Szentiváni Mihály (1813–1842)

A népiességnek Krizánál harcosabb képviselője volt – a politikában is – Szentiváni Mihály. Nyárád-Gálfalván, Marosszéken született székely primor család sarjaként; félig-meddig arisztokratából a nép ügyének egyik legkiválóbb szószólójává lett. Apja főkirálybíró volt a Székelyföldön, rideg, konzervatív, aulikus nemes, zsarnoki hajlamú, akárcsak a Kisfaludyaké. Szentiváni Mihály a kolozsvári unitárius gimnáziumban tanult, s hamarosan az önképzőköri magyar társaság irányító szelleme lett. Az országgyűlés alatt, 1834-ben, már ő a haladó ifjúság mozgalmának a lelke: ő vezeti politikai vitái-{601.}kat, ő készíti el az erdélyi ifjúság válaszát a pozsonyi Társalkodási Egyesület felhívására, s Kossuth példájára kéziratos országgyűlési tudósításokat szerkeszt. Mindennek az lett a következménye, hogy a hatóságok feketelistára tették, figyeltették. Az országgyűlés feloszlatása után – hogy meneküljön az apai ház nyomasztó, zsarnoki légköréből – Kolozsvárt keres tanári állást, meg is választják, de nem foglalhatja el katedráját, mert az ehhez szükséges külföldi útra az útlevelet Bécs megtagadja tőle. Helyette 1837–38-ban Erdélyt járja be gyalogszerrel.

Szentiváni már diákkorában szerkesztett önképzőköri kéziratos gyűjteményeket, majd – a második kötettől kezdve – a Remény című zsebkönyv szerkesztője lett. Kiadványát sikerült az erdélyi haladó ifjúság orgánumává fejlesztenie; köteteit szétkapkodták, a harmadik kötetre már hatszáznál több előfizető jelentkezett. Szentiváni szervező egyénisége irodalmi kört teremtett: a kollégiumi ifjak hetente összegyűltek a lakásán. Éles kritikával rostálta meg a beérkezett kéziratokat, de tudott dicsérni is. Jakab Eleket, Kőváry Lászlót, Dózsa Dánielt, Medgyes Lajost stb. ő indította el írói pályáján.

Költői tehetsége a lírában volt a legkiforrottabb. Alig két tucat verset írt, de szinte mind kimagasló értéke a kor irodalmának. Szerelmi költeményeiben még Kisfaludy Károly és Bajza lírájának kifejezéskészletével él, de ezeket is valóságos élmény, igazi fájdalom, mélyen átélt csalódás ihlette: boldogtalan szerelme egy gazdag földbirtokoslány iránt, aki másé lett. Fájdalmas hangulatainak közéleti oka is van: az abszolutista önkény erősödése. A kor fia című versében arról énekel, hogy a közélet megújulásának reménye elapadt, legyőzte a "vad hatalom", s "élte angyalát" is más nyerte el. Hasonló hangon szólnak A visszaemlékező és a Férjhez ment a szeretője című versei is.

Szentiváni már mint a Remény szerkesztője ismerte fel, hogy tehetsége leginkább a népdalíráshoz vonzza. A zsebkönyv első kötetében még nincs egyetlen népies verse sem, a másodikban és a harmadikban annál több. Népiessége a legprogresszívebb Petőfi előtt. A nép legszegényebb rétegeinek panaszait szólaltatta meg népdalaiban, eggyé válva azokkal, akikről dalol. A zsellérek, szolgák nála válnak először a költészet alakjaivá, kizsákmányolt, távlattalan sorsukat ő avatja irodalmi témává.

A napszámos című verse a paraszti szegénységről szól. De Szentiváninál nem kesergés, melankolikus fájdalom fakad e témából, a költemény inkább a feltörekvő társadalmi rétegek roppant életvágyát, erejét sugározza. A szolgalegény címűben ismét egy fiatal jobbágy panaszolja sanyarú sorsát, kisemmizettségét; a nincstelen szegénységgel mintegy felesel a vers megformálásának játszisága, vidám zeneisége, lüktető ritmusa s az alak rátarti önérzete. A székelylegény Kolozsvárott című versében a költő megvallja, miért vonzódik annyira a népi élethez: mert a kötetlenséget, a szabadságot jelenti számára; ezért vágyódik a "kisded kunyhó"-ba a "cifra szolgaság"-ból. A Nyárádmelléki című versben nyíltan hirdeti a társadalmi egyenlőséget:

Zsellér vagy te, én meg székel;

De egünkre egy nap jő fel,

Egy eső hull a földünkre

Mért lennék hát különb, mint te?

{602.} Szentiváni Mihálynak kitűnő formaérzéke volt: sorfajtái, dallammintái változatosak, zeneiek, tiszták, könnyedek. Politikai költészetének kiváló alkotásai A vértanú és a Dévai váron című ódái. Hitvallás mindkettő: nagy szenvedéllyel szólnak a költő szabadságrajongásáról. Vörösmarty retorikus pátoszának hatása a személyes élmény hevével keveredik bennük: az egyén áldozatvállalása hitelesíti az emelkedett, fenséges hangot.

Szentiváninak néhány novellája is fennmaradt: ifjúkori zsengék ezek. Hét elbeszélése közül ötöt halála után, 1843-ban barátai, Kriza János és Kemény Zsigmond adtak ki Szentiváni Mihály Munkái címmel. Szentiváni a francia vadromantika fogásaival él, de eredeti társadalmi mondanivalót fejez ki bennük: a feudális előítéletek ellen szólal fel, a maradi apák és a haladó szellemű fiatalság ellentétét ábrázolja. Legsikerültebb a Mindenütt rossz, de legrosszabb otthon: a provinciális nemesi világ, az udvarházi élet kitünő szatírája. Szentiváni egy nagyszabású társadalmi irányregényt is készült írni, de ebben halála megakadályozta.

Publicistának is kitünő volt: vezércikkei 1840 májusától az Erdélyi Hiradóban és a Nemzeti Társalkodóban jelentek meg és társadalmi reformokat követeltek. 1841 végétől Kemény Zsigmonddal és Kovács Lajossal együtt szerkesztette az Erdélyi Hiradót, mely ez időben a Pesti Hirlap mellett a legharcosabb ellenzéki orgánum volt. A nemzetiségekről szóló cikkeiben – korában ritka jelenség! – Szentiváni megértően írt a románság törekvéseiről, bírálta a magyar nemesség elnyomó, románellenes szellemét. Ehelyett együttműködést, "testvéri szövetség"-et javasolt. 1842 végén, fiatalon, huszonkilenc éves korában váratlanul meghalt. Az egész kolozsvári ifjúság felvonult temetésén. A Pesti Hirlap első oldalon közölt róla nekrológot.

A kolozsvári kollégium önképző társaságából, Szentiváni Mihály köréből indult el két jeles történetíró, Kővári László és Jakab Elek pályája. Szentiváni hatására szépirodalmi művekkel léptek fel a Reményben, és csak később kezdtek foglalkozni a történettudománnyal.