41. KAZINCZY PESTI TRIÁSZA

FEJEZETEK

Kazinczy harcának sikeréhez jelentékeny mértékben hozzájárult az a körülmény, hogy Pesten létrejött egy olyan írói csoportosulás, mely a széphalmi mester elveit képviselte, őt vezérnek ismerte el, s harcba szállt a nyelvújítás védelmében. A csoportosulás magja három író volt: Horvát István, Vitkovics Mihály és Szemere Pál, kiket Kazinczy "triászának" nevezett el.

A triász eredete Révai és Verseghy helyesírási vitájának, idejére nyúlik vissza. Horvát István, Vitkovics Mihály és Ferenczy János ügyvéd, a későbbi földrajzi író, Révai nyelvészeti és helyesírási elveit tették magukévá, s Horvát értekezést adott ki Boldogréti Víg László álnéven Verseghy ellen. Kazinczy egyik levelének (csak utólagosan jóváhagyott) publikációja a széphalmi mestert is bevonta – Révai Miklós mellett – a vitába. Révai 1807-ben bekövetkezett halála után a tanítványok folytatták munkásságát, s mikor Ferenczy {288.} Bécsbe távozott, helyét Szemere Pál foglalta el, Kazinczy legkitartóbb és leglelkesebb neológus híve, aki már nyilvánosan is felszólalt Kazinczy mellett az Árkádia-perben.

1808-ban Kazinczy Bécsbe utaztában néhány napig Pesten tartózkodott, s ekkor Szemere teljesen megnyerte hívéül Vitkovicsot és Horvát Istvánt. Kazinczy-tiszteletükre jellemző Vitkovics meghatározása a triász célkitűzéseiről: "Kazinczynak írását a fővárosban képviselni és közrehatását támogatni." Mesterük javaslatára egy kritikai folyóiratot terveztek Aurora, majd Amalthea néven; ez nem jött létre, de az összegyűjtött anyag felhasználásával indult meg Döbrentei Erdélyi Muzeuma. Előkészítették Dayka és Berzsenyi műveinek kiadását. Hadakoztak Czinke Ferenccel, aki a neológia ellenfele a pesti egyetemi katedrán. Az egyetemi hallgatók egy csoportja Horvát Istvánt kéri fel magyar nyelvi és irodalmi előadásokra, köztük volt Bierbauer-Serfőző, későbbi nevén Helmeczy Mihály, ő lett a nyelvújtás egyik legtüzesebb híve. 1812-ben Horvát kiadta Kazinczy és Szemere három-három szonettjét. A triász kapcsolatot tartott fenn vidéki írókkal (Kölcseyvel és Berzsenyivel) is. Horvátnak sikerült megindítania az első magyar szépirodalmi almanachot, a Magyar Dámák Kalendáriumát (1812–1815), Kazinczy híveinek írásait közölte benne. 1812-től a triász összejövetelei Vitkovics irodalmi estélyein rendszeressé váltak, s bár ekkor a korábbi egység már meglazult, törekvéseik tovább éltek Szemere nyelvújítási harcában, a Mondolatra. Kölcseyvel együtt adott Feleletében.

A triász tagjai későbbi munkásságukkal már a következő irányzat, az Aurora köre számára egyengették az utat: Horvát a magyar múlt és őstörténet felé irányítja a figyelmet, Vitkovics népdalok írásával próbálkozik, Szemere esztétikai munkáiban a romantika és a népiesség irányában tájékozódik. Alapjában véve azonban mindvégig a Kazinczy-iskola hívei maradtak, és később több ponton szembekerültek az új, romantikus irányzattal.

A triász érdekes fejlődési fok irodalmunk polgárosodása útján. Tagjai városi életformájú emberek, Horvát és Vitkovics mögött nem áll nemesi birtok, polgári foglalkozást kell vállalniuk, s Szemere is csak 1812-től veszi át péceli birtokát. Társaskörükben Vitkovics estélyein közvetlenebb, polgáribb a hangulat, mint a mecénáskodó Teleki László szalonjában. A triász működése átmenet a vidéki nemesi kúriákban létrehozott irodalom és az Aurora körül kialakult minden vonatkozásban városi, polgári irodalom között.