A pietista próza

A magyar pietista szerzők elsőnek az új irányzat szellemében fogant imádságos könyvek és hasonló kegyességi kiadványok szerkesztéséről és kiadásáról gondoskodtak. A kezdeményező e téren – akárcsak az énekköltészet vonatkozásában is – a Dunántúlon működő, üldözött életsorsú id. Ács (Aachs) Mihály (1631–1708) volt, aki 1683-ban Thököly seregében viselt tábori papi tisztséget. Arany lánc (Lőcse 1696) című népszerű imádságoskönyve, újabb kiadá-{455.}sok révén, egészen a 18. század végéig forgalomban volt. Másik prózai munkáját, "az idvességes halált kivánó emberek kedvéért" szerzett Boldog halál szekerét (Strassburg 1702) hasonnevű fia jelentette meg. Jeles imádság-szerző volt Torkos András (1669–1737) győri evangélikus rektor, majd lelkész is, aki Francke támogatásával adta ki Engesztelő áldozat (Halle 1709) című költői érzékkel megírt imakönyvét. Akárcsak a többi pietista imádságos könyvre, erre is az őszinte és közvetlen bensőséges imádkozásra való példaadás szándéka a jellemző. A pietizmus célkitűzéseinek megfelelően élete végén Torkos az Újszövetség új fordítását is elkészítette görög eredeti nyomán (Wittenberg 1736). A legszebb evangélikus imádságoskönyvet azonban a hányatott életű, Rákóczi által is támogatott Hegyfalusi György († l730) dunántúli prédikátor írta. Könyve, a Centifolia azaz száz levelű rózsa (H. n. 1729), a pietista érzületet ihletettséggel tolmácsoló könyörgéseket és hálaadásokat, "egeket hatható" imákat tartalmaz.

Az imádságok szerzésével párhuzamosan megindult a korábbi evangélikus misztika, valamint a pietizmus szellemének megfelelő teológia legfontosabb termékeinek a lefordítása, illetve kiadása. Ebben a munkában vezető szerepet játszott ifj. Ács Mihály (1672?–1711), akit maga Spener ajánlott be Franckénak, s aki hallei tanulmányai után győri, bártfai rektor; rozsnyói, kassai lelkész, illetve Ottlyk György mellett Rákóczi udvarának evangélikus prédikátora lett. A korábbi magyar evangélikus irodalomból újra kiadta a pietista felfogásnak megfelelő munkákat. Így látott napvilágot A kegyességnek mindennapi gyakorlása (Bártfa 1710) címen, a pietizmus előfutára, Johann Gerhard egyik munkájának a fordítása, melyet csaknem száz év előtt készített Zólyomi Perinna Boldizsár, s 1616-ban már meg is jelentetett. Ács verses ajánlása szerint az anyanyelvű vallásos irodalom szegény voltán óhajtott az új kiadással enyhíteni, s ugyanez a cél vezette Madarász Márton eperjesi lelkész Szent Bernát atyának szép ájtatos elmélkedése című, 1649-ben már megjelent fordításának új kiadásakor (Kassa 1710) is. Ez utóbbi könyvét Szent-Iványi Jánosnak, Rákóczi művelt brigadérosának ajánlotta. Ifj. Ács Mihály legjelentősebb alkotása a Johann Friedrich König német ortodox teológus Positiva theologia című munkája nyomán készült Magyar theológia (Bártfa 1709), melyben a betűrágó ortodoxiát megpróbálta összebékíteni a rajongásra hajlamos pietista kegyességgel.

A német aszketikus irodalom talán legnagyobb szabású alkotásának, Johann Arndt Wahres Christentumjának (Igaz kereszténység) a lefordítása már a magyar pietisták második nemzedékére várt. Arndt híres könyvét, melyből már Petrőczi Kata és Pekri Lőrinc is fordítgatott részleteket, Vázsonyi Márton (1688–1737), Szenicei Bárány György (1682–1757) és Sartorius Szabó János (1695–1756) együttes erővel jelentették meg: Az igaz keresztyénségről írott négy könyv (Jéna 1741) címmel. A szöveget Vázsonyi tette át magyarra, Bárány javította át, Szabó rendezte sajtó alá s írt hozzá előszót.

A pietizmus gyakorlati, pedagógiai célkitűzéseit közvetítő műveket, elsősorban Francke könyveit, szintén e három szorgalmas író fordította le. Franckénak Rövid és együgyű, de fundamentumos útmutatás (Halle 1711) és Szentírás szerint való életnek regulái (Halle 1711) című írásait Vázsonyi, az Oktatása a {456.} gyermeknevelésrül (Halle 1711) címűt pedig Bárány fordította le; Szabó pedig Jakob Rambach egyik művét ültette át magyarra Gyermekeknek kézikönyvecskéje (Jéna 1740) címmel. Ezek a könyvek, valamint a fordítók előszavai az oktatás, nevelés egyetemes alapelveit fejtik ki, a latin helyett az "anyai nyelv" tanítását és a reális tárgyak (földrajz stb.) tanítását sürgetik, s általános erkölcsi útmutatásokat tartalmaznak.