| Irodalom | TARTALOM | A munkadal |
FEJEZETEK
A költészet legősibb rezdülései minden valószínűség szerint lírai jellegűek voltak, a primitív ember érzelmi reflexióit fejezték ki, s azt a természetben és munkában átélt ritmusban szólaltatták meg. A váratlan, érthetetlen események, megrázkódtatások élményei, valamint az emberi munka testi-lelki benyomásai mitikus képzeteket, illetve a munka ritmusát plántálták be a líra kezdeti megnyilvánulásaiba. Legősibb típusaivá így a természetfeletti erőkkel kapcsolatot tartó rituális ének és a munkát megkönnyítő munkadal válhattak. Ez a primitív líra a matriarchátus viszonyai között a nők ajkán szólalhatott meg először, s innen eredhet, hogy a fejlődésben visszamaradt népeknél és a folklórban a líra szinte máig elsősorban a nők műfaja maradt. A líra ősi termékeinek kötött szövege még olyannyira sem volt, mint a folklór-alkotásoknak általában. Nem alakultak ki még variálódó énekszövegek sem, hanem csak énektípusok – az alkalomnak megfelelően, esetenként rögtönzött szövegekkel. Ezekben csak bizonyos refrénszerű formulák (a mitikus erőket idéző varázsformulák, jajgatás, a munkaritmust ismétlő vagy hangutánzó refrének stb.) állandósultak, egyébként azonban csak bizonyos tartalmi-szerkezeti sémájuk volt, melybe mindig az időszerű mondanivalót lehetett belefoglalni. Az ősi magyar líra emlékeit szövegszerűen ezért hiába keresnénk, legfeljebb egyes típusait remélhetjük kikövetkeztetni. Közülük megnyugtató bizonyossággal a tudomány ez ideig csupán háromnak az egykori meglétét tudta kimutatni. Kialakultabb ismereteink azonban csak a sámánénekről vannak, a másik kettőről, a munkadalról és a siratóénekről vajmi keveset tudunk.
| Irodalom | TARTALOM | A munkadal |