70. AZ 1840-ES ÉVEK SAJTÓJA A FORRADALOM ELŐTT

FEJEZETEK

A negyvenes évek uralkodó laptípusa a politikai hírlap. Addig a politikai átalakulás erői is a folyóiratok hasábjait használták agitációs fórumként; a század ötödik évtizedében már a politikai hírlapok irányítják a közvéleményt.

Az Athenaeum búcsúszavában Bajza József a politikai ébredést ünnepli, annak ellenére, hogy az készteti lapjának megszüntetésére, mert az irodalmi folyóirat olvasói átpártoltak a Pesti Hirlaphoz. "Ez ébredés megtermendi gyümölcseit idővel még az oly tartalmú lapokra nézve is, mint az Athenaeum. Egyes károk nem jöhetnek tekintetbe ott, hol az egész nyer."

A sajtószabadság ügye az érdeklődés középpontjába kerül. Nyugaton egymásután dőlnek le a feudális örökségű cenzúra korlátai. Az angol sajtó már több mint száz éve független a cenzúrától és a privilégiumoktól, a Timesnak, a legnagyobb napilapnak a tekintélye a kormányéval vetekszik, tájékozottság tekintetében megelőzi a kormány szerveit. A francia sajtóviszonyok az 1830. évi forradalom után némiképpen kedvezőbbé válnak; megindul a nagy példányszámú tőkés sajtó első orgánuma, a Presse, amelynek újszerűségét a reformkori magyar utazók (Szemere Bertalan) is észreveszik. Angliában és Amerikában ekkor keletkeznek az első szakszervezeti lapok s megjelenik a chartisták munkásmozgalmi sajtója is. Németország elmaradott viszonyait teljes erővel ostromolja a "fiatal Németország", a Vormärz mozgalma, és a sajtószabadság mellett áll ki egyik legelső tanulmányában Marx Károly, aki Kossuth Pesti Hirlapjával egyidőben szerkeszti a leghaladóbb német lapot, a Rheinische Zeitungot. Még az ausztriai kormány is iparkodik – az 1839–40-i országgyűlés és az úgynevezett "szólásszabadsági sérelem" orvoslása után – az enyhülés és a modernizálódás látszatát kelteni. Új cenzúra-szabályzatot dolgoznak ki Magyarország számára, és a cenzúra irányítását a helyi hatóságok önkényeskedésének ellensúlyozására a helytartótanács kebelében szervezett központi könyvvizsgáló bizottságra bízzák.

A lapszerkesztés és lapkiadás polgárinak nevezhető átszerveződése tovább halad előre. Kialakul a főfoglalkozású hírlapíró és szerkesztő típusa. Ilyen volt évekig Kossuth Lajos is, de különösen szerkesztőségi munkatársai, mint Vörös Antal, Gyurmán Adolf. Garay János a Regélő szerkesztőségében kezdi, majd önállóan szerkeszti a Regélő Pesti Divatlapot. Nagy Ignác a Rajzolatok, {557.} majd a Jelenkor és az Athenaeum, végül a Budapesti Hiradó rovatvezetője. Ugyanakkor, igaz, hivatalnok is a legfelsőbb pénzügyi hatóságnál, a kamaránál, de míg itt mindössze 450 forintot keres évente, addig szerkesztői és újságírói jövedelme 1844-ben 2328 forintra rúg. Igazi üzleti vállalkozók már a divatlapok kiadói: Vahot Imre és Frankenburg Adolf; szerkesztői tevékenységgel kezdik kereső pályájukat Petőfi Sándor és Jókai Mór.

A nyomdák és kiadóvállalatok fellendülése együtt jár a hírlapirodalom megerősödésével. Trattner a Jelenkor nyomtatására használja, először Magyarországon, a König-féle gyorssajtót; a negyvenes évek elején Landerer már négy gyorssajtóval dolgozik, szedőinek száma harminckettő, Trattner– Károlyinál húsz szedő és négy nyomtató dolgozik. Landerer nyomdai személyzete vezette az első bérmozgalmat 1848-ban.

A postán szállított lapok példányszáma 1840-ben tizenkétezer volt, a posta útján előfizetett külföldi sajtótermékekkel együtt. (Az utóbbiak közül csak az Ausztriának kedvező augsburgi Allgemeine Zeitungot lehetett szabadon terjeszteni; osztrák lapok mellett az augsburgi lap a magyar sajtó legfontosabb külföldi hírforrása.) 1842-ben a Budán és Pesten megjelent lapokból 9551 példányt szállított a posta: a legnagyobb példányszámú a Pesti Hirlap (3670); a Világ 1244, a Jelenkor csak 894 példánnyal szerepelt. Ez a statisztika azonban nem foglalja magába a helyben, Budán és Pesten eladott példányokat. A Pesti Hirlapból a helybeli előfizetők 442 példányt vettek meg, így tehát összes példányszáma 4112 – s ez a következő években, egészen Kossuth lemondásáig, még emelkedett.