28. VERSEGHY FERENC (1757–1822)

FEJEZETEK

Verseghy Ferenc 1757-ben született Szolnokon. Apja alacsonyrangú hivatalnok (sótiszt) volt, anyja írástudatlan, egyszerű asszony. A családban élt ugyan a nemesi származás hagyománya, de iratokkal igazolni ezt nem tudták. Az író Pesten, a piaristák gimnáziumában (1766–1769), majd Egerben, a a jezsuitáknál (1769–1771) tanult. A középiskola elvégzése után belépett a szemináriumba, kijárta a filozófiai tanfolyamot s beiratkozott a teológiára is (1771–1777). 1777-ben otthagyta az egri szemináriumot, beiratkozott az egyetemre, de 1778 tavaszán már újból kispap lett. Ezúttal a pálos-{164.}rendbe lépett. Mint novícius alapos zenei műveltségre tett szert. 1781-ben pappá szentelték, 1783-ban filozófiai doktorátust szerzett, 1784-ben teológiából nyert egyetemi fokozatot. 1784–86-ban hitszónokként működött Pesten. A pálosrend feloszlatása után tábori lelkészi állást vállalt, de 1788-ban betegsége miatt ott kellett hagynia, 1789-ben Budán telepedett meg; ekkoriban ismerkedett meg Herpi Krisztinával, a volt klarissza apácával. Vonzalmuk szerelmi viszonnyá fejlődött, s e miatt sok baja támadt egyházi felettes hatóságaival. A nehézségek ellenére is kitartottak egymás mellett egészen 1795-ig.

Első irodalmi művei a Magyar Museumban jelentek meg. A folyóirat Pesten nyomtatott első kötetének korrektúráját – Batsányi ajánláséra – Verseghy végezte. A két író Pesten ismerkedett meg egymással, s Batsányi beszélte rá Verseghyt Millot világtörténetének lefordítására (1790–91). A mű első kötetének végén közölt tíz egyházellenes értekezés miatt hosszú cenzúra-perbe bonyolódott Verseghy. Az eljárás azzal végződött, hogy a nagyszombati szemináriumban eltöltendő három hónapi fogságra ítélték a szerzőt (1793). 1794 júliusában Hajnóczy József beszervezte Verseghyt a magyar jakobinusok mozgalmába. Verseghy fordította első ízben magyarra a Marseillaise-t (A marsziliai ének). A szövetkezésben való részvétel miatt 1794 decemberében elfogták és halálra ítélték; ítéletét az uralkodó kegyelemből változtatta bizonytalan idejű börtönre. A Martinovics-per vádlottjai közül ő szenvedte a leghosszabb fogságot. Kufsteinban Batsányival és Szentjóbi Szabóval kezdte meg raboskodását, Grazban folytatta, 1803 augusztusában Spielbergből szabadult. Hazatérése után Budán telepedett meg. 1804-ben József nádor udvarmestere, Szapáry János gróf rábízta lányának nevelését, később magát a nádort is tanította magyarra. Hogy anyagi helyzetén segítsen, a helytartótanács megbízásából rendeleteket fordított, iskolai magyar nyelvtanokat írt, a pest-budai nyomdászok számára korrigált, szerkesztett, átdolgozásokat készített. 1822-ben halt meg Budán,