Kegyességi próza

A világiak vallásos prózaíró vagy fordító tevékenységében két műfaj, az áhítatos elmélkedés és az imádság áll az előtérben. Az előbbinek a termékei – Rákóczi francia és latin eredeti elmélkedéseit kivéve – mind fordítások, az imádságok túlnyomó többsége viszont eredeti alkotás.

{352.} Az ájtatos könyvek fordítói közül a puritánus; szellemben nevelkedett Huszti István (1671–1710 k.) az egyik kezdeményező. Leydenben és Halléban tanult, egyik orvosi disszertációját Bethlen Miklósnak ajánlotta, s talán az ő támogatásával lett hazatérése után ifj. Apafi Mihály udvari orvosa. 1699-ben, mikor az ifjú fejedelem Bécsbe távozni kényszerült, Debrecenben kapott orvosi, majd a kollégiumban filozófia-professzori állást. 1704 után Rákóczi szolgálatában, a kurucok között végez orvosi szolgálatot. Első kegyességi könyvét, Johann Arndt egyik művének fordítását (Keresztyéni jóságos cselekedetekkel teljes paradicsomkertecske, Kolozsvár 1698), Apafiné id. Bethlen Katának ajánlotta; másik nevezetes munkáját, a "nagy tudós ember" Giovanni Bona kardinális híres aszketikus írásának (Manuductio ad coelum ...) a tolmácsolását (Az égre kézenfogva vezető kalauz, Debrecen 1705) pedig Rákóczi udvari marsalljának, Vay Ádámnak és nejének, Zay Annának dedikálta. A kor kegyességi irodalmának felekezetközi színezetét jól szemlélteti, hogy a református orvos-filozófus egy evangélikus és egy katolikus teológusnak a könyveit ülteti át magyarra, a misztikus élmény közös voltának hangsúlyozásával tompítva el a keresztény vallások közötti dogmatikai különbségeket.

Bona is, Arndt is igen népszerű szerzők voltak az előkelő magyar olvasók körében. Bona Kalauzát előzőleg már Tarnóczy István jezsuita is lefordította Rákóczi nagyanyja, Báthori Zsófia számára; 1703-ban eredeti latin szövegét adták ki Kolozsváron; az emigráció éveiben pedig Rákóczinak is kedvelt olvasmánya volt. A pietizmus nagy előfutárának, Johann Arndtnak Wahres Christentum (Igaz kereszténység) című alapvető munkájából Petrőczi Kata Szidónia válogatta össze két nyomtatásban is kiadott kegyes prózai művének az anyagát; s részleteket fordított belőle – latin szöveg alapján – férje, Pekri Lőrinc († 1709) is, vejének, Vargyasi Dániel Istvánnak a közreműködésével. Pekri 1709-ben küldte meg kéziratát a fejedelemnek "pro revisione", nyomtatásban azonban az már nem jelenhetett meg, s elveszett.

Az elkallódás lett a sorsa annak a két fordításnak is, amely Hieronymus Drexel (1581–1638) bajor jezsuita Heliotropiumából (Nap után forgó virág) az isteni és emberi akarat megegyezését hirdető művéből készült. Mindkét fordító buzgó református nemesember: az egyik Komáromi János, a bujdosó Thököly szekretáriusa, akinek naplójáról a következő fejezetben lesz szó; a másik Újhelyi István († 1706), id. Apafi Mihály egykori udvari embere, Tofaeus püspök beszédeinek egyik sajtó alá rendezője s Huszti István egyik pártfogója; a szabadságharc aíatt Ugocsa megye jegyzője. Újhelyi a Magyar napraforgóvirág címet adta fordításának, s azt 1703 decemberében Rákóczinak küldte el, tőle kérve kinyomatását. Szimbolikus jelentőségű tény, hogy a legelső könyv, melyet a felekezetek közötti békesség jelszavával induló fölkelés vezérének ajánlottak, a református kegyességnek katolikus forrásból származó terméke volt.

Az imádságos könyvek szerzői, jórészt főnemesasszonyok, az áhítatos elmélkedések mecénásai közül, illetve azok ismeretségi-rokonsági köréből kerültek ki. Imádságoskönyv maradt fenn kéziratban ifj. Apafi Mihály (1676–1713) fejedelemnek, a coccejánus Pataki István neveltjének tollából Erdélyi fejedelem Apafy Mihály magános könyörgési (1690) címen; felesége, id. Bethlen {353.} Kata († l725) fejedelemasszony pedig özvegységében, "hazáján s házán kívül" bujdosva, a "maga bűnein titkon kesergő" bánatában fordította Bujdosásnak emlékezetköve (Lőcse 1726) című könyvecskéjét. Kéziratban maradt imádságoskönyvet írt Petrőczi Kata sógornője, Révay Erzsébet, a Thököly bukása óta bujdosó ifj. Petrőczi István kuruc generális elhagyott felesége; valamint Vay Ádámné Zay Anna, Huszti István Bona-fordításának a címzettje. Ráday Pálné Kajali Klárának ajánlva jelent meg az Igazságnak áldozatja (1737) című könyvecske, s Lelki hódulás (Kassa 1710) című kötetével maga Ráday Pál is az imádság-szerzők sorába tartozott: Kéziratban maradt kegyes elmélkedéseket és imádságokat írt a katonai írásairól ismert Forgách Simon tábornok is (Gyűzhetetlen és minden testi és lelki ellenséget meggyűzű fegyver). Kiegészítve a sort Bethlen Miklós, Rákóczi és Bethlen Kata imádságaival, a szubjektív-lírai imádság-irodalom szálai a magyar barokk irodalom 1700 körüli korszerű irányának szinte az egészét behálózzák.

Az imádságos könyvek a pietisztikus kegyességi stílus legközvetlenebb élesztőivé váltak s lírai mondanivalójukkal, hangnemükkel szinte a költészet határán állnak. Az imákat fogalmazó írónők egy része kísérletet is tett a versírással: id. Bethlen Kata prózai könyvecskéje elé a Mint a szarvas kit vadász sért ... kezdetű szép énekét, a 42. zsoltárnak saját sorsára való átírását, helyezte. Révay Erzsébet távollevő férjéhez írt verses levelet, s talán tőle származik az anyjának, Újfalusi Katának temetésére (1701) írt, s személyes líraiságával a hasonló termékek közül messze kiemelkedő, gyászvers-sorozat (Siralmas beszélgetések, Debrecen 1703) is. Zay Anna néhány igénytelen istenes verse prózai imádságainak kéziratához csatlakozik, költészet és lírai imádság teljes tartalmi egységét tanúsítva. Valamennyiük között a legjelentősebb és legtehetségesebb Petrőczi Kata Szidónia végül vallásos és szubjektív-érzelmes mondanivalójához már elsősorban a verses formát választotta, s a régi századok egyik rokonszenves költő-egyéniségévé fejlődött.