló énekének folytatását Az ötedik része Mátyás király dolgainak mind haláláig (Kolozsvár 1577) címen, majd még további három részt szerzett, melyekben a Jagellók, Szapolyai János, I. Ferdinánd és II. János király dolgait tárgyalja. Történeti – részben magyar történeti – érdekű 1579-ben készült éneke is: Az nagy Castriot Györgynek, kit az török Szkenderbégnek hívott, ki Hunyadi Jánossal kétfelől vítt az törökre ... históriája hat részben (Kolozsvár 1592). Profán, regényes történetek megverselésére azért vállalkozott, mert a bibliai históriák iránt csökkent az érdeklődés. Bogáti panaszkodik is a közönség ízlésének eme szerinte helytelen megváltozásán: "Az szentek példáját ó {526.} dolognak tartják, vagy pap példának mondják." Mintegy kényszerűségből nyúlt tehát a világi-témákhoz, hogy a hivek valláserkölcsi nevelését – jobb híján – ezekkel szolgálja. Utolsó fennmaradt művében mentegetődzik is: "Pogán históriákban noha mindezt írták, Jó móddal életünknek bizony használhatnak."

Öt énekének tárgyát merítette "pogán históriákból"; négyet görög szerzőktől, Plutarkhosztól és Lukianosztól vett, Aspasia asszony történetét meg Ailianosz népszerű Varia historiájából. Művei nagy részét görög eredetiből fordította. A 70-es években írt, első két antik eredetű története közül a Báthori István koronázásának ünnepére (1576) készült műve csonkán maradt fenn (Három jeles főhadnagyoknak, az Nagy Sándornak, Anibálnak és az római Scipiónak az boldogság helyén az főhelyről való vetélkedések (Kolozsvár é.n.); érdekesebb azonban a másiknak, legkorábbi szerzeményének a tárgya: Szép história az tökéletes asszonyállatokról, mely az Plutarkhosból fordíttatott magyar nyelvre (Kolozsvár 1577). Tizenhárom "exemplum" van benne olyan asszonyokról, akik feláldozták magukat férjükért, akik inkább a halált választották, mint tisztességük elvesztését (Lucretia), akik bátorságukkal megmentették férjük életét stb. Magukat a történeteket igen röviden, szárazon adja elő, még az olyan furcsa, különös történetet is, mint a miletosi szűzek esetét, akiknél öngyilkossági járvány tört ki, amelyet csak úgy tudtak megakadályozni, hogy elrendelték: az ilyen öngyilkos leányt meztelenül kell végigvinni a városon, s ettől "meg kezde jőni eszek, magokat felakasztani nem kezdék". A hangsúly az elmélkedésen van, melyekre Bogátit személyes élményei indították: házasodni akart, de a tordai szüzek erkölcseit felettébb hiányosnak találta ("Lucretiát vajha most is találnánk ... de városban nem tudom, hol találnánk") s ez aztán különös – egyébként euripidészi olvasmányélményen alapuló – gondolatokra indította:

Ezt akarnám Istenem, megbocsássad,

Hogy rendeléd ember szaporodását,

Ne teremtesz vala asszonyállatot,

Ennek te találtad vala más módját.

A 80-as évekre ismét két antik témájú ének jut. 1586-ban szerezte az Ez világi nagy sok zűrzavarról való éneket (Kolozsvár 1591) Lukianosz nyomán. Kharon (Bogátinál: Setétes) feljön az alvilágból, hogy megnézze, miért sírnak az emberek, amikor leérkeznek hozzá; kísérője Hermész (Bogátinál: Angyal) egy magas hegyet készít neki, ahonnan a világ folyását szemlélheti. Az általuk látott különböző események mind azt példázzák, hogy a halál elől senki sem menekülhet. Nem más ez, mint egy haláltánc-ének, csak éppen antik eredetű példákkal. Sokkal sikerültebb ennél az egy évvel később, 1587-ben szerzett Aspasia asszony dolga és az jó erkölcsű asszonyoknak tüköre (Kolozsvár 1591). Ezt is oktató szándékkal, "tükerül szépeknek" szerezte, de az elmélkedő részek mellett már több teret szentelt a szépirodalmi igényű leírásoknak. Különösen a főszereplőnek, a szemérmes Aspasiának bemutatása sikerült:

Orcáját az földen Aspasia tartja, mert tüzes, úgy pirula,

Nagy keserves könyvel két szeme rakódott, hogy rab mód állapatja.

{527.} Bogáti utolsó munkáját 1598-ban fordította görögből, de ennek csak néhány töredéke maradt fenn. Mindenesetre érdekes, hogy éppen ennek a tárgya a leginkább regényes, szépirodalmi jellegű. Műve első részében Plutarkhosz alapján Demetriosznak haditetteit írja le, majd Demetriosz leányának, Stratonikának különös szerelmi kalandját meséli el Lukianosz nyomán. Amennyire a töredék alapján megítélhető, a történet tanulsága mindössze annyi, hogy a szerelem hatalmának senki sem állhat ellen, s ez adhatott okot Bogáti fentebb idézett mentegetődző nyilatkozatára. Úgy látszik tehát, hogy Bogáti rálépett arra a fejlődési útra, amely a moralizáló szándékú históriáktól a pusztán szórakoztató történetek megverseléséig vezetett.

A moralizáló jellegű regényes történetek sorában van a helye a közelebbről ismeretlen Illyefalvi István Jephta (Kolozsvár 1590) című históriájának is. Buchanan drámáját ez az erdélyi szerző, éppen egy évvel azután, hogy Balassi eredeti formájában tragédiaként fordította, a históriás ének műfajába költötte át. A témát egyszerűen bibliai történetként fogta fel, s ehhez illően nem fukarkodott az erkölcsi oktatásokkal sem. Buchanan feldolgozásának művészi igényessége azonban ennek ellenére nem sikkad el teljesen Illyefalvi kezén; verselése is élvezetes: szabatosan alkalmazza a Lucretia-strófát.