Vitkovics Mihály (1778–1829)

1778-ban született Egerben. Apja görögkeleti lelkész volt, aki szerbnek nevelte fiát, de Vitkovics már diákkorában magyar verseket írt. Iskoláit felváltva Egerben és Budán végezte, jogi tanulmányokat folytatott, majd mint jónevű ügyvéd működött Pesten. Egyetemi tanulmányai alatt ismerkedett meg Horvát Istvánnal, mindketten nagy tisztelői és gyakori látogatói voltak Révai Miklósnak és Virág Benedeknek. 1808-tól kezdődik barátsága Szemerével és Kazinczyval. 1812-ben szerelméhez, özv. Manoliné Popovics Theodórához költözött, ennek Kereszt utcai (ma Szerb utca) házában tartották az írók baráti összejöveteleiket. Vitkovics vidám kedélyű, nyájas modorú ember volt, s a ház asszonyának szeretetreméltósága is fokozta a közvetlen baráti hangulatot ezeken a találkozókon. A társaságban megfordult a kor minden jelentősebb magyar írója, a vidékiek sem mulasztották el felkeresni Vitkovicsot pesti tartózkodásaik alkalmával. Kiemelkedő esemény volt a társaság életében Virág Benedek és Kazinczy névnapjának megünneplése. Vitkovicsnál tárgyalták meg a kiadások kérdéseit, több mű megjelenését anyagi támogatással, gyűjtéssel is elősegítették. Az Aurora írói is látogatták Vitkovics estélyeit, Vörösmarty mindvégig jól érezte magát ebben a körben, Kisfaludy Károly viszont összekülönbözött vele, mert Vitkovics ügyvédbarátai sértőnek találták magukra nézve A Kérők Perföldyjét. 1828-ban Vitkovicsot is meghívták a Magyar Tudós Társaságot előkészítő bizottságba. 1829 szeptemberében halt meg, s az egész pesti íróvilág nagy részvételével temették el. Vörösmarty szép elégiában búcsúztatta el a Tudományos Gyűjteményben.

Vitkovics diákkorában rímes verseket írt, de 1800 körül áttért a klasszikus időmértékre, és a nyilvánosság elé már ilyen költeményekkel lépett. Első megjelent műve: óda br. Orczy József halálára. "Kádenciás" verseinél mindig is többre tartotta az időmértékeseket. A klasszikus formák mindvégig vonzották, egyik utolsó műve a Lilihez írt ciklus, lírájának egyik legsikerültebb alkotása disztichonos darabokból font versfüzér. 1817-ben kiadott versgyűjteményébe csak antik formájú költeményeit vette fel. Ódáiban, elégiáiban, episztoláiban a barátság érzelmei szólalnak meg főként Virág Benedek, Kazinczy Ferenc, Horvát István és Kultsár István iránt, továbbá horatiusi utánérzések és a szerelem, melyet egy egri leány, Bernáth Lidi iránt érzett, akit Vitkoviccsal való mátkasága után máshoz adtak férjhez. Ennek a szomorú végű szerelemnek történetét egy szentimentális levélregényben írta meg, melyet később kiadója, Szvorényi József A költő regénye címmel tett közzé. Vitkovics prózája eleven, előadása fordulatos, a szentimentális regényeket jellemző érzelmi áradozás {291.} viszonylag kevés helyet foglal el művében, s jól megismerhetjük belőle a korabeli társas életet. A befejezés is más mint a korabeli levél-regényekben: a hős, Vidényi eljut a csalódás után az érzelmi gyógyuláshoz. Vitkovics jól ismerte Kármán műveit: Fanniját szerbre fordította és kisebb változtatásokkal Spomen Milice (Milica emlékezete) címmel ki is adta a szerző megnevezése nélkül.

Újszerű Vitkovics működésében élénk érdeklődése a népköltészet iránt. Estélyein a vendégek nemcsak társalgással, hanem énekléssel is szórakoztak. A jóhangú Vitkovics magyar és szerb népdalokat énekelt, sőt a népi dallamokra maga költötte dalokat is. Ezeket eleinte csupán a baráti körnek szánta, és csak 1821-től kezdve jelentette meg ilynemű költeményeit. A húszas években már irodalmi céllal írt népdalokat, ezeket az almanachok közölték, kettőt – Kisfaludy Károly népdalai között – az Aurora. Mint szerb anyanyelvű magyar író, hivatva volt az ekkor Európa-szerte népszerűvé váló szerb népköltészet ismertetésére. Vitkovics tanulmányt írt erről, és kilenc szerb "regedalt" magyarra fordított. Kiemelkedik közülük a Bácskai regedal, melyben szerencsésen alkalmaz néhány, a magyar népballadákra emlékeztető régies fordulatot. A magyar népdalokat utánzó versei helyzetdalok, nem a költői önkifejezés termékei, legfeljebb futólagos vidám hangulatok tolmácsolói. A műnépdal egyes sajátságait már Vitkovics is sikerrel alkalmazza: a dalkezdő képet, a népies megszólításokat, a csattanót. Ismertebb népdalai: Füredi pásztor dala, Fut a szarvas ... Pirongatol édesanyám ...

Költészetének mennyiségileg is jelentős részét alkotják epigrammái (csaknem háromszázat írt). Főként ún. görög típusú epigrammák ezek, a legkülönbözőbb témákról, van köztük gondolati, van érzelmi jellegű. A gúnyosak általános hibákat tűznek tollhegyre és nem személyes invektivák; Vitkovics a kor irodalmi harcaiban mint "nagy békéltető" szerepelt. Bajza nagyra értékelte Vitkovics epigrammáit, Az epigramma teoriájáról írt tanulmányában főleg a Czenczihez, a Féltés és a Féltékeny vég szava című érzelmes darabokat méltatta. Sikerültek a kritikai jellegűek is, különösen A mai világ, Bécs és Moszkva és a Barraihoz címűek.

Vitkovics, mint lírikus, ügyes technikával írt, olykor tiszta csengésű, személyes erejű hangokat is megütött, szerelmi témájú költeményein kívül főként Virág Benedekhez és Horvát Istvánhoz írt ódáiban, költői leveleiben. A természet képét ihletetten festi tiszaroffi episztolájában, mely egyik ihletője volt Berzsenyi verses levelének, a Vitkovics Mihályhoz címzettnek. A rímes formában Vitkovics sikerült alkotása magasztaló ódája Kazinczy Ferenchez.

Prózai művei közül meséit adta ki 1817-ben, Kazinczy jóváhagyása után. Hetvenöt állatmesét írt, ezek rövidre fogott történetek, részletező tanulságlevonások nélkül. Lessing elvei alapján az ezópuszi egyszerű előadásra törekedett. Eredetileg úgy tervezte, hogy meséivel együtt kiadja Pesti Gábor meséit is és Lessingnek a fabuláról szóló értekezését.

Mikor 1808-ban az erdélyi magyar színtársulat Pesten játszott, Vitkovics megpróbálkozott a színdarabírással. Drámát írt Rákóczi rodostói száműzetéséről, Wesselényi és Széchy Mária murányi kalandjáról. E művei elvesztek vagy kéziratban lappanganak; Toldy Ferenc még olvasta őket, és szerinte jelentős alkotások voltak. Vitkovics ezenkívül németből, ill. német közvetítéssel franciából is fordított drámákat, közülük egy színre is került.