Horvát István (1784–1846)

Nemesi rendű, de iparűző családból született 1784-ben, Székesfehérvárott. Jogot tanult a pesti egyetemen, és közben az aulikus szellemű Ürményi országbíró fiai mellett nevelősködött. Felvilágosult nézeteinek és hazafias érzelmeinek szöges ellentéte volt a Béccsel megalkuvó nagyúr váli és pesti környezete. Vitkoviccsal az egyetemi évek alatt kötött barátságot, 1809-től Kazinczy híve és levelezőtársa, s buzgó tisztelője Virág Benedeknek, akit segít a Magyar Századok anyaggyűjtő munkájában.

Fiatal éveiről naplót vezetett Mindennapi címmel. Ebben sokszor igen merész, haladó nézeteket vallott, például helyesnek tartotta volna, ha a haza {289.} javára áldozni nem akaró, pénzüket külföldön elpazarló arisztokraták vagyonát "megkevesbítenék". Az 1811. évi országgyűlésre Horvát Pozsonyba utazott, és ott a magyar nyelv jogait védőknek addig ismeretlen történeti adatokkal szolgált, egy iratot szerkesztett a nyelvügyről, s azt a követek közt terjesztette, hogy a magyar nyelv érdekében való fellépésre bírja rá őket.

A triász működése idején jelentek meg első történeti munkái, részben még grammatikai kutatásokkal vegyest. 1810-ben Pest városának ajánlotta Pest szabad királyi városnak régi Ofen német nevéről című munkáját. 1812 és 1815 közt szerkesztette a Magyar Dámák Kalendáriumát; ennek 1814. évi kötetében jelent meg először Kölcsey a nyilvánosság előtt a Róza című balladával és két lírai költeménnyel. Szemere, Virág, Vitkovics versei, Kazinczy egy novellája és Horvát történeti dolgozata A szépnem hazaszeretetéről alkotják e kötet fontosabb darabjait. A triász felbomlása után Horvát a Széchényi Könyvtár őre lett. 1815-ben kezdődnek nagy történettudományi polémiái. Először egykori tanárával, Schwartner Mártonnal került szembe, vele ellentétben azt állította, hogy Nagy Lajos és Mátyás királyok szerepet juttattak udvarukban a magyar nyelvnek is. A nemesi patriotizmus Horvát e fellépésében a nemzeti becsület védelmét látta; Pázmándi Horvát Endre és Berzsenyi levélben köszöntötték, a megyék körözték munkáját. Horvát ettől kedve a nemzeti történelem és különösen az őstörténet kutatója, és egyre türelmetlenebb makacssággal iparkodik minden régi értékről a magyar eredetet kimutatni. Biztatta Pázmándi Horvát Endrét a honfoglalás megéneklésére, maga is megírta a honalapítás egy jelenetét Árpád Pannon hegyén címmel az 1822. évi Aurorában. Tagja volt az 1817-ben megindult Tudományos Gyűjteményt irányító Tudományos Egyesületnek. Sok régi oklevelet és irodalmi emléket fedezett fel, többek közt a Balassi Menyhártról szóló komédiát. A Marczibányi-díjat odaítélő bizottság titkára lett. Közreműködött az Aurora megalapításában.

1820-ban jelent meg Magyarország gyökeres nemzetségeiről szóló munkája, melyet a nemesi alkotmány és a nemesi jogok védelmében írt. A mű – konzervatív célzata ellenére – bajt hozott a szerzőnek. A kormány abszolutizmusellenes célzatokat vélt kiolvasni belőle, s Horvát elvesztette titkári állását az országbírói hivatalban.

A huszas évek folyamán egyre inkább ábrándos őstörténeti tanulmányai foglalták le Horvát Istvánt. A bibliában és az antik forrásokban szereplő nevekről ki akarja mutatni a magyar eredetet (Ádám<ad ám, Karthagó<kard hágó, Parthus<pártos stb.) abból a képtelen elképzelésből kiindulva, hogy a világ legrégibb népe a magyar, s ettől származik minden nép és minden kultúra. Rengeteg energiát, időt, anyagi áldozatot ölt bele ebben az eleve kudarcra ítélt vállalkozásba. 1825-ben jelentette meg ebben a szellemben írt könyvét Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből címmel. Ebben tagadta a finnugor eredetet, a magyarokat a pártusokkal és a szkítákkal azonosította. E nézetei erősen hatottak az ifjú romantikusokra, Vörösmartyra is, aki gyakran felkereste őt és érdeklődéssel hallgatta őstörténeti fejtegetéseit.

Horvát naivul nacionalista és magyarkodó elméletéből hamar kiábrándultak az Aurora munkatársai. Megsértődve, hogy nem ő lett a Tudós Társaság titkára, Horvát az akadémiai tagságot is visszautasította. 1833 és 1836 közt a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője volt, tele tömte lapját magyarkodó, {290.} már akkor elavult etimologizálásaival, nemegyszer soviniszta történeti elmefuttatásaival, s az új romantikus írói iskola ellen foglalt állást. Bajza élesen válaszolt a Kritikai Lapokban.

1823-tól Horvát a diplomatika, majd a magyar nyelv és irodalom tanára volt a pesti egyetemen. Bár előadásaiban is tudománytalan, kalandos utakra tévedt, tüzes magyarsága nagymértékben hozzájárult a reformkori magyar fiatalság hazafias neveléséhez, s 1846-ban bekövetkezett halálakor az ifjú Eötvös, Szalay László és Vasvári Pál hálával emlékezett meg tanári működéséről.